Zéno
1 °C
9 °C

Arról nem lehet megállapodni, hogy minden maradjon a régiben

2007.04.24. 16:03
A több-biztosítós rendszerben a kórházak valós teljesítménye lesz a döntő, az egészségügy ezzel kiléphet a politika gondoskodó és néha fojtogató karjai közül, mondja Horváth Ágnes. Az új egészségügyi miniszter tudja, hogy sokan technokratának tartják, de szerinte a hatékonyság az egészségügyben végső soron a betegeknek jó. Kiderül, hogy látott már beteget közelről, beszél a szcientológusokról és arról, igaz-e, hogy gyermeket vár.

Mikor találkozott utoljára Molnár Lajossal?

Az eskütételem után a Parlamentben, sok sikert kívánt, és azt mondta, drukkol nekem.

Kér tőle tanácsot ezután is?

Őszintén remélem, hogy számíthatok a segítségére. Molnár Lajos víziója az egészségügyről nagyon közel áll az enyémhez, büszke vagyok rá, hogy mellette dolgozhattam. Természetes tehát, hogy a reformot a minisztérium folytatja, haladunk tovább a megkezdett úton.

A karrierjét nagyban Molnár Lajosnak köszönheti.

Tavaly júniusban Erdélyben nyaraltam a párommal és a családjával. A legfőbb problémám akkor az volt, hogy melyik ismerősünket látogassuk meg és kikkel bulizzunk. Aztán felhívott telefonon, hogy legyek államtitkár a minisztériumban. Akkor kezdődött minden.


Fotók: Huszti István

Milyen szerepet játszott pályája alakulásában Matejka Zsuzsa, az OEP egykori főigazgatója, aki most a minisztérium kabinetfőnöke?

Vannak emberek, akikkel a sorsunk időként összefonódik. Matejka Zsuzsa hívott vissza annak idején az OEP-be irányított betegellátási főosztályvezetőnek, utána a korábban általa vezetett Misszió Kht. élére kerültem. Ez egy szoros szakmai kapcsolat, amit nagyon eredményesnek tartok.

Önnek kellett kampányolnia az SZDSZ-ben, hogy miniszter lehessen?

Személyesen nem, de tudom, hogy többen érveltek mellettem. Talán az volt az előnyöm, hogy az ügyvivők ismertek, és tudták, hogy sokat dolgoztam a reformért, és ismerem az elindult folyamatokat.

Meghálálja az ügyvivők támogatását azzal, hogy belép az SZDSZ-be?

A támogatást azzal akarom meghálálni, hogy az egészségügyi reformot sikeresen végigvisszük. Már tavaly novemberben jeleztem, hogy be akarok lépni az SZDSZ-be, és kértem, hogy találjunk egy olyan csoportot, ahol a legtöbbet tudok segíteni.

Az hogy érintette, hogy Kóka János nagy erőfeszítéssel keresett egy másik lehetséges miniszterjelöltet maga mellé, akit aztán az ügyvivők nem támogattak.

Példaértékű dolognak tartom. Kóka János azt vállalta, hogy több jelöltet állít, mert felelősen csak így lehet dönteni. Én is hasonlóan keresek most államtitkárt magamnak. Három jelöltem van, közülük fogunk választani.

Az államtitkár is nő lesz?

Nem ez a kiválasztás alapja, hanem az elhivatottság, az értékrend és a szakmaiság.

Sokan stílusváltást várnak öntől. Kompromisszumkészebb lesz mint Molnár Lajos volt?

Az elterjedt nézettel szemben Molnár Lajos nagyon kompromisszumkész volt a részletekben, a megvalósítási technikákban, az időzítésben, de nem engedett az elvekből és a kitűzött célokból. Azt én sem nem tartom elfogadható kompromisszumnak, hogy ne történjék semmi, minden maradjon a régiben. Ebben marad a korábbi hajlíthatatlanság. Elhatároztuk, hogy felmegyünk az előttünk álló hegyre. Lehet megállapodni arról, hogy az egyik vagy a másik ösvényt válasszuk, de arról nem, hogy maradjunk mégis inkább a völgyben. A Fidesz javaslatainak elfogadása ezt jelentené.

