SZDSZ: az egyházakat végleg el kell szakítani a büdzsétől
Az egyház és az állam egyszer és mindenkorra történő szétválasztását vetette fel az Indexnek nyilatkozva ismételten Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő. Szerinte "belefér", ha az egyházak "x" vagy "y" mellett kampányolnak, a gond ott van, hogy ezt nem az államtól függetlenül teszik.
"A probléma ott van, hogy az egyházak nem az állami költségvetéstől függetlenül működő szervezetenként fejtik ki a véleményüket politikai vagy közéleti témákban" - fogalmazott, majd hozzátette, egyszer és mindenkorra el kell szakítani az egyházakat az állami büdzsétől, meg kellene szüntetni az állami támogatásukat. Rámutatott, hogy a jelenlegi helyzetben az egyházak abban érdekeltek, hogy a számukra jó kormány kerüljön hatalomra.
Horn Gábor úgy véli, az egyházakat a híveknek kell fenntartaniuk, és ehhez az SZDSZ kész megemelni a személyi jövedelemadóból szabadon felajánlható egy százalékot kettőre, vagy akár háromra. Az SZDSZ-es politikus a gyakran elhangzó kritikákra reagálva elmondta, meg lehetne azt is oldani, hogy a nyugdíjasoknak is legyen lehetőségük az egyházakat támogatni.
"Felül kell vizsgálni a vatikáni megállapodást" - jelentette ki a kormánypárti képviselő, majd megjegyezte, meg kell szüntetni az egyházak kiegészítő normatív támogatását is, mert a jelenlegi rendszerben tarthatatlan és elfogadhatatlan, hogy az iskolákat működtető civil szervezeteket például nem az egyházakhoz hasonlóan, hanem kisebb mértékben támogatja az állam.
"Erre a problémára megoldást kell találni, ennek az ügynek egyszer és mindenkorra pontot kell tenni a végére" - mondta Horn Gábor.
