Medgyessy Péter kísértett a T. Házban. A napirend előtt felszólaló, önmagával táncoló Gyurcsány Ferenc, mint mondta, szakított eddigi gyakorlatával, és ezúttal nem a képviselőkhöz, hanem közvetlenül az ország nyilvánosságához intézte. Éles támadást intézett a Fidesz ellen, és felidézte Medgyessy Péter kedvenc kifejezését: útelágazáshoz érkeztünk. Az útelágazást, bár nehéz szó, simán ki tudta mondani, nem is egyszer, többször is. A legnagyobb ellenzéki párt kampányát depressziókampánynak nevezte, politikáját a legrosszabb konzervatív politikának.

A kemény szavaktól a Fidesz vezérszónokának, Áder Jánosnak nem szállt inába a bátorsága, hanem hasonló stílusban válaszolt. A miniszterelnök hatalomra kerülését puccsnak nevezte, idézve Medgyessy Pétert. A kormányt arra kérte, hogy támogassa a tizennegyedik havi nyugdíjról szóló fideszes törvényjavaslatot, a parlament az indítványt leszavazta.

A parlamentbe ezúttal Vombat ügynököt elkísérte Steven Spielberg, a világhírű filmrendező is, aki legújabb szuperprodukciójában keresett szerepet Gyurcsány Ferencnek.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jó napot, jó seggrázást, kedves választópolgárok!

    A parlament izgatott zsibongással várja a ciklus utolsó plenáris ülésének kezdetét. Gyurcsány „Szavazatért bogarat eszek” Ferenc miniszterelnök állítólag a Babe 2: Kismalac a nagyvárosban című film híres trágyajelentét fogja eltáncolni napirend előtti hozzászólás címén.

  • Jaj, az előbb elfelejtettem bemutatkozni: Vombat ügynök vagyok. Az előző plenáris ülésre operatív okokból jöttem be a házba, és filmrendezőnek álcázva vegyültem el. Most szinte magánemberként érkeztem, ugyanis vasárnap éjjel döbbentem rá, hogy most láthatom utoljára ennek az országgyűlésnek a színes, szellemes figuráit. Ezúttal velem tartott filmrendező barátom, Steven Speilberg is.

    – Steven, why did you come with me?
    – Agent Vombat, főszereplőt keresek a Flasdance 3 című filmemhez.
    – Thank you, Steven.
  • Az ülés előtti izgalmakat az ülésterem toalettjében vezettem le, és a szomszéd fülkéből azt a mondatot hallottam, hogy „Kiesett a pap az ágyból, twist”, aztán valami koppant. Kirohantam a fakkomból, és feltéptem a szomszédos ajtót, de senkit sem találtam ott. Ha nem lennék ügynök, azt mondanám, hogy ez hátborzongató.
  • A napirend előtti felszólalásokat Gyurcsány Ferenc kormányfő kezdi egy Medgyessy-idézettel. A cím: útelágazásnál (nehéz szó). Áder János (Fidesz) azt feszegeti, hogy mit kaptak a családok. Csapody Miklós (MDF) a Duna tévéről, mint hungarikumról szólal fel, Kuncze Gábor (SZDSZ) négy év után, négy év előtt címmel beszél.
  • Négy méretes dosszié, és több száz oldalas összefűzött papírhalom fekszik a miniszterelnök asztalán. Meg nem erősített információink szerint a több tízkilós munkaanyagot összekötötték Gyurcsány bokájával, hogy így béklyózzák meg a kormányfő mindig táncos kedvű lábait.
  • A miniszterelnök a beszédét – szakítva a hagyományokkal – közvetlenül az ország nyilvánosságához intézte szavait. „Ez a választás, amely előtt állunk, nemcsak a jövő kormányairól szóló választás, hanem annál több – mondta. – Magyarország útelágazásnál van.” (Egyből kimondta, pedig Medgyessy óta tudjuk, hogy nehéz szó.)

    A Fideszt fricskázta azzal, hogy felidézte az Orbán-kormány alatti háromhetes kormányzást, a Csurkával való „kokettálást”, a Torgyánnal kötött Fidesz-szövetséget, a Simicska-ügyet. „Csak az-e a jó magyar, aki elfogadja a jobboldal egyébként évről évre változó álláspontját?” – kérdezte. A Fidesz választás előtti akcióit „depressziókampánynak” nevezte.

  • Az Index tudósítói kifordultak a parlament sajtópáholyából. Kisállatszag, szarszag, lábszag, emelték a tétet a szag miatt munkaképtelenné vált kollégák.
  • „Meg lehet nézni, hogy mi jelent a szolidaritás az értelmező szavak szótárában, de van egy másik út. Szolidárisnak lenni akkor, amikor mi vagyunk kormányon” – mondta Gyurcsány a Fidesz ellen, mert kormányon elvették a nyugdíjasok jussát és eszükbe sem jutott tizenharmadik havi nyugdíjat adni.

    A kormányfő szerint kérdés, hogy Magyarország elindul-e azon az úton, amelyiket a az egymásért felelős politika jellemez, vagy úgy gondoljuk, hogy a politika csak ócska szerepjátszás. „A politikus hitele azon is múlik, hogy meri-e vállalni hitét.” – mondta a miniszterelnök.

  • „Mindenki jó magyar Magyarországon, ahol nem a miniszterelnök és pártja, vagy az ellenzék vezérének és pártja dönti el, ki a jó magyar” – mondta Gyurcsány, majd utalt a 2004. december 5-i népszavazásra, ahol a Fidesz a miniszterelnök szerint összeállt a Magyarok Világszövetségével és a Munkáspárttal.

    „Mit csináltak elmúlt nyolc évben a nyugdíjasokkal, mert amikor segíthettek volna a nyugdíjasoknak, akkor fityiszt mutattak” – fordult a Fidesz padsorai felé.

  • „Felhatalmazást kérek arra Magyarországtól, hogy azt a politikát lehessen folytatni, amelyben nem a hatalmi kivagyiság, nem az önzés, nem a változás jelszava mögé rejtőző konzervatív politika, hanem a bátorság és az igazságosság valósul meg” – mondta a miniszterelnök, aki szerint a Fiatal Demokraták Szövetsége – „ha jól mondom” – a legrosszabb konzervatív politikát képviseli.

    Gyurcsány előtt dossziék tornyosultak, bennük, mint mondta, az elmúlt négy év eredményei, és bemutatott egy „adathordozót”, amelyen a következő időszak fejlesztési tervei lapulnak.

  • – Ő lenne a magyar Hugh Grant? – kérdezte Steven Speilberg a borzszagú sajtópálholyban, ahogy megpillantotta a napirend előtt szólni felpattanó Gyurcsány „Szavazatért fülbemászót dugok az orromba” Ferenc miniszterelnököt.
    – Nem, ő a magyar baloldal válasza Macaulay Culkinra – árultam el tíz perc múlva, miután Szavazatért Ferenc a sértett kisfiú szerepében szepegve panaszolta, mit szenyózott vele két évig a nagyfiú Fidesz.

  • „Azt kérem Öntől, hogy higgadjon le – mondta Áder János. – Ez nem egy szocialista választási nagygyűlés, hanem a parlament utolsó napja.” A Fidesz frakcióvezetője kikérte magának, hogy nagyon akarnák a hatalmat, és felrótta Gyurcsánynak, hogy puccsal került a hatalomba.

    Áder ezután a szocialisták négy évvel ezelőtti ígéreteinek felsorolásába kezdett: „Nyilván számot ad a viszontválaszában, hogy miért nem lett ezekből semmi.”

    Áder kitartott a nyugdíjasok tizennegyedik havi nyugdíja mellett, és sajnálta, hogy nem akarják a szocialisták a parlament utolsó ülésnapján megtárgyalni. Áder a törvényjavaslatot átadta a miniszterelnöknek. Hosszan rázták egymás kezét.

  • Az ülést megzavarta, hogy – Áder beszéde után, Herényi beszéde előtt – a fideszes Mátrai Márta virágcsokrot kapott. Az MDF-es vezérszónok beszéde elején elmondta: „Nem zavart meg ez a kis intermezzo.”
  • – Holy shit – kiáltotta Steven Speilberg, amikor a hisztisen kiabáló Ferike harmadszor használta a „munkásemberek” kifejezést, aztán olyanokat szepegett, mint „cselédtörvény”, meg a fidesz „felsőosztályos” szociálpolitikája. – Ez az ember kell nekem a Flashdance 3-ba! Hogy fog majd szteppelve hegeszteni kormos fejjel! Feri és a csavarkulcs! Hozom a szerződést.

    Alig tudtam megakadályozni, hogy azonnal lerohanjon a széksorok közé, amúgy amerikai módon.
    – Öntömjénezés-cunami – jegyeztem meg rezignáltan, és lefogtam a felpattanó filmrendezőt.

  • „Mintha argentin tangót járt volna a miniszterelnök és az ellenzék vezére, de hogy mi történik a világban, az kevéssé érdekelte őket” – utalt Gyurcsány Ferenc táncos klipjére Herényi Károly, az MDF vezérszónoka.

    A politikus fájlalta, hogy a kampányban senki sem beszél a költségvetési hiányról vagy a távolodó euróról. „Erre a pártpolitikai különállásra ez a ciklus rá fog menni.”

  • A jegyzőkönyv kedvéért: Gyurcsány „A fideszes nagyfiúk elvették a búgócsigámat, ezért zenés-táncos-papos filmekben fogok fellépni, bibibáá” Ferike az árokásás korszakának kezdete óta először használta a fityisz szót a parlamentben. Az inkriminált testrészt persze a fideszes fiúk mutatták. Az aljasok!
  • Információink szerint Gyurcsány Ferenc dolgozószobájából még úgy távozott, hogy infrastruktúra-fejlesztésről, szociális biztonságról és a nyugdíjról fog beszélni, de felszólalását mégsem ebben a témában tette. Hogy miről beszélt? Azt olvassa el előző bejegyzéseinkben.
  • Lendvai Ildikó megértette, hogy Áder miért intette nyugalomra Gyurcsány Ferencet: „Pontosan ezt tették az áldoktorok, mielőtt kézrátétellel gyógyítani kezdtek volna.” Az MSZP frakcióvezetője szerint az MSZP vezette kormány alatt rendben mennek a dolgok.

  • Mindenkinek, aki a magyar film barátja: Spielberg egyre vidámabb hangulatba kerül, ami kooprodukciós szempontból csodás jel. Nagyon tetszik neki Gyurcsány papos dumája és azt tervezi, hogy az új Flashdance egy szerzetesről fog szólni, akit kiskorában megbuzerált egy jobboldali jelmezbe bújt populista Michael Flatley. A főszereplő – aki egy kormos ipari üzem papjává serdült – ezt a feszültséget egy nagy, meztelen szteppben fogja elmondani, közben ilyeneket dalol majd:

    Lehet, hogy fontosabb az ország, mint a hatalom, twist
    Szabadnak lenni az felelősséget is jelent, polka
    depressziókampányt fizetnek, mambó

    Mekkora kár, hogy ez nem Szabó Pista kollégámnak jutott eszébe!


  • Az utolsó tánc a parlamentben

    A fideszes Varga József profi táncos, ő és a fiai egyaránt rendszeresen ropják. A parlamenti folyósón azt találgatta, ittas lehetett a kormány feje, amikor Batiz kormányszóvivőnek táncolt. Hisz ő és fiai józanul sosem táncolnak így. Egy képviselőtársa rálicitált, ezután talán még valami jó beszédet is mondhatott, hisz korábban azt mondta Gyurcsány egy jó szónoklathoz egy szivar és fél üveg whisky kell.

  • „Hiányozni nem hiányzik, de fontosnak tartjuk” – mondta Kuncze Gábor Áder Jánosnak a miniszterelnöknek adott válaszairól. Az SZDSZ elnöke igyekezett elhatárolódni mindkét nagy párttól. Egyrészt nem látja azokat a programokat, amelyekről vitatkozni lehet, másrészt hiányolja a reális helyzetértékelést. „Egyszerűen nem igaz, hogy ebben az országban olyan rettenetes élni”, és az sem igaz, hogy minden jó lenne.

  • Gyurcsány a kormányának az igazságos nyugdíjemelésről szóló programjával indokolta, hogy miért nem kívánja támogatni a Fidesz tizennegyedik havi nyugdíjról szóló javaslatát. A miniszterelnök szerint differenciáltan kell támogatni a nyugdíjasokat, valakinek kétszer annyit kell adni, másnak kevesebbet, mert csökkenteni kell a különbségeket.

  • Macaulay Gyurcsány miniszterelnök ijesztő bejelentést tett, ami a magyar digitális Watergate, már amennyiben igaznak bizonyul: azzal vádolta meg a Fideszt, hogy annak szerveréről betörtek az MSZP szerverére, és adatokat töltöttek le onnan. Azonnali priorálást kérek! Spielberg sutba dobja a Flashdance-t? Most hallom a hírt, hogy Hiller István kampányterveinek múlt heti eltulajdonításáról van szó. Mégis marad a munkástémájú táncfilm.
  • „Önkényes, antiszociális, alapvető jogokat sért” – olvasta Áder János a miniszterelnök fejére Nagy Sándor szavait, amelyet Nagy 1998-ban mondott, majd rátért napirend előtti felszólalására.

    A Fidesz frakcióvezetője szerint hiába mondja azt a kormány, hogy duplájára emelték a családi pótlékot, sok család mégis kevesebbet kapott.

    A kormánytól senki sem akart reagálni. Szili Katalin felkérte a fideszes Balogh Lászlót, hogy „a bekiabálást fejezze be”.

  • cikkünk a témában:

    Folyosói pletykák

    Haver-gate, így emlegetik a szocialisták folyosóján azt a történetet, amelyben egy, az MSZP által megbízott reklámcég fájljait feltörték, és a pártelnök - amúgy elvetett - kampányterveit ellopták. Az anyag a múlt héten a Magyar Nemzetben megjelent. Hiller István szerint fideszes szerverről jártak a cég gépében. Úgy tudjuk, hogy nem csak ezt, hanem más kampányanyagokat is eltulajdonítottak.
  • Az MDF-es Csapody Miklós üdvözölte, hogy húsvétkor autonómiacsatornát indít a Duna televízió, és kérte a kormány, hogy növelje a Duna televízió támogatását, de a kormány nem akart reagálni a felszólalásra.
  • Kuncze Gábor az elmúlt négy évre tekintett vissza, „bizonyos szempontból”. Az SZDSZ-es politikus sajnálja, hogy a parlamentben nem egymás érveit, hanem a vitapartnert akarják egyesek megsemmisíteni.

    Kuncze, pártjának eredményeinek felsorolása után, fájlalta, hogy az egészségügy kérdésében nem sikerült előrelépni. Felszólalását tréfálkozva zárta: „Jó volt önökkel, hiányozni fognak.”

  • Mécs Imre SZDSZ-es képviselőt, aki a következő parlamentnek már az MSZP színeiben lesz a tagja, rendreutasította Szili Katalin házelnök. A képviselő ugyanis lefotózta a búcsúzó országgyűlést, de eközben megbocsáthatatlan módon vakut használt.
  • "Vajon megteheti-e egy felelős kormány, hogy veszélyeztesse az egészségügyi dolgozók munkahelyét, a betegellátás biztonságát, és a kilencvenezer ember ellátásáért felelős Berettyóújfalui Kórház működését" – kérdezte Vitányi István az egészségügyi minisztert. A fideszes politikus a választ nem fogadta el, a parlament igen.
  • „Hogyan segíti a 100 lépés program a kistelepüléseken és a külterületeken élőket?” – kérdezte a szocialista Tatai-Tóth András a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert. MSZP-s képviselőtől szokatlan módon a kormányt birálta a külterületeken élők helyzete miatt.

    Nagy Sándor szerint a kérdés is „aláhúzza”, hogy a kormány a külterületeken élők helyzetén is javítani akar. A viszonválaszban azért kibújt a szög a zsákból, Tatai-Tóth András a választ elfogadta.