Miklós
-7 °C
2 °C

Ezüsthajós jutalommunka az imázsdöntnöknek

2001.08.21. 18:13
Az Ezüsthajó Kft. későbbi partnere, Eckhardt Balázs filmrendező is tagja volt annak a bírálóbizottságnak, amely Káel Csaba cégére bízta a kormánytagok szerepléseinek rögzítését. A döntnök ugyanis annak a Magyar Televízióban látható Koffer című műsornak a készítője, amelyet az Ezüsthajó Kft., mint az MTV külső beszállítója gyárt. Az Ezüsthajó Kft. egyébként kirívóan magas összegért készít az MTV-nek több produkciót is. A Kofferért adásonként 2 millió 240 ezret, a Millenniumi Mesékért pedig hétköznaponként több mint ötmilliót számláz ki Káel Csaba cége.
Az ügyészségi eljárás csütörtöki megindítását követően pénteken nyilvánosságra hozta a kancellária, hogy név szerint kik bírálták el az Országimázs Központ szerződéses partnereinek pályázatait. Innen tudható, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) nem külső szakértőkre, hanem saját munkatársaira bízta a döntést. Az egyébként egy székházban működő Ezüsthajó Kft. és a Happy End 2000-ben ezekre az eljárásokra hivatkozva jutott nem kevesebb, mint három és fél milliárd forintos megbízáshoz.

Wermeréket mindenki ismeri

A kormánytagok szerepléseinek megörökítésére kiírt pályázaton a Káel Csaba és Wermer András által létrehozott Ezüsthajó Kft. pályamunkáját a többiek mellett az a Nagy Bernadett és Ferencz I. Szabolcs nyilvánította nyertesnek, akiknek a hivatal kapcsolattartóiként egyebek mellett Wermerrel kellett találkozniuk szerdánként. (Nagy Bernadett jelenleg is a MeH alkalmazásában áll, míg Ferencz a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának titkárságvezetője.)

Szintén nem volt ismeretlen a cég, és annak két kulcsfigurája Schillinger Erzsébetnek, aki a döntés idején a kancellária sajtóosztályának volt a vezetője, korábban pedig a Fidesz sajtófőnökeként részt vett a 2000-es kampányban; így a választási hadjáratban közreműködő Wermerékkel is kapcsolatban kellett állnia.

A bírálót az Ezüsthajónál kell keresni

A döntnökök közül az egyetlen szakembernek tekinthető tag Eckhardt Balázs filmrendező volt. Az ő részvétele a döntőbizottságban ugyanakkor azért visszás, mert a pályázat elbírálása után néhány hónappal állandó készítője lett az Ezüsthajó Kft. által gyártott Koffer című műsornak. A Magyar Televízióban futó műsor szerkesztősége egyébként a miniszterelnök útifilmjeit készítő cég székhelyén van, hiszen az MTV titkársága az Ezüsthajó számát adja meg a műsor szerkesztőségi számaként.

Megpróbáltuk megszólaltatni az érintetteket arról, nem tekintik-e visszásnak, hogy néhány hónappal a pályázati értékelésben való részvétel után "jutalommunkát" kapott Eckhardt. A filmrendező azonban szabadságon van, főnökei pedig csak visszahívást ígértek az Index megkeresésére.

A köztévéből is milliárdokhoz jut az Ezüsthajó

A Magyar Televízióban kéthetente jelentkező húszperces produkcióra egyébként a Magyar Hírlap birtokába került dokumentumok szerint adásonként 2 millió 240 ezer forintot fordítanak. Ugyanennyiért készítik műsoronként a Sikkes című divatmagazint, és 3 millió 360 ezer jár alkalmanként a Nem jogerős? című produkcióért. A hétköznaponként jelentkező 26 perces Millenniumi Mesékért 5 466 384 forintot fizet ki adásonként a Magyar Televízió.

A műsoronkénti több mint ötmillió azért is szembetűnően magas, mert a műsor készítői nem többet tesznek, mint az MTV archívumában található anyagokat saját szájuk íze szerint vágják meg. A produkcióból legkevesebb kétszáz adásba is került már, ami azt jelenti, hogy csak ezért az alkotásért egymilliárdos bevételre tett szert a Fidesz választási kampányában is közreműködő vállalkozás.