A gyöngyösi Hospinvest-kórházba kerülne az egri kórházvédő

2008.10.10. 13:38
Az egri kórházvédők egyik legradikálisabb aktivistája, Pócs Alfréd a Hospinvest gyöngyösi kórházában vállalna munkát, állította a Hospinvest elnöke. Pócs Alfréd szerint szó sincs erről, csak miután érdekvédő tevékenysége miatt megszüntették vele a szerződést Gyöngyösön, erkölcsi elégtételt akar azzal, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság kimondja: ismét dolgozhat korábbi munkahelyén is.

Pócs Alfréd ortopéd főorvos, a Hospinvest ellen tiltakozó "kórházvédők" egyik vezetője egri állása mellett tavaly december 31-ig szakrendelést folytatott Gyöngyösön is. A gyöngyösi kórházat 2007 szeptemberétől már a Hospinvest üzemeltette.

Pócs határozott idejű szerződését azonban az év végén nem hosszabbította meg a cég. "Hat orvosnak volt akkoriban szerződése Gyöngyösön, és csak az enyémet nem hosszabbították meg", mondta az Indexnek Pócs Alfréd. A főorvos szerint egyértelműen érdekképviseleti munkája miatt került hátrányba, ezért eljárást kezdeményezett az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál a Hospinvest ellen.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság által tartott október 9-i tárgyaláson Pócs Alfréd nyilatkozatot tett arról, hogy a jövőben is a gyöngyösi kórházban kíván dolgozni - ismertette Kollányi Gábor. A Hospinvest Zrt. elnöke szerint Pócs a gyöngyösi időszakról zárt ajtók mögött úgy nyilatkozott: "zökkenőmentesen együtt tudtunk működni", ezért "továbbra is lehetséges lenne egy jó együttműködés".

A cégvezető szerint Pócs Alfréd ezzel beismerte, hogy félrevezette az egri kórház dolgozóit és a közvéleményt. Pócs ugyanis az általa halálgyárnak titulált gyöngyösi intézményben akar munkát vállalni, egy olyan cégnél amely szerinte a karvalytőke képviselője - utalt az orvos korábbi nyilatkozataira a cégvezető.

Pócs Alfréd szerint szavait a Hospinvest ellene fordította. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság ugyanis csak úgy tud elégtételt adni valakinek, ha visszahelyezi korábbi helyére. A tárgyaláson ezért értelemszerűen igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy vissza akar-e kerülni korábbi szerződéses viszonyába a gyöngyösi Hospinvest-kórházban. "Ez nem jelenti azt, hogy ott is akarok dolgozni, ez csak erkölcsi elégtételt jelentene számomra", hangsúlyozta a főorvos.

Kollányi Gábor úgy vélekedett: Pócs Alfréd hisztériakeltő tevékenysége nem volt más, mint egy színjáték, amelyben a kórház dolgozóit megtévesztette. Mindeközben szép csendben a saját egyéni érdekeire koncentrálva azt az utat kívánja választani, amely a minden egészségügyi dolgozó számára biztos jövőt jelentő Hospinvesthez vezet - szögezte le Kollányi Gábor.

Pénteken is folytatódott az egri kórházban az úgynevezett mozaiksztrájk, ami azt jelenti, hogy részlegenként csupán egy ember nem dolgozik, a többiek pedig elvégzik a munkáját. Erről Szloboda Imréné a kórház ápolási igazgatója elmondta: a 32 részleghez beosztott 522 dolgozó közül 32 sztrájkolt. Eszerint csupán a részlegek felében volt olyan dolgozó, aki részt vett a munkabeszüntetésben.