Hornt nem tudták beszervezni

2002.08.15. 13:29
Horn Gyula felhatalmazta a Mécs Imre által vezetett parlamenti vizsgálóbizottságot, hogy nyilvánosságra hozza a múltjával kapcsolatos adatokat. A volt kormányfő elmondta, hogy a hatvanas években próbálták beszervezni, de ő nemet mondott.
A volt kormányfő csütörtökön elmondta: a hatvanas években megpróbálták beszervezni, de nemleges választ adott, mondván, csak egy gazdát hajlandó szolgálni, ez pedig akkor a Külügyminisztérium volt.

Horn Gyula aggódik

Horn Gyula ugyanakkor aggályát fejezte ki az ügynökmúlttal kapcsolatos információk térnyerése miatt. Vélekedése szerint az ügy kiterjedése árthat a nemzeti érdekeknek, az ország nemzetközi kapcsolatainak és megítélésének. Mint mondta: külföldről - elsősorban az uniós országokból - értetlenséget tapasztal az ügy kezelését illetően.

Horn nem tud olyan országról, ahol pellengérre állítanák a nemzetbiztonsági szolgálatokat és az azokkal együttműködőket. Megálljon már a menet! - fogalmazott az egykori kormányfő, aki szerint kutatni is csak olyan emberek után lehetne, akik esetében fennáll a jogellenesség lehetősége.