Kövér: az ellenzék ne vegye el a társadalom életkedvét

2001.02.10. 14:11
Kövér László szerint a kormánynak sikerült megállítani a társadalom kettészakadásának folyamatát, és van esély arra, hogy egyre erősödő középosztállyal háromosztatú polgári társadalom jöjjön létre - jelentette ki a Fidesz elnöke, a párt országos választmányának ülése után. A legnagyobb kormánypárt első embere ismét élesen támadta az ellenzéket, mert az semmilyen segítséget nem adott a kormánynak. Élesen bírálta a millenniumi ünnepségek kapcsán az emlékező polgárok nevében az általa szellemi "homelesseknek" titulált ellenzéki értelmiségieket, akiktől kikérte, hogy gúny tárgyává tegyék az ezredéves évfordulót.
A jövő polgári Magyarországa nem lehet olyan végletesen kettészakadt, mint 1998-ban volt - mondta Kövér László, a Fidesz elnöke a párt országos választmányának ülése után. Szavai szerint a magyar társadalom állapotát tekintve fordulat értékű változások zajlanak, s ezek közül a legfontosabb az, ami a közhangulatban, a lelkekben, a gondolkodásban következik be. Kövér László kijelentette, a kormánynak sikerült megállítani a társadalom kettészakadásának folyamatát, és van esély arra, hogy egyre erősödő középosztállyal háromosztatú polgári társadalom jöjjön létre.

Szellemi ,,homelessek"

Kövér László

Kifogásolta, hogy az elmúlt két és fél évben a kormány az MSZP-SZDSZ meghatározta ellenzéktől semmilyen segítséget nem kapott. Kövér László arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy ne vegyék el a magyar társadalom kibontakozó életkedvét, valamint hagyják abba az áskálódást külföldön a kormány ellen. A politikus azt tanácsolta az ellenzéknek, hogy ne igyekezzenek mindent lerombolni, inkább vegyék fel a párbeszéd fonalát. Nagy Sándornak és Kovács Lászlónak nem ártana, ha néha-néha kommunikálnának saját választóikkal - hangoztatta Kövér. A politikus szerint az MSZP és az SZDSZ 98-ban a választásokat unalomba fullasztotta, 2002-ben pedig az undorba akarja fullasztani.

Az előző és a mostani kormány közötti társadalomfilozófiai különbség azon is jól tetten érhető Kövér szerint, hogy miként ünnepelte az ország az 1996-os, a honfoglalásra emlékező és miként a 2000. millenniumi évet. Ennek kapcsán a millenniumra emlékező polgárok nevében az általa szellemi "homlesseknek" titulált ellenzéki értelmiségiektől kikérte, hogy gúny tárgyává tegyék az ünnepet. Ne irigykedjenek azokra, akiknek szellemi fedél van a fejük felett - szólított fel Kövér László.

"Akik még nem láttak romatelepet"

Segély helyett esélyt kell nyújtani - jegyezte meg a legnagyobb kormánypárt elnöke a munkanélküliség csökkentéséről. Szerinte belátható időn belül elérhető lesz a teljes foglalkoztatottság, bár mindig lesznek olyanok, akik nem akarnak majd dolgozni. A Fidesz elnöke azt üzente a jogvédő romavezetőknek, akik soha nem láttak közelről romatelepet, és akik a Rózsadombon, illetve a Gellért-hegyen laknak, hogy abba kellene hagyniuk az uszítást, és párbeszédre kellene törekedniük.

A pártelnök beszédét követően az országos választmány elfogadta a Fidesz idei költségvetését, és jóváhagyta a tavalyi büdzsé zárszámadását. A testület a Fidesz következő tisztújító kongresszusát május 5-ére, illetve 6-ára hívta össze.