Stefánia
-1 °C
1 °C

47 ezer forintot kapnak, akik eddig 28,5 ezret?

2012.02.17. 16:53
Hamis

Az állítás: „A Start-programban résztvevők 47 000 forintot kapnak, ami szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akiknek korábban 28 500 forintból kellett megélni” – Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter parlamenti bizottsági meghallgatásán.

A tények: A nemzetgazdasági miniszter almát a körtével hasonlít össze. A közmunkáért, amiért most 47 029 forintot fizetnek, korábban 60 236 forint járt. 28 500 forintot a közmunkát nem végzők kaptak, nekik most 22 800 forint jár.

Az ítélet: Hamis.

Matolcsy György sosem mondta, hogy 47 000 forintból meg lehet élni, ezt már tisztáztuk – más kérdés, hogy Zsiga Marcell miskolci alpolgármester-parlamenti képviselőnek azóta sikerült ezt nyilatkoznia, még ha szerinte egy indokolatlanul provokatív kérdésre válaszolva is. Ettől függetlenül a nemzetgazdasági miniszter állítása így is tényellenőrzésért kiált. Nézzük, kiállja-e a próbát.

Ha utánanézünk, hogy a közmunkások milyen juttatásban részesülhettek a szociális ellátórendszer átalakítása előtt, kiderül, hogy Matolcsy György – hogy Selmeczi Gabriella kedves hasonlatát idézzük – almát hasonlított össze körtével. A miniszter nyilatkozatában szereplő 47 000 forint a közmunkáért adható bérre vonatkozik, míg 28 500 forintot eddig a közmunkát nem végzők kaptak.

A közmunkát nem végzők 2010-ben és 2011-ben az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, 28 500 forintot kaphattak havonként, míg 2012-től az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százalékát kaphatják. Pénzben ez azt jelenti, hogy aki eddig 28 500 forintot kapott, januártól már csak 22 800 forintra jogosult.

A közmunkáért adható nettó bér összege is csökkent valójában. 2011 szeptember 1-ig a közmunkások a nettó minimálbért, 60 236 forintot kaptak, azóta 47 029 forint jár nekik. Azaz, 28 500 forint helyett csak az kaphat 47 000-et, aki közben közmunkás lett. Aki korábban is közmunkás volt, az 21 százalékkal kevesebb pénzt kap szeptember 1. óta. Ugyanígy, aki ezután sem végez közmunkát, január 1-től húsz százalékkal csökkentett ellátásban részesül.

Matolcsy állítása tehát ebben a formában hamis, nem azok kapnak 47 000 forintot, akik eddig 28 500 forintot kaptak.