Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kovács nem számít további amerikai kérésre

2003.03.20. 10:40
Miután csütörtök hajnalban elkezdődött az Irak elleni katonai hadművelet Keleti György, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának MSZP-s elnöke közölte, nincs olyan körülmény, amely indokolná a testület rendkívüli ülésének összehívását. A Paksi Atomerőmű szóvivője az közölte, hogy a honvédség felkészült az erőmű védelmére. A honvédség egyelőre semmilyen különleges intézkedést nem léptet életbe. Reggel összeül a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje. A külügyminiszter nem számol további amerikai kéréssel, még akkor sem ha elhúzódik a háború.
Keleti György azt követően nyilatkozott csütörtök hajnalban az MTI-nek, hogy az amerikai elnök Washingtonban bejelentette, megkezdődött a katonai művelet Irak leszerelése érdekében.

A Nemzetbiztonsági Hivatal elemzése szerint Magyarországon az iszlám fundamentalista, palesztin terrorcsoportok szervezett formában nincsenek jelen, de az itt átutazó, esetleg megbújni szándékozó aktivisták nemzetbiztonsági kockázati tényezőt jelenthetnek.

A külügyminiszter nem számít újabb amerikai kérésre

A politikus reményét fejezte ki, hogy a háború minél kevesebb áldozattal jár és hamar befejeződik. - Bekövetkezett, ami várható volt - kommentálta Keleti György a katonai művelet megkezdését.

Nemzetközi jogi értelemben Magyarország hadviselő félnek számít, ezért elvárható a kormánytól, hogy mielőbb tájékoztatást adjon tervezett intézkedéseiről - mondta Simicskó István, a honvédelmi bizottság fideszes alelnöke az MTI-nek.

A politikus, az előző kormány nemzetbiztonsági államtitkára úgy ítéli meg, hogy a világtörténelem most egy újabb értelmetlen háborúval "gazdagodik". Álláspontja szerint Irak leszerelése békés úton is kikényszeríthető lett volna.

Egyelőre semmilyen különleges intézkedést nem léptet életbe a honvédség - mondta az Indexnek Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. A parlamenti pártok, az MSZP, a Fidesz, az MDF és az SZDSZ vezető politikusai egyaránt bíznak abban, hogy az Irak elleni katonai fellépés rövid ideig tart és a lehető legkevesebb áldozattal jár majd.

Nincs szükség a polgári lakosság védelmében különleges intézkedésekre - közölte csütörtökön a Klubrádióval Mercz Tibor. Taszár alpolgármesterének nincs információja arról, hogy mi történik a bázison, ők csak azt érzékelik, hogy nincs mozgás az objektum körül, mivel szerdán lezárták a tábort.

Megerősítik Ferihegy, Taszár és Paks védelmét
A hatóságok, a nemzetbiztonsági szolgálatok a békebeli állapotoknál magasabb, ám titokban tartott fokozatra emelték a készültséget. Bizonyos helyeken - "stratégiai intézmények, vállalatok környékén, például a Paksi Atomerőműnél vagy a Mol ingatlanainál" - több rendőr posztol majd. Az Index információi szerint emellett az Irakból és a térségből hazánkba érkező és a már letelepedett külföldieket is szemmel tartják a biztonsági szolgálatok.

A fokozott biztonsági ellenőrzés közé tartozik az is, hogy a közeljövőben elképzelhető a 2001 szeptemberi New York-i támadást követő készültség Ferihegyen.

Az Irak elleni katonai csapással egyidőben a rendőrség is különleges - ma még szigorúan titkosnak minősített - mozgósítási és védelmi terveket léptet életbe. Visszarendelik szabadságukról például azokat a rendőröket, akiknek a már hetek óta kész biztonsági tervek végrehajtásában fontos szerepük van, ezzel párhuzamosan felfüggesztik a szabadságolásokat.

A rendőrség megerősíti a védett állami vezetőkkel kapcsolatos biztonsági intézkedéseket is, a Köztársasági Őrezred által védett vezetők - az államfő, a kormányfő, a házelnök és az Alkotmánybíróság elnöke, továbbá a Legfelsőbb Bíróság elnöke - írásban sem mondhatnak le testőreikről.