Mennyire hiteles most miniszterként azt mondani, hogy a hibákat helyre kell hozni, vagy ahogy ön szokott fogalmazni, finomhangolásra van szükség. Elvégre ön is részt vett a reformban az elmúlt tíz hónapban?

Csak az az ember nem hibázik, aki nem csinál semmit, és még azt is háromszor meggondolja. Csak aki Istennek képzeli magát, az gondolja magáról azt, hogy az élet minden részletét előre meg tudja tervezni. Mi tudjuk, hogy ez lehetetlen.

Azért az egészségügy átalakításában nem lehet sokat hibázni, emberi életekről is szól.

Egyetértek. Nagyon körültekintően kell változtatni, de mindig tudni kell: ha nem változtatnánk, az is emberéletekről szólna. Mi hatalmas átalakításba kezdtünk az egészségügyben, ahol 16 éve legfeljebb kisebb módosítások történtek. Minden szabályozás próbája a gyakorlati működés, és a döntéshozó felelőssége, hogy elvégezze a korrekciókat. Mi ezt megtesszük. A változások nagyságához képest nincsen sok hiba, és azok nem jelentősek. Több millió esetben gond nélkül szedik be a vizitdíjat, és ezzel szemben van néhány ügy, például amikor nem volt egyértelmű, hogy a tűzoltóknak kell-e fizetniük vagy nem. A szakmai visszajelzések meggyőztek minket arról is, hogy jó lenne a krónikus, daganatos betegeknek is kórházi naipidíjmentességet adni.

Ebbe a nagy változtatásba úgy vágtak bele, hogy hatástanulmányok sem nem nagyon készültek. Most mindenki kapkodja a fejét, hogy valami változik, de senki sem tudja igazán, mi lesz mindennek az eredménye.

Mi tudjuk. Az átalakítás eredménye a betegnek jobb szolgáltatást nyújtó, az orvosoknak jobb körülményeket biztosító, működőképes egészségügy lesz. 1989-ben sem hatástanulmányok alapján döntöttünk arról, hogy szükség van-e rendszerváltásra. Mindenki tudta, hogy a rendszer nem jó, és változtatni kell, ahogy ma az egészségügyben. Ettől függetlenül nagyon sok tanulmány alapján dolgoztunk, amelyek az egészségügy évtizedek óta ismert problémáiról és lehetséges megoldásairól szóltak.


Molnár Lajosnak csak törvényjavaslatokat kellett elfogadtatnia, most fog azonban kiderülni, hogy mindez működik-e? Mi lesz, ha tényleg kiderül, hogy valahol az átalakítás miatt halt meg valaki?

2007-be az orvostudománynak a világ minden országában szembesülnie kell azzal, hogy vannak betegek, akik meghalnak. Ez nem magyar specialitás, és nem a reform miatt van. A beteg azért hal meg, mert már nem lehet rajta segíteni, vagy mert nem kap megfelelő ellátást, vagy mert nem veszik fel időben a kórházba. Én azt kérem, hogy emberi tragédiákat ne használjunk fel a politikai küzdelmekben, ahogy az a hódmezővásárhelyi esetben történt.

Ön nem volt gyakorló orvos, honnan ismeri a kórházak hétköznapjait?

Dehogynem. Tizenkilenc hónapig a Sportkórházban dolgoztam, három és fél éven át éjszakai ügyeletes orvos voltam. Láttam beteget közelről. Gyakran szememre vetik azt is, hogy fiatal vagyok. Ez el fog múlni, sajnos, de miért ne lehetnének egy fiatalnak is ötletei, és olyan világlátása, amely hasznos lehet egy rendszer működtetésében vagy átalakításában. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy figyeljek az idősebbek tapasztalataira is.

A fő feladata a több-biztosítós rendszer megvalósítása lesz. Szakmai vitáról beszélnek, de milyen vita lesz az, ha már az elején egyértelművé tették: ez a legjobb megoldás, és az SZDSZ ezt szabta a koalícióban maradás feltételül.

Az én feladatom nem az, hogy hajtogassam, a több-biztosítós modell a jó. Mi tudjuk, mi a cél, és ehhez keresünk eszközt.

Mi a cél?

Az, hogy a betegek jobb ellátást kapjanak és az egészségügyi rendszer finanszírozható legyen. Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a szolidaritást és a versenyt egyszerre kell biztosítani, mert ez a cél csak így érhető el. Verseny pedig csak akkor lehet, ha több szereplő van. Ezért nem lehetséges logikailag az egy és a több biztosító közötti kompromisszum. Abban viszont, ha úgy vesszük, Mikola Istvánnal is egyetértünk, hogy a végső cél a jobb ellátás.

Magyarázza már el, mitől lesz jobb az ellátást, ha több biztosító lesz?

Ha körülnézünk a világban, azt tapasztaljuk, hogy csak ott javul folyamatosan a minőség és a költséghatékonyság, ahol verseny van. Ahogy nem tökéletes a piacgazdaság és a demokrácia sem, a több-biztosítós rendszer sem az, csak éppen a választható legjobb.

Szakértők szerint az egybiztosítós rendszer jobban féken tudja tartani a költségeket, és a több-biztosítós modellben semmivel sem jobb az emberek egészségi állapota.

Ha az elmúlt 15 év tapasztalatait nézzük, az egybiztosítós rendszer akkor tudja féken tartani a költségeket, ha az egészségügyi minisztert Molnár Lajosnak hívják, és van egy konvergencia program is. Láthattuk, hogy ez milyen politikai viharokhoz és népszerűségvesztéshez vezet. Túl fontos az egészségbiztosítás ahhoz, hogy politikusokra bízzuk a működtetését. Ha több biztosító van, a beteg kerül a középpontba, és érte versenyeznek. Ha nem elégedett, akkor tud mást választani. Ez nem érdeke a biztosítónak, ezért inkább kikényszeríti a jobb ellátást a kórházban

Azt remélik tehát, hogy a kórházak további racionalizálását, leépítését ezentúl nem a politika, hanem az üzleti alapon dolgozó biztosítók végzik majd?

Olyan rendszert szeretnénk, amelyben a valós teljesítményt, a jobb minőséget és a hatékonyságot díjazzák, és nem az dönt egy kórház megmaradásáról vagy leépítéséről, hogy milyen pártállású önkormányzat a fenntartója. A reform eddigi lépései könnyen „inflálódhatnak”. Megvan a politikai kockázata, hogy a régi ellátórendszer a kihasználatlan ágyakkal akár egy év alatt visszaépülhet. Azt szeretnénk, ha az egészségügy is kilépne a politika gondoskodó és néha fojtogató karjai közül.

Miért nem lehet ezt egy biztosítóval megvalósítani?

Ha egy állami biztosító van, az csak névleg lehet önálló, de mindig a politika foglya marad. Az elmúlt tizenhét év bizonyította, hogy így nem megy. El tudja azt képzelni, hogy a mindenkori kormányfő vagy polgármester azt olvassa reggeli újságban, hogy az OEP nem köt szerződést a megyei kórházzal, mert ott nem jó az ellátás, és azt mondja, hogy hm, rendben, ez biztosan szakmai döntés volt? Az OEP magától ilyen döntést sohasem hozna. Ezt viszont pontosan tudják az egészségügyi intézmények, nem is érzik azt a fenyegetettséget, amit minden versenyző szolgáltató érez: ha nem nyújt megfelelő szolgáltatást, elveszti a vevőit.