Horn vitája frakcióvezetőjével

2001.10.19. 16:17
Nagy Sándor szocialista frakcióvezető sajnálja, hogy Horn Gyula volt kormányfő csütörtökön közzétette azt a nyilatkozatát, amely szerint azért nem szólalt fel a jelenlegi kormányzati munka megítéléséről tartott parlamenti vitanapon, mert "méltatlannak és nevetségesnek tartotta azt az egy percet", amit saját frakciója számára biztosított. Nagy szerint ha Horn jelzi, hosszabban akar beszélni, mint általában a képviselőcsoport tagjai, megoldhatták volna, hogy az exkormányfőnek több idő jusson.
Horn Gyula volt miniszterelnök, MSZP-s parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében indokolja, hogy a csütörtöki parlamenti vitanapon miért nem reagált a kormányát ért vádakra. Horn Gyula közli: "tényszerűen arról van szó, hogy nem kaptam időt véleményem kifejtésére". Azt az egy percet, amelyet saját frakcióm biztosított számomra, méltatlannak, hogy ne mondjam, nevetségesnek tartom - fogalmaz a politikus, hozzátéve: "megtalálom a módját, hogy a mostani kormány vádjaira és ferdítéseire hiteles választ adjak, mert ezzel tartozom azoknak, akik bíznak bennem".

Horn Gyula
Nagy Sándor sajnálja

Nagy Sándor sajnálatosnak tartja, hogy Horn Gyula közzétette azt a nyilatkozatát, amely szerint azért nem szólalt fel a jelenlegi kormányzati munka megítéléséről tartott parlamenti vitanapon, mert "méltatlannak és nevetségesnek tartotta azt az egy percet", amit saját frakciója számára biztosított. Az MSZP frakcióvezetője pénteken az MTI-nek elmondta: megérti és el is fogadja Horn Gyula azon álláspontját, hogy mint volt kormányfőnek meg kellett volna szólalnia, legalábbis annak fényében, ahogy a vita alakult.

Tudatos döntés

De el kell mondanom, hogy a frakció tudatosan döntött úgy, hogy mi valóban az elmúlt három évről, a mostani kormányzat tevékenységéről és nem a megelőző ciklusról vagy a reménybeli jövőről akarunk beszélni, ahogy azt a kormányoldal tette - fűzte hozzá a frakcióvezető. Hangsúlyozta: a frakció döntése, miszerint mindenkinek egy-két perc megszólalási lehetőséget határozott meg, nem Horn Gyula ellen irányult. Mindezek ellenére, ha a vita közben Horn Gyula jelezte volna hosszabb hozzászólási igényét, akkor tudtunk volna változtatni - közölte Nagy Sándor, aki sajnálja a történteket, és nagyon reméli, nem maradt Horn Gyulában indokolatlanul tüske.