Magyar-szlovák bizottsági ülés helyett botrány
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Balog Zoltán, a bizottság elnöke szerint olyan felvételt szerettek volna bemutatni, ami teljesen egyértelművé teszi, hogy békés szurkolókra támadtak a szlovák rendőrök Dunaszerdahelyen. A felvételt azonban nem sikerült levetíteni, mert a szlovák képviselők be sem mentek az ülésterembe, a szocialisták pedig nem voltak hajlandók szavazni a vetítésről. A szlovákok távoztak, a szocialista képviselők pedig kivonultak a teremből.
Szili Katalin házelnök – miután tudomást szerzett arról, mire készül a bizottság fideszes elnöke – levélben fordult a politikushoz. Ebben közölte: kifejezett kérése, hogy a kétoldalú bizottsági tárgyalás során ne kerüljön sor olyan mozzanatra, amely a két ország kapcsolatait és a szlovákiai magyarság érdekeit sérthetik. Az Országgyűlés elnökének levele szerint a fideszes politikus "olyan demonstráció bemutatását kezdeményezte", amely a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának véleménye szerint is veszélyezteti a magyar-szlovák parlamenti tárgyalási folyamatot.
Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek kijelentette: a Fidesz belpolitikai érdekeinek rendelte alá a hétfői párbeszéd lehetőségét, és cserbenhagyta azokat, akik számítottak egy egységes magyar álláspont európai képviseletére. "A diplomácia, az illem alapvető szabályait gátlás nélkül, Orbán parancsára átlépte a Fidesz" - fogalmazott. Mint mondta, a bizottságban jelenlévő politikai pártok előzetesen megegyeztek az ülés forgatókönyvéről. A bizottság vezetése a szlovák társbizottság elnökével szintén megállapodott.
Balog Zoltán elmondta: az ő célja nem a provokáció, hanem az, hogy ne játsszanak el egy olyan diplomáciai játékot, ami nem felel meg a tényeknek. Szerinte az elmúlt évtizedekben a magyar kisebbség helyzete folyamatosan romlott és romlik Szlovákiában. Mint mondta, a probléma a szlovák-magyar viszonyban az, hogy Szlovákiában először nagyon rossz helyzetbe hozzák a magyar kisebbséget, majd utána egy kicsit engednek.
"Ha ezek lesznek az eredményeink, pontosan kiszámítható, hogy mikor jut el a teljes jogfosztásig az ottani magyar kisebbség. Ehhez nekünk nem szabad asszisztálni, ez erkölcsi és emberi jogi kérdés" - fogalmazott Balog. Szerinte addig kell elmenni az európai jogorvoslati fórumokon, amíg ki nem derül, hogy kinek van igaza. Az ellenzéki politikus megjegyezte: továbbra is várja, hogy a szlovák képviselők térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz, és beszéljenek ezekről a dolgokról, illetve ők is hajlandóak elmenni Pozsonyba, ha meghívást kapnak.
Nyakó István szerint a szocialista képviselők a bizottsági ülés kezdetén szembesültek azzal, hogy Fidesz felrúgta a konszenzuson alapuló forgatókönyvet: a szlovák delegáció ennek hatására távozott. Az MSZP szerint a Fidesz hétfői lépésével bebizonyította kormányzásra való teljes alkalmatlanságát, kárt okozott a nemzetközi kapcsolatokban, kárt okozott Magyarországnak, és belpolitikai érdekei miatt figyelmen kívül hagyta a határon túli magyarság érdekeit - közölte a szóvivő.