Orbán Horn segítségét kérte integrációs kérdésekben

2001.07.12. 20:45
Orbán Viktor miniszterelnök és Horn Gyula volt kormányfő hasonlóképpen ítéli meg Magyarország európai integrációjának ügyét, belpolitikai kérdéseket illetően viszont csaknem teljes a nézetkülönbség közöttük - derült ki a két politikus csütörtöki több mint egyórás megbeszélését követő, külön-külön tartott sajtótájékoztatóin. Orbán Viktor kezdeményezésére a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában találkozott a két politikus, a kormányváltás óta ezúttal negyedik alkalommal.
Orbán Viktor
A kormányfő tájékoztatása szerint a megbeszélés gerincét külpolitikai természetű kérdések alkották, Horn Gyula viszont azt mondta, hogy az eszmecsere nagyobbrészt belpolitikai ügyekről folyt. Orbán Viktor elmondta: a volt miniszterelnök európai integrációs ügyekben az elmúlt három évben komoly segítséget nyújtott a magyar kormánynak, s ezen keresztül a kabinet külpolitikájának. Nem minden külpolitikai kérdésben értünk egyet, de minden lényeges kérdésben megtaláltuk azt a megállapodást, amit Horn Gyula képviselni tudott a világban - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán a szocialista táborból Hornban lelt együttműködő társra

Fontosnak nevezte, hogy a nemzetközi politika szocialista pártszínterein is ugyanaz a külpolitika legyen képviselve, mint a polgári világban. Ebben együttműködő társra leginkább Horn Gyulában leltem, ezért szoktam ezekről a kérdésekről vele beszélni, akkor is, ha belpolitikai, ideológiai, elvi kérdéseket illetően valószínűen nem értünk egyet - fejtette ki Orbán Viktor azokra a kérdésekre válaszolva, amelyek arra irányultak, hogy a szocialista politikusok közül miért a jelenleg semmilyen vezető párttisztséget nem viselő Horn Gyulával szokott megbeszéléseket folytatni. A miniszterelnök tájékoztatása szerint Horn Gyula vállalta, hogy a szocialista világban hajlandó képviselni a magyar külpolitika fő törekvéseit.

A miniszterelnök - közlése szerint - támogatást kért Horn Gyulától annak érdekében, hogy az EU-integrációval kapcsolatos hatpárti tárgyalásokon olyan szocialista politikusok vegyenek részt, akik mezőgazdasági kérdésekben is kompetensek és hozzá tudnak járulni a hatpárti egyetértés kialakításához. A kormányfő jelezte: segítséget kért Horn Gyulától azzal kapcsolatban is, hogy a szocialisták egyeztessék álláspontjukat a kormányerőkkel a 600 ezer felvidéki magyar számára hátrányos szlovákiai közigazgatási döntés és következményei ügyében.

Horn szerint a státustörvény ügyét nem kell dramatizálni

Horn Gyula
Elismeréssel szólt arról, hogy Horn Gyula minden nemzetközi fórumon kiállt a státustörvény mellett és - mint megjegyezte - egyenesen, becsülettel képviselte azt, politikailag is szolgálva az ország érdekeit. Horn Gyula a külpolitikai témák kapcsán úgy vélte: nagyon negatív a pozsonyi parlament döntése a közigazgatási törvény kapcsán, a státustörvény ügyét pedig nem kell dramatizálni, mert a kedvezmények nem olyan erejűek, hogy komoly terheket rónának az országra.

A volt miniszterelnök közölte: felhívta Orbán Viktor figyelmét arra, hogy az Európai Unió továbbra is számon tartja az országjelentésben Magyarországgal szemben megfogalmazott kritikáit a közszolgálati média helyzete, a szociális partnerség helyreállítása, illetve az önkormányzatok pénzügyi autonómiája erősítésének szükségessége kapcsán.

Horn Gyula hangsúlyozta, hogy nem az MSZP vezetőjének megbízottjaként, vagy közvetítőként folytatott megbeszélést a miniszterelnökkel. Horn Gyula belpolitikai kérdésekről szólva elmondta: közölte a miniszterelnökkel, hogy véleménye szerint hatalommal való visszaélés, botrányok kísérik a kormány tevékenységét, a kabinet parlamenti ellenőrzés nélkül osztogat pénzt és ez akár az ország pénzügyi egyensúlyát is veszélyeztetheti.

Horn szerint botrányos a Dunaferr-ügy

Horn Gyula kérdésre válaszolva a Dunaferr-ügyet jelölte meg az általa botrányosnak tartott esetek közül. Szavai szerint még nincs elfogadható válasz a dolomitszállítási ügyben arra, hogy élő szerződéssel rendelkező beszállítók érdekeit miért áldozták fel. A volt miniszterelnök kifogásként vetette fel Orbán Viktornak azt is, hogy álláspontja szerint a történelmi egyházak - a zsidó felekezet kivételével - bizonyos részt vállalnak a hatalmi politikában, és mindez kifejezésre juthat a választási kampányban is. Horn Gyula szavai szerint van erkölcsi alapja felvetni ezt a kérdést, hiszen sokat tett az egyházakért. A volt kormányfő példaként a vatikáni megállapodás megkötését említette.

Egyikünk sem acélipari szakember, ebből fakadóan részletkérdésekről nem, csak általános kérdésekről beszéltünk a Dunaferr kapcsán - válaszolt az újságírók érdeklődésére a miniszterelnök. Reményét fejezte ki, hogy az állami vállalatok irányítói a hatályos jogszabályoknak megfelelően folytatják tevékenységüket. Orbán Viktor tájékoztatása szerint arra bíztatta Horn Gyulát, ha bármilyen észrevétele van az ügyben, akkor forduljon a jogérvényesítő hatóságokhoz. A miniszterelnök hangsúlyozta: az egyházak ügyébe nem avatkozik be, és azt javasolta Horn Gyulának, ha úgy gondolja, hogy bármilyen probléma van az egyházakkal kapcsolatban, akkor forduljon az érintettekhez.

Nem hiszem, hogy helyes lenne, ha akár a volt miniszterelnök, akár a hivatalban lévő kormányfő megintené az egyházakat és elő akarná írni számukra, hogyan viselkedjenek. Az egyházak függetlenek, autonómok, majd eldöntik, hogy mit látnak helyesnek és célszerűnek - jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök egyúttal leszögezte: Horn Gyulával nem ugyanúgy gondolkodnak az egyházak társadalmi szerepéről sem, ebből következik, hogy nem ugyanaz tetszik, illetve nem tetszik nekik a társadalmi élet egyházak által érintett részében sem.