Nem támogatják a Horthy-domborművet

2003.05.13. 13:25
A nagykőrösi önkormányzat oktatási és kulturális bizottsága ugyan úgy döntött hétfőn, hogy nem támogatja a Horthy-dombormű ismételt felállítását, ennek kezdeményezője, Kiss János Mihály, mégis lát reményt ötlete megvalósulására. Czira Szabolcs polgármester még az ülés előtt úgy nyilatkozott, hogy Horthy újratemetésével Magyarország visszafogadta egykori kormányzóját, ezért megszavazná a dombormű felállítását.
A nagykőrösi önkormányzat oktatási és kulturális bizottsága nem támogatja azt, hogy visszaállítsák Horthy Miklós domborművét.

Egyértelmű volt

Az emlékművet a két világháború között állították annak emlékére, hogy Magyarország volt kormányzója 1927-ben első világháborús hősi emlékművet avatott az alföldi városban. A második világháborút követően a domborműnek helyt adó városi szállodából művelődési központ lett, a Horthy-látogatásnak emléket adó alkotást pedig befalazták. Harminc évvel később, a kulturális intézmény bővítésekor, a dombormű megsemmisült.

"A bizottságban szavazásra nem került sor, mert a hozzászólásokból egyértelmű volt, hogy az emlékmű ismételt felállítása nem kapná meg a szükséges többséget" - nyilatkozta az Index kérdésére Karsay Istvánné (Nagykőrösi Kisgazda Polgári Egyesület), aki szerint ezzel lezárult az ügy.

Nem támogatta

A Horthy-emlékmű felállításának kezdeményezője, Kiss János Mihály, a város egykori polgármestere úgy gondolja, hogy még lehet remény tervének megvalósulására. "A döntést elfogadtam, az ülés végén a jobboldali és baloldali képviselőkkel is kezet fogtam. Június 30-áig még közgyűlés elé kerülhet az ügy úgy is, hogy a bizottság nem támogatta javaslatomat" - mondta el az Index kérdésére Kiss, aki az Országos Polgári Nyugdíjas Egyesület és a Vitézi Rend nevében szeretett volna emléket állítani Horthynak.

Amennyiben valóban közgyűlés elé kerülne a Horthy-dombormű ügye, akkor akár még meg is szavazhatják annak ismételt felállítását a képviselők. Ahogy Czira Szabolcs polgármester múlt héten az Indexnek fogalmazott: "Nem látok benne kivetnivalót. Az újratemetéssel Magyarország visszafogadta egykori kormányzóját, miért ne állíthatnánk szobrot neki?"