Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Vitanap az országimázsról

2001.12.12. 16:29
Kapcsolódó cikkek (1)
A kormánypárti képviselők jó döntésként értékelték az Országimázs Központ létrehozását, míg az ellenzéki honatyák eleve elhibázott lépésnek tartották azt. Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök értékelése szerint az imázsközpont nem szolgál mást, mint a hatalmon lévő erők választási kampányának előkészítését. Stumpf István kancelláriaminiszter szerint az országimázs nem a kormány, hanem a nemzet ügye, így az ellenzék éppúgy érdekelt a sikeres országképépítésben és -alakításban, mint a mindenkori kormányzat.
A millenniumi megemlékezések, a Széchenyi-terv, a családtámogatási rendszer, a minimálbér-emelés és a mezőgazdaság helyzete is szóba került az Országimázs (Központ) című politikai vitanapon szerdán a parlamentben. Az MSZP kezdeményezésére rendezett vitán a MIÉP - korábbi jelzésének megfelelően - nem vett részt.

"A nemzet ügye az országimázs"

Az országimázs nem a kormány, hanem a nemzet ügye, az ellenzék éppúgy érdekelt a sikeres országképépítésben és -alakításban, mint a mindenkori kormányzat - hangoztatta Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter, a kormány nyilatkozatát ismertetve. Stumpf hangsúlyozta: az országot a külföldiek is, saját polgárai is a teljesítménye alapján ítélik meg. Szólnunk kell tehát az elmúlt három és fél esztendő nemzetteljesítményéről, mert súlyos hibát követnénk el, ha kihagynánk gondolkodásunkból mindazt, amit az elmúlt esztendőkben elértünk, hiszen ez mindnyájunk közös munkájának eredménye - fogalmazott. Hozzátette: a legutóbbi sikerek éppúgy részét képezik a belföldi és külföldi országképépítésnek, mint ezer esztendő magyar históriája, vagy az elmúlt kétszáz esztendő magyar tudomány- és kultúrtörténete.

Sasvári szerint jogunk van tudni, hogy bérlakások épülnek

Sasvári Szilárd (Fidesz) szerint a baloldali ellenzék a millenniumot ünneplő közösségeket támadja, amikor bírálja a kormány országimázst építő politikáját. A közelmúltban vitát kiváltott hirdetések közzétételét azzal indokolta, hogy az ország lakosságának joga van megismerkedni a diákhitel lehetőségével és azzal, hogy hol épülnek bérlakások.

"Az országkép akkor javul, ha az emberek jól érzik magukatt

Katona Béla (MSZP) az Országimázs Központ felállítását eleve elhibázott döntésnek nevezte. Mint fogalmazott, a pénzért festett hamis képek rövid ideig fedik el a valóságot. Hangsúlyozta, hogy az országkép akkor javul, ha az emberek jól érzik magukat az országban és bíznak a jövőben. Kijelentette: egy olyan országban érzik jól magukat az emberek, ahol szabad a véleménynyilvánítás, ahol azért tisztelik a jogot, mert mindenkire egyformán vonatkozik, és ahol a polgároknak van beleszólásuk saját ügyeik intézésébe. A Széchenyi-tervet alapvetően jó ötletnek minősítette, megjegyezve, "nem baráti alapon kellene a támogatásokat szétosztogatni".

Propaganda helyett tiszta közéletet

Kuncze Gábor (SZDSZ) szerint az Országimázs Központ nem más, mint a kormány sikerpropagandájának eszköze, amely az adófizetők pénzéből működik ellenőrizhetetlenül. Úgy vélekedett: a központ működtetésének célja a Fidesz választási kampányának előkészítése és finanszírozása, valamint hamis képet festeni Magyarországról és a kormány munkájáról. Kuncze szerint a kormánynak ehelyett többet kellene a közélet tisztaságával foglalkoznia, és a közpénzekkel való gazdálkodást átláthatóvá és ellenőrizhetővé tennie.

Bauer szerint sikkaszt az imázsközpont

Az SZDSZ-es Bauer Tamás szerint a Fidesz azt gondolja a magyar népről, hogy tudatlan, mert elhiszi, hogy a gazdasági növekedés csak a jelenlegi kormánynak köszönhető; feledékeny, mert nem emlékszik arra, hogy a kormányzat adócsökkentést ígért. Az ellenzéki honatya a Széchenyi-tervet a "tenyérből etetés" módszerének nevezte, és kifogásolta, hogy nem világos, kik és mi alapján kapnak támogatást. A Fidesz országképében a magyar ember tekintélytisztelő, a magyar embernek egy olyan nagy vezető kell, mint amilyennek önök a jelenlegi miniszterelnököt, ebben a kultuszban, amit körülötte csapnak, igyekeznek feltüntetni - fogalmazott Bauer Tamás a kormányfő közszerepléseire, rendszeres rádiós és televíziós interjúira, vigadóbeli beszédeire utalva.

Véleménye szerint amit az Országimázs Központ csinál, azt a magyar nyelvben sikkasztásnak nevezik. A képviselő utolsó mondataira reagálva Hende Csaba, az igazságügyi tárca politikai államtitkára azt javasolta Bauer Tamásnak, tegyen büntetőfeljelentést, ha sikkasztást feltételez az Országimázs Központnál, de vállalja a hamis váddal járó felelősséget is.