Natália
-3 °C
8 °C

Bíróságra kerülő civil ingatlanjuttatások

2001.06.26. 14:34
Több civil szervezet is jelezte, hogy jogorvoslattal kíván élni az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottságának ingatlan-hozzájuttatási döntései miatt. Debrecenben aláírásgyűjtő akcióba kezdtek, Budapesten pedig a legfőbb ügyészhez fordult két országgyűlési képviselő: a törvénybe ütköző szerződések megsemmisítését kérik. A személyi és pártkötődéseket nehéz lesz törvénytelennek minősíteni, ezért vélhetően sohasem lesz mindenkinek tetsző állapot.

Az ellenzék jókora fáziskéséssel, a volt KVI-ingatlanokról született döntések nyilvánosságra kerülése után határolódott el nyilvánosan az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottságának, valamint annak ingatlanjuttatási albizottságának munkájától. Ezzel egyidőben a civil szféra is megmozdult: nem telik el úgy nap, hogy különböző társadalmi szervezetek ne értesítenék a közvéleményt, hogy ők milyen alapon kaptak, illetve milyen alapon nem kaptak a szétosztott ingatlanokból. Többen bírósághoz kívánnak fordulni, Debrecenben pedig levélírásba kezdtek, amelynek több politikus mellett Áder János, a parlament elnöke a címzettje.

Felülvizsgálat után bíróság

Salgótarján
Hétfő délután a Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesületének elnöke, Séra Tamás Attila tiltakozott OS-sajtóközleményben, mert az SZDSZ kétségbe vonta az egyesület jogosultságát az általuk nyert ingatlanokra. Séra tagadta, hogy ő lenne a Fidelitas regionális alelnöke és helyi elnöke, és kifejtette, hogy "európai uniós információs irodát" és "drogellenes és egészségügyi szaktanácsadásra és tanfolyamok megszervezésére alkalmas előadótermet" szeretnének kialakítani. Séra a polgári emelet vicces SZDSZ-es elnevezésre úgy reagált, hogy a közösen használt folyosót legnagyobb hányadban a Hazafias Népfront utódja, a Társadalmi Egyesülések Szövetsége birtokolja. "Velük való kapcsolattartás sokkal problémamentesebb, mint az SZDSZ elnökével" - reagált Séra. Ezen utolsó mondatra az SZDSZ Nógrád megyei elnöke a következőket írta: "Gratulálok a salgótarjáni Fidesz-közeli fiataloknak, hogy sikerült jó kapcsolatot kialakítaniuk a Hazafias Népfront utódszervezetével". A reagáló nyilatkozatban a szabad demokraták azt is közlik, hogy a Nógrád Megyei Bíróság nyilvántartása szerint a Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesület elnöke nem Séra Tamás Attila, hanem Pindroch Szilárd, aki a Fidalitas salgótarjáni elnöke és regionális alelnöke és "az egyesület által kiadott ÁTFESTŐ című időszakos lap egyértelműen a helyi Fidesz propagandacéljait szolgálja. "

A húsz hajdú-bihari civil szervezet közül, akik a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesületének összehívására jelentek meg egy pénteki fórumon 14 szervezet írta alá a petíciót. A mozgáskorlátozottak azt sérelmezik, hogy az általuk kilenc éve használt létavértesi ingatlant nem ők, hanem a város fideszes önkormányzati képviselőjéhez, Bertóthy Tamáshoz köthető Létavértesi Fitness és Szabadidősport Egyesület nyerte. A megyei Vöröskereszt és a hajdúböszörményi önkéntes tűzoltók szintén tiltakoztak. A megbeszélésen egyébként egy öttagú csoportot is létrehoztak, amely a jogorvoslat lehetőségét vizsgálja. A mozgáskorlátozottak első körben a döntés felülvizsgálatát kérik, és ha ez újra negatív lesz a számukra, bírósághoz fordulnak.

Nyolcvanegyből hatvankettő

A pályázaton elutasított bihari szervezetek közül velük együtt hárman jelezték, hogy bírósághoz kívánnak fordulni. Juhászné Lévai Katalin, debreceni szocialista országgyűlési képviselő tájékoztatása szerint a hajdúsági 81 ingatlanjuttatásból 62 esetben bizonyítható a pártpolitikai szempontrendszer. Juhászné megemlített három olyan szervezetet is, amelyek bejegyzési címei megegyeznek a Fidesz városi elnökének lakcímével. Juhászné véleménye szerint Halász Jánosnak, az albizottság fideszes elnökének barátai és munkatársai is kaptak vitatható ingatlanokat. Így szorgalmazza, hogy azonnal vizsgálják felül a döntéseket.

Szakmai döntések

Halász eddigi nyilatkozataiban mindig hangsúlyozta, hogy "szakmai döntésekről" van szó, amelyeket legtöbbször öt vagy hat igennel hozott meg a hatfős albizottság. Ebből pedig az következik, hogy nem csak a kormánypárti politikusok szavazták meg a döntéseket - érvel nyilatkozataiban Halász. Az elnök arra is többször emlékeztet, hogy a győztes szervezeteket ellenőrizni fogják, és ha olyan ingatlanokat találnak, amelyeket nem közhasznú célokra használnak fel, akkor a törvény lehetőséget biztosít a visszavételre. Halász szerint a revíziók kiterjednek az 1994 és '98 között pályázat nélkül átadott ingatlanokra is. Az elnök szerint az ellenzék ezért idegeskedik.

Kivonulások

Zuschlag János szocialista és Béki Gabriella szabad demokrata képviselő a múlt héten kivonult az albizottság üléséről, mert "nem voltak hajlandóak részt venni egy zsákmányszerző akcióban". A kivonulás ellenére az albizottság és a parlament állandó bizottsága is megszavazta a legértékesebb budapesti ingatlanok szétosztását. Ennek értelmében például a legértékesebbnek tartott Andrássy út 124. jelentős része a Magyar Demokratát kiadó Magyar Ház Alapítvány tulajdona lett, a Bimbó utca 7. pedig a Századvég Politikai Főiskola Alapítvány tulajdonába került. Ezenkívül több, a kormánykoalícióhoz és a MIÉP-hez közeli társadalmi szervezet költözhet újonnan szerzett ingatlanokba. Közben Béki Gabriella és Magyar Bálint Polt Péter legfőbb ügyésznél kezdeményezi a törvénytelen szerződések megsemmisítését.

A házbizottság nem illetékes arra, hogy a társadalmi szervezetek ingatlanhoz juttatását vizsgálja - ezzel a megállapítással zárult a testület keddi soron kívüli ülése. A házbizottság összehívását szocialista frakció kérte, azt javasolva, hogy a házbizottság oldja fel az Országgyűlés illetékes albizottsága jegyzőkönyveinek titkosságát, illetve országgyűlési határozatban rögzítsék az elosztás alapelveit. A szocialisták szerint ugyanis csak akkor támadhatók meg egyedileg a döntések, ha az albizottsági ülések jegyzőkönyvei nyilvánosságra kerülnek. Halász János, az albizottság fideszes vezetője az ülést követően elmondta: úgy véli, hogy a szocialistáknak is ismerniük kéne az érvényes jogszabályokat, amelyek kimondják, hogy a házbizottságnak nincs teendője ez ügyben.