Vilma
-7 °C
4 °C

Hány lova van Demszkynek?

2000.11.16. 16:51
A Fidesz fővárosi képviselői arra szólították fel Demszky Gábor főpolgármestert, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra saját vagyonnyilatkozatát. A fideszesek azt szeretnék, ha Demszky jó példával járna elől, de szükségesnek látják, hogy valamennyi önkormányzati képviselő és polgármester tegye közzé vagyonnyilatkozatát. A fővárosban ellenzékben lévő párt arra is kíváncsi: hány lova van Demszky Gábornak. A főpolgármester az Indexnek sem válaszolt erre a kérdésére, ám leszögezte: támogatja a közszereplők üvegzsebűvé tételét.
A Fidesz fővárosi képviselői azt szorgalmazzák, hogy Demszky Gábor főpolgármesterrel az élen a kerületi polgármesterek és az önkormányzati képviselők tegyék közzé mielőbb vagyonnyilatkozatukat.

Demszky Gábor
Mutasson jó példát!
Tirts Tamás visszautasította az SZDSZ frakcióvezetőjének szerdán megjelent nyilatkozatát, miszerint mindez csak kampányfogás lenne a Fidesz részéről.

A politikus kifejtette, hogy a társadalomnak jogos az az igénye, hogy legyenek üvegzsebűek az önkormányzati vezetők, s így vagyongyarapodásukat folyamatosan figyelemmel lehetne kísérni a vagyonnyilatkozataikon keresztül.

Utalt arra, hogy a városházi vesztegetési ügyként, illetve a kábelügyként elhíresült esetek azt jelzik: szükség van a hivatalnokok és a képviselők átláthatóságára. Tirts Tamás hozzátette: örömmel látnák, ha Demszky Gábor jó példát mutatva, közzé tenné vagyongyarapodásának, nyereséges ház- és lakásvásárlásainak folyamatát, valamint azt, hogy hány lova is van.

Demszky reagál
,,Egyetértek azzal, hogy üvegzsebűekké váljanak az önkormányzati tisztségviselők. A politikai intézmények közül a polgárok legjobban az önkormányzatokban bíznak, a javaslat megvalósítása pedig hozzájárulhat ennek a bizalomnak a megőrzéséhez.

Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy a vagyonnyilatkozat egységes és teljes körű legyen, az adatok kezelésének módját és a dokumentum nyilvánosságának mértékét pedig átgondolt szabályozás keretei között tudom elképzelni. Amint a parlament egy törvénymódosítással megteremti a feltételeket, én is közzé teszem a vagyonnyilatkozatomat. Sőt a rendelkezést tovább szigorítanám azzal, hogy a képviselők ne lehessenek tagjai az önkormányzatok tulajdonában lévő gazdasági társaságok felügyelőbizottságainak, igazgatótanácsainak."

Demszky Gábor főpolgármester az Index kérdésére sem számolta össze lovait, ám leszögezte: teljesen egyetért azzal, hogy a választók betekinthessenek az önkormányzati vezetőik vagyoni helyzetének alakulásába. A politikus nem kívánt a Fidesz felvetéseire magyarázkodásba kezdeni, vagyoni helyzetéről, ám támogatna egy olyan törvényt, amely üvegzsebűvé tenné az önkormányzati vezetőket is.

A főpolgármesternek, az 1998-as választásokon tett vagyonnyilatkozata szerint két építménynek is a tulajdonosa. Hogy pontosan mekkora házat, illetve nyaralót tulajdonol a főpolgármester, azért nem lehet tudni, mert nyilatkozatában nem a házak, hanem a telkek méreteit közölte négyzetméterben.

A városvezetőnek 1998-ban saját bevallása szerint legalábbis nem volt autója. Igaz, a főpolgármesteri tisztséggel autóhasználati lehetőség is jár: Demszky öt esztendeje használja azt a majd tízéves A6-os Audit, melyet még Békesi László használt pénzügyminiszterként.