Egykori MSZP-s riválisa záratta ki a Fideszből

2007.03.21. 15:51
Tavaly "A varázstalan ember" címen írt a Népszabadságban Orbán Viktorról a Fidesz VII. kerületi önkormányzati képviselője. A pártelnök nyilvános kritizálása olyan súlyos kihágásnak bizonyult, hogy Hont Andrást a Fidesz budapesti vezetése a cikk miatt most megfosztotta párttagságától.

Hont András fideszes önkormányzati képviselőjelölt választási ellenfele a VII. kerületi választókörben korábban az MSZP színeiben Garabits Károly volt. Az erzsébetvárosi viszonylatban jelentős vállalkozóvá változott Garabits 2005-ben a helyi Fidesz tagja lett. 2006-ben pedig ő nyújtott be kizárási indítványt Hont ellen, amit a párt fővárosi elnöksége is támogatott kedden.

Orbánt okolta sok mindenért

Az indítvány indoklása szerint Hont tevékenységével többször is hátráltatta a Fidesz munkáját és indokolatlanul a baloldali média elé tárta a párt belső ügyeit. A kizárással kapcsolatos meghallgatáson azt is kifogásolták, hogy Hont a 2006-os országgyűlési választás hajrájában "A varázstalan ember" címen cikket jelentetett meg a Népszabadságban. A kampányt elemző írásban azt állította Orbán Viktorról, hogy a pártelnök "az egyre nyilvánvalóbbá váló szerkezeti, elvi problémákon hiteltelen ígérgetéssel és személyének mitizálásával igyekezett úrrá lenni, miközben egyre kevésbé lehetett tudni, hogy valójában mit is akar, mit képvisel". Egy korábbi elnökbírálat miatt egyébként már 2005 októberében visszahívták a fővárosi közgyűlés kulturális bizottságából.

A véleményformálás szabad

Indexnek nyilatkozó Hont elmondta, hogy a keddi ülésen átadott egy gyűjteményt azokból a cikkekből, amelyekben a kizárását kezdeményező Garabits Károly teregette ki a VII. kerületi pártvezetők ügyeit, de az érvelése, hogy ő csupán egy véleményt fogalmazott meg a Fidesz politikájáról, nem hatotta meg a fővárosi vezetést. Hont szerint mindez azt illusztrálja, hogy a Fidesz lényegét tekintve változott meg az elmúlt években, amit leginkább az bizonyít, hogy egykori szocialista ellenfele zárathatja ki a párttagok közül. Ráadásul Garabits indítványát támogatta a Deutsch-Für Tamás vezette VII. kerületi elnökség is, miközben - érvelt Hont - Deutsch-Für számtalanszor hangoztatta, hogy a Fideszben senkinek sem kell a ruhatárban hagynia a véleményét. Hont korábban Deutsch-Für kampányfőnöke volt a kerületben.