Judit
-2 °C
8 °C

Szép volt, Feri!

2006.01.15. 19:52
"Igen. Megcsináltuk." felirat előtt tartotta hangsúlyozottan évindító, és nem kampánynyitó rendezvényét az MSZP. Hiller István pártját győzni akaró erőként jellemezte, amely meghallja az emberek szavát és folytatni kívánja az igazságos Magyarország megteremtését. Gyurcsány Ferenc óvta párttársait a negatív kampánytól. A miniszterelnök szerint az MSZP megértette, hogy okos és bátor kompromisszumokkal lehet előre vinni a nemzet és a haza sorsát.

Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese a párbeszéd rendezvényének nevezte a szocialisták évindítóját, és hangsúlyozta, hogy a szocialista pártnak ez nem kampánynyitója, hanem évindítója. A rendezvényen ettől függetlenül körös-körül az MSZP-nek a következő öt-hat hétben látható kampányjelszavai voltak olvashatók.

#alt#

A szónokok mögötti vászonra piros és zöld mezőkbe fehérrel azt írták: "Igen. Megcsináltuk", a kivetítőkön a tartalmi mondandó volt olvasható: "Bevezettük a 13. havi nyugdíjat. Megdupláztuk a családi pótlékot. Megduplázzuk az autópályák hosszát: 20 százalékra csökkentettük az áfát."

"Köszönjük, Feri!"

Szekeres szerint az elmúlt egy évben ez a harmadik olyan találkozás, ami a párbeszéd jegyében zajlik. "Egy évvel ezelőtt, amikor találkoztunk, azt mondtuk, hogy visszaállítjuk a szocialista párt tagjainak és támogatóinak hitét abban, hogy jól kormányzunk és jól politizálunk" - mondta az MSZP elnökhelyettese. "Igen, megcsináltuk" - kiáltotta a mikrofonba. (Taps.)

Fél évvel ezelőtt, amikor másodszor összejöttek, Szekeres szerint azt mondták: "Ez az ország jobb sorsra érdemes, Magyarország fejlődni fog annak a programnak a révén, a Száz lépés programjának révén, amit a Magyar Szocialista Párt, a koalíciós kormány meghirdetett. Igen, megcsináltuk." (Újabb taps.)

"Most harmadszorra másért jöttünk össze. "Először is azt érezzük és tapasztaljuk, hogy akik eddig támogattak minket, újra támogatásukról biztosítanak" - hangoztatta a politikus, megjegyezve, hogy ez annak köszönhető, hogy Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett kormány hihetetlenül sokat tett ezért az országért. Szekeres óriási taps kíséretében köszönetet mondott ezért a kormányfőnek.

"Nagyszerű volt, Feri!"

"Idén tavasszal győzni akarunk. Azért dolgozunk, hogy tavasszal megalakulhasson a második Gyurcsány-kormány - mondta Hiller István szocialista pártelnök. - Azért akarunk győzni, hogy folytathassuk a megkezdett munkát, hogy végigvihessük az igazságos Magyarország megteremtésének programját." A választások tétje, hogy a hataloméhes, fenyegető, harcias politizálás helyett az MSZP képviselte nyugodt építkezés győzzön, fűzte hozzá az MSZP elnöke.

Hiller István szerint az ellenzék gyakran használja azokat a baloldali értékeket, biztonság, igazságosság, amelyeket a MSZP képvisel. "Nem kétséges, hogy nemsokára a bátorság is megjelenik, ... talán először egy civil szervezet mögé bújva, ahogy az bátoréknál szokás." Azt hiszik, hogy ha baloldali értékeket hirdetnek, azzal a baloldali emberek bizalmát is megszerzik, de nem számolnak azzal, hogy az emberek emlékeznek arra, ki panelprolizta le őket, ki volt az, aki nem fizette ki a nyugdíjasoknak jogosan járó juttatást, fejtegette a pártelnök.

A Fidesz kampányáról már dolgozatot lehetne írni a Hadtörténeti Közleményekbe, annyi benne a puskapor meg forradalom, mondja a pártelnök. Üzente is Orbán Viktornak, hogy forradalmat a fennálló rend ellen lehet indítani. "De nem lehet annyira akarni a hatalmat, hogy ne akarjuk közben a demokráciát" - mondta el kétszer is nagy tapsot aratva.

"Állj, és ne tovább!" - emelte fel hangját Hiller István. Magyarországon nem felfordulásra van szükség. És ő biztos abban, hogy a választók az építkezést fogják választani a felfordulással szemben.

A pártelnök szónoklatában megdícsérte a kormányfőt, amiért az EU-ban kiállt az ország érdekei mellett és soha nem látott mértékű támogatást szerzett az országnak. "Nagyszerű volt, Feri!"

A jóléti reformok előszobájában

Gyurcsány Ferenc szárazon induló, majd egyre szenvedélyesebb beszédében emlékeztetett arra, hogy 2002-ben az MSZP arra kapott felhatalmazást, hogy változtasson, teremtsen nyugalmat és békét. A Medgyessy-kormány minden hezitálás nélkül betartotta, amit ígért. A száz nap programmal "soha nem látott szociális kárpótlást és kiigazítást" hajtott végre a nyugdíjasok, a gyermekes családok, a munkavállalók érdekében. Elismerte ugyanakkor, hogy mindez megterhelte a költségvetést.

#alt#

A Gyurcsány-kormány mélyebbre ment, egészen a rendszerbe kódolt igazságtalanságokig. Hozzá nyúlt azokhoz az intézményekhez, amelyek újratermelik az igazságtalanságokat. A 100 lépés programja a jóléti rendszer kigazításának programja, a jóléti reformok előszobája.

Nincsenek egyszerű válaszok, mondta a miniszterelnök. Az MSZP viszont megértette, hogy "okos és bátor kompromisszumok mentén lehet előre vinni a nemzet és a haza sorsát, ez a párt történelmi teljesítménye az elmúlt négy évben".

A közelgő parlamenti választásról szólva elmondta, nem "arról szól", hogyan hívják a következő miniszterelnököt. A választás nem Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor személyes csatája. "Arról szól, halljuk-e a nyugdíjasoknak, a gyermekes családoknak, a munkát keresőknek és a több bért akaróknak a hangját" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A politika a haza nagy ügye, nem szólhat a pártok állandó versenyéről, mondta a miniszterelnök, majd kifejezte vágyát, hogy ha egyszer majd utódaink visszanéznek, talán elmondhatják: voltak ezek között nem percemberkék is.

"Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, sem könyvben ne kövessetek el, mert az országnak nem erre van szüksége" - mondta az egybegyűlteknek a kormányfő, egyértelműen utalva Kende Péterre, aki nemrég adta ki Igazi Orbán című könyvét a volt miniszterelnökről.