Biztonsági intézkedések

A rendőrségnél életbe lépett az előzőleg kidolgozott intézkedési terv - nyilatkozta az Indexnek Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója. Ennek megfelelően a rendőrség fokozottan ellenőrzi és védi a stratégiai intézményeket, vállalatokat, így részt vesznek a taszári bázis, illetve a Paksi Atomerőmű védelmében is.

Az igazgató elmondta, hogy a terv mindenkor igazodik a nemzetközi helyzethez - Vannak még tartalékaink, ha kell, indokolt esetben szigoríthatjuk vagy lazíthatjuk a biztonsági intézkedéseket.

A Határőrség Országos Parancsnokságán operatív törzs állt fel, amelynek a kora reggel kezdődő tanácskozásán derül ki, hogy elrendelnek-e bármiféle intézkedést a magyar államhatár őrzésével kapcsolatban. Tóth András közlése szerint semmilyen konkrét információ nem utal arra, hogy Magyarország biztonsága szempontjából bármifajta fenyegetettséget jelentenének a csütörtök hajnalban elkezdődött Irak elleni katonai műveletek.

Kovács László külügyminiszter az Irak elleni támadás megindulását követően bejelentette, hogy a reggeli órákban összeül a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje, amelyen eldöntik, milyen intézkedéseket szükséges tenni Magyarországon a háború miatt. Kovács László a Klubrádiónak elmondta, nem számol további amerikai kéréssel, még akkor sem ha elhúzódik a háború.

Védik az atomerőművet

A Paksi Atomerőmű szóvivője az közölte, hogy a honvédség felkészült az erőmű védelmére. Kováts Balázs, az erőmű tájékoztató és látogató központjának vezetője az MTI-vel csütörtökön közölte: az atomerőművek védelme a világon mindenhol, így Magyarországon is magas színvonalú. A paksi atomerőmű e tekintetben is megfelel a legszigorúbb nemzetközi elvárásoknak, és ezt a fizikai védelmi képesség rendszeres ellenőrzése során a rendőrhatóság visszaigazolta. A védelem a megfelelő technikai eszközökkel, rendszerekkel és felkészült, jól kiképzett személyi állománnyal biztosított, részletei azonban nem publikusak - szögezte le.

A rendőrség is részt vesz az atomerőmű védelmében, amelyben kiemelt szerepet kap a paksi telephelyű, gyors reagálású beavatkozó egység. Kováts Balázs beszámolt arról is, hogy a honvédség illetékes szervezetei az ország légterének általános védelmén belül az erőmű körüli légteret is állandóan felügyelik. Az erőmű 3 kilométeres körzetében, 6000 méter magasságig repülési tilalom van érvényben - közölte.

Hangsúlyozta: az objektum védelme megnyugtatóan garantált, de ha az illetékesek szükséges ítélik, a védelmi szint szigorítható, és további intézkedések tehetők.

Válságstáb a Malévnál

Hajnalban összeült a Malév válságstábja - mondta hajnalban az Indexnek Krebs Adrienn, a Malév szóvivője. Szerdán a Malév tel-avivi járatra még menetrend szerint elindult és megérkezett, csütörtökön öt órakor pedig visszaindult Budapestre.

A legtöbb légitársaság közel-keleti járatainak törlését rendelte el csütörtökön a háború kirobbanásakor. A német Lufthansa csütörtökre és péntekre törölte valamennyi közel-keleti járatát. A British Airways nem hozott különleges intézkedéseket csütörtökön, mivel kuvaiti és izraeli járatait már kedden törölte. Az Air France szintén már szerda este törölte ammani járatát elővigyázatosságból. Az orosz Aeroflot jordániai járatát szerdán törölte, de a többi közel-kelet járatát menetrendszerűen üzemelteti.

Nehéz helyzetben az iraki hadsereg
Meglehetősen nehéz helyzetből veheti fel a küzdelmet az amerikai gépekkel az iraki hadsereg - mondta Kositzky Attila, a magyar légierő volt parancsnoka az MTI-nek. Mint mondta: