Mária
-7 °C
3 °C

Illés tovább nyomoztatná a védett madarak mészárlását

2002.03.08. 17:21
A védett madarak lemészárlása miatt indult nyomozást több hónappal meghosszabbítaná Illés Zoltán, a parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes elnöke. A politikus Szegeden a vizsgálat kiszélesítését is szorgalmazta, megemlítve, hogy hivatali visszaélés gyanúja merült föl a Bács-Kiskun megyei FVM Hivatal vadászati és halászati osztályával szemben.
Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának fideszes elnöke szerint nem lezárni, hanem legalább öt hónappal meghosszabbítani kellene azt a nyomozást, amely a több mint tízezer védett madár elpusztításának ügyében folyik. Illés Zoltán ezt pénteken Szegeden, a bizottság kihelyezett ülésének sajtótájékoztatóján jelentette be.

A szálak a hivatalokba vezetnek

Az udvari határátkelőnél tavaly november 5-én 11 ezer 668 darab védett és fokozottan védett madár tetemére bukkantak a magyar vámosok egy olasz kamionban. A bizottsági elnök a nyomozás kiszélesítését is szorgalmazta, amelyet azzal indokolt, hogy "bizonyos jelek alapján" a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán, a Bács-Kiskun megyei FVM hivatalban, valamint a Kiskunsági Nemzeti Parkon belül is el kell indítani a vizsgálatot.

Tizenhét érintett vadásztársaság közül hét eddig kimaradt

Kijelentette továbbá, hogy a Bács-Kiskun megyei FVM hivatal vadászati és halászati osztályával szemben "hivatali visszaélés gyanúja merült fel, amely már majdnem bizonyított". Illés Zoltán szerint azért sem lehet lezárni még a vizsgálatot, mert az üggyel kapcsolatban szóba került 17 vadásztársaság közül hétnél még nem volt nyomozás, illetve két újabbnál is indokolt lenne a vizsgálódás.

Belső vizsgálatot a rendőrségnél

A politikus elmondta: csütörtökön magánemberként Bács-Kiskun megye déli részén járt, és azt tapasztalta, hogy megfélemlítettek olyan személyeket, akik esetleg információval segíthetnék a nyomozást. Ezért indokoltnak tartja több nyomozó bevonását a munkába. Belső vizsgálatoknak azt is tisztázniuk kell, hogy a Bács-Kiskun megyei rendőrségről van-e bárkinek üzleti vagy egyéb befolyása, érdekeltsége azokban a vadásztársaságokban, amelyek az üggyel kapcsolatban szóba kerültek - közölte. A környezetvédelmi bizottság tavaly november 27-én albizottságot hozott létre, amely az érintett kormányzati, társadalmi és bűnüldöző szervektől és szervezetektől kért beszámolók, tájékoztatók alapján összefoglaló jelentést készített az elpusztított madarak ügyéről.

Az anyag tartalmazza azokat a javaslatokat is, amelyeket a vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvény módosítására tettek az albizottsági szakemberek. Az albizottság működése az eredeti terv szerint március 31-ig tart. Illés Zoltán elmondta: a pénteki albizottsági ülésen javasolni fogja, hogy a munkát még ne zárják le, és a testület ne szűnjön meg.