Vilma
-7 °C
4 °C

Lefoglalták a HTC és a Jorgos számítógépeit

2000.09.07. 18:28
Számítógépeket és iratokat foglalt le a rendőrség csütörtökön a HTC Utazásszervező Kft. és a Jorgos Travel irodáiban - erősítette meg az Index értesülését Dézsi Mihály, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. A HTC közben felszámolást kért saját maga ellen.
A nyomozók annak tisztázásához kerestek anyagokat, hogy a HTC és a Jorgos összeomlása kapcsán történt-e bűncselekmény - indokolta az akciót Dézsi. Ennek érdekében csütörtökön elrendelték a nyomozást, majd házkutatást tartottak az azonos tulajdonosi körhöz tartozó két cég irodáiban.

Újabb charter-járat Korfuról
Újabb charter-járatot indít a Malév pénteken délután, amellyel 150-160 turista térhet haza Korfuról - tájékoztatta Kocsi Margit, a Malév sajtóreferense az MTI-t. Ez lesz a Gazdasági Minisztérium által megrendelt tizedik rendkívüli járat. Ezzel 1.300-ra nő az így hazautazók száma.
A Fővárosi Bíróság szóvivője közben bejelentette, hogy megérkezett a HTC önfelszámolás iránti kérelme. Az ügyben egyébként a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság jár majd el, mert a csődbe ment cég székhelyét ebben a körzetben jegyezték be. Az eljárás megindítását a Cégközlönyben is közzéteszik. A közzétételtől számított negyven napon belül lehet bejelenteni a HTC-vel szembeni igényeket. Az egész eljárás ezután több évig is eltarthat.

Közérdekű információ
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tájékoztatása szerint péntektől a 06/80/66-00-44-es ingyenes zöldszámon lehet érdeklődni a HTC-csőd miatt külföldön maradt utasok hazaszállításáról. A külföldön tartózkodók a 36-os magyarországi hívószám tárcsázása után a 60/55-00-44-es telefonszámon kérhetnek felvilágosítást.
Fokozottan ellenőrzi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a Jorgos Travel tevékenységét, és ha szabálytalanságra bukkan, azonnal felfüggeszti annak működési engedélyét - mondta Madarász Mária, a BKIK csoportvezetője. A Jorgos csak más irodák által szervezett utakat árulhat, önállóan nem utaztathat - szögezte le Madarász.

Az utazók segítésének és a szakmába vetett bizalom helyreállításának szándékával a Zöld Óceán Utazási Iroda Kft. mintegy tíz százalékos kedvezményt nyújt azoknak, akik előleget fizettek be a HTC-nél, és most utat rendelnek meg a Zöld Óceánnál, mondta a cég ügyvezetője.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.