Négy új hidat akarnak az Ipolyra

2007.04.05. 16:10
A váci polgármester négy új Ipoly-hídról beszél és szeretné, ha az Ipoly mentén haladna az észak-déli irányú európai közlekedési folyosó. Állítólag ez utóbbi mellett szlovák polgármesterek is lobbiznak. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján az Index csak egy Ipoly-hídról szóló dokumentumot talált.

Magyar és szlovák polgármesterek saját kormányuknál igyekeznek elérni, hogy az európai leendő észak-dél irányú fő közlekedési útvonal az Ipoly térségében haladjon át, közölte Vác polgármestere csütörtökön a térség magyar és szlovák települései vezetőinek közös váci tanácskozása alkalmából.

Bóth János elmondta, hogy a polgármesterek a határhoz közeli városok, falvak fellendülésének egyik lehetőségét látják a nemzetközi főútvonal kijelölésével ebben a térségben. Jelenleg 4 féle nyomvonal jöhet számításba, az egyik futna itt közülük, a végső döntéshez Brüsszel az érintett országokkal egyeztet még.

Négy új híd épülhet az Ipolyon?

Az Ipolyhoz közeli települések között eddig is kialakult már többféle gazdasági és kulturális együttműködés, utalt rá a polgármester. Vácon például jelenleg is több száz, a határon túlról naponta ide utazó munkás dolgozik, főként a finommechanikai iparban, a városban ugyanis kevés az ilyen irányú képzettséggel rendelkező munkaerő.

Most - ahogy azt a tanácskozáson is felvetették a résztvevők - a két ország kis és középvállalkozásai közötti kapcsolatok kiépítése a feladat. Ezt segíti elő a nemzeti fejlesztési tervben szereplő, az Ipolyon felépítendő négy új híd is, amely megkönnyíti majd a közlekedést a határ mentén és előmozdítja az idegenforgalom fellendülését is.

Az NFÜ honlapján egy Ipoly-hídról van szó

Bóth nyilatkozata azért is érdekes, mert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján az Ipoly szóra rákeresve egyetlen találatra leltünk. Ez egy hír, amely a közép-magyarországi régió fejlesztési lehetőségeiről szól, és ebben csak egyetlen Ipoly-hídról esik szó.

A dokumentumban szerepel viszont a "Duna-hidak" kifejezés, és kiderül, hogy a kormányzat alighanem az Aquincumi híd felépítését és az M0-s körgyűrű meghosszabbítását tartja a legfontosabbnak. Szólnak még emellett a haránt irányú és elkerülő utak építéséről, a Tápiómente közúti közlekedésének javításáról, illetve a 4-es és 10-es utak korszerűsítéséről, elkerülő utak építéséről.