Milliomos KISZ-esek és úttörők listája

2005. március 30., szerda 15:34

A nyolcvanas évek KISZ- és úttörővezetőinek névsorát közli a Heti Válasz. A listából kiderül, hogy egy részük annyira megcsömörlött a politikától, hogy a rendszerváltás után inkább milliomos üzletemberré vált, mások az MSZP-nek áldozták tehetségüket.

"Az MSZP-ben nincs régi és új elit. Illetve: az új elit nem annyira új, a réginek mondott pedig nem is oly régi" - írja a Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Magyar Úttörők Szövetsége vezetőinek névsorát ismertető cikkében a Heti Válasz. A lap a múlt héten az egykori Központi Bizottság, a Politikai Bizottság tagjai, valamint az MSZMP megyei elnökeinek névsorát közölte.

"Széles körben elterjedt nézet szerint ez, mármint az elitátmentődés volt a békés rendszerváltozás ára - írja a lap. "A Heti Válasz nem vitatja, hogy mindez akár igaz is lehet. Az "ez" szócska konkretizálásától, kifejtésétől azonban továbbra sem kívánunk eltekinteni."

Főúttörőből miniszter

A több tucat nevet tartalmazó lista szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nyolcvanas években a KISZ KB Egyetemi-Főiskolai Tanácsának elnöke, a KISZ KB titkára és a jogutód Demisz alelnöke volt. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető Kiss Péter - Gyurcsány riválisa az MSZP augusztusi kormányfőjelölt-választásán - a KISZ KB tagja volt a nyolcvanas évek második felében. Minisztertársa, Csizmár Gábor a budapesti úttörőelnökség elnöke, Gy. Németh Erzsébet, az MSZP fővárosi frakcióvezetője a fővárosi úttörő-vezetőség titkára volt.

A kormányzatból ismert Nagy Sándor, Tóth András és Iváncsik Imre államtitkárok a KISZ KB titkáraként, illetve tagjaként igyekeztek hozzátenni a szocialista Magyarország ifjúságpolitikájához. A KISZ KB-t erősítette Szekeres Imre MSZP-elnökhelyettes is.

Milliárdos KISZ-vezér

A rendszerváltás után Fejti György a magánszférában kamatoztatta a KISZ KB első titkáraként felhalmozott tapasztalatait, jelenleg egy vagyonvédelmi és egy tanácsadó cég tulajdonosa. Akar László, a KISZ Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagja továbbra is pénzügyekkel foglalkozik, de már a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági elnökeként, illetve a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatójaként.

Nagy Imre, a KISZ KB első titkára a rendszerváltás után annyira megcsömörlött a politikától, hogy fejest vetette magát az üzleti életbe, becsült vagyon a Heti Válasz szerint 2,5 milliárd forint.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!