Gyurcsány interpelláltathatóvá tenné Bajnait

2006.09.05. 12:49
A második Gyurcsány-kormány megalakulásakor az ellenzék azzal támadta a miniszterelnököt, hogy az egyik legnagyobb hatalmú kormánytag, a fejlesztéspolitikai kormánybiztos nem interpellálható. Gyurcsány Ferenc azon gondolkodik, hogy ősszel Bajnait miniszterré nevezi ki.
Tiltakoznak

Csaknem 300 szervezet juttatott el közös nyilatkozatot Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztosnak, amelyben a társadalmi és környezeti célkitűzések megerősítését kérték az Új Magyarország Fejlesztési Tervben. A civil szervezetek szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv számos ponton jelentős visszalépést jelent: a társadalmi és környezeti kérdéseknek legalább olyan súllyal kellene benne szerepelniük, mint a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatosaknak.

A kezdeményező szervezetek hangsúlyozták, hogy a tervben a fejlesztéspolitikai és a társadalompolitikai célokat szoros összhangban kell kezelni. Szerintük kiemelten fontos a társadalomnak a változásokra, az új befogadására való felkészítése, az állampolgárok cselekvőképességének fejlesztése.

"A kormány szándéka, hogy ősszel a parlament elé terjeszti a fejlesztéspolitika intézményrendszeréről szóló törvényt" - jelentette be Gyurcsány Ferenc.

Megjegyezte: a politikának illetve az NFT tagjainak arról is dönteniük kell, hogy interpellálható legyen-e a végrehajtásért felelős kormánybiztos, azaz a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület elnöke, Bajnai Gordon, tárca nélküli miniszteri kinevezést és felelősséget kapjon-e interpellálhatósága esetén. Ha Bajnai miniszter lenne, úgy 13 miniszter lenne a kormányban.


A kormánybiztos (Fotó: Huszti István)

Gyurcsány Ferenc a tavaszi országgyűlési választások után alakította meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, amelynek élére Bajnai Gordont, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója, a Wallis Csoport korábbi vezérigazgatóját nevezte ki. Bemutatásakor a miniszterelnök azt mondta, hogy Bajnai felel azért, hogy "ne csak költsük a pénzt, hanem befektessük".

Bajnai kinevezése után az ellenzék vetette fel Bajnai interpellálhatóságának kérdést, mivel felelőssége legfeljebb áttételes, döntési kompetenciája viszont nagy; a fejlesztéspolitikai kormánybiztos vezetésével döntenek a nemzeti fejlesztési terv keretében 8000 milliárd forintnyi EU-s pénzről.