Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Kedd estig sem lesz köztársasági elnök?

2005.06.06. 09:48
Horn Gábor szerint kedd estére nem lesz köztársasági elnöke Magyarországnak. Az SZDSZ ügyvivője a közszolgálati televízió hétfő reggeli műsorában mondta ezt.
Gyurcsány az SZDSZ-nél
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn az MSZP-frakció ülése előtt újságírókkal közölte, azt kérte a szabad demokratáktól, hogy az államfőválasztáson legyenek tekintettel a kormányzás érdekére. Gyurcsány elmondta, az SZDSZ-től kérte "ne támogassák az ellenzék jelöltjét, s ne akadályozzák meg, hogy lehessen támogatni, aki akarja, Szili Katalint".
"Nem szeretek jósolni, szerintem nem lesz" - válaszolta Horn Gábor a Nap-kelte című műsorban arra az újságírói kérdésre, hogy lesz-e kedd estére köztársasági elnök.

Beszélt arról is, hogy ha az MSZP egy, az SZDSZ és az ellenzék számára is elfogadható személyt jelölne, akkor "vannak olyan emberek az országban, akiket a politikai múltjuk, elkötelezettségük alapján akár a másik oldal is megszavazhatna köztársasági elnöknek" - jelentette ki.

Hozzátéve, hogy az informális egyeztetéseken volt ilyen megoldási javaslat az asztalon, de nem ezt az utat járta az MSZP. Horn Gábor szerint azért, mert ez egy olyan belső feszültség, amit nem tudtak kezelni a párton belül.

"Mi nem tudjuk az MSZP belső problémáit megoldani, mi a kormányzás problémájához tudunk hozzájárulni a magunk szerény eszközeivel" - tette hozzá Horn Gábor, aki szerint az MSZP is "finoman szólva" megosztott, s a kongresszusi küldötteknek mindössze 60 százaléka adta a szavazatát Szili Katalinra, 40 százalék pedig egy olyan jelöltre, akinek a neve három nappal korábban merült fel.

Horn Gábor szerint a szavazás az SZDSZ képviselői számára nem lelkiismereti kérdés.

Arra az újságírói kérdésre, hogy egyáltalán szavaznak-e a szabaddemokraták abban esetben, ha visszalép a szocialisták köztársaságielnök-jelöltje és csak egy jelölt marad Sólyom László a jobboldal jelöltje, azt válaszolta: "Nem tudok erre a kérdésre most válaszolni". Hozzátéve: " (...) merőben más helyzet jönne létre, már csak azért is, mert lehet nemmel szavazni. Ennek megfelelően, ha kialakulna ez a helyzet, nyilván összegyűlnénk kedden délben, és eldöntenénk, hogy hogyan szavazzunk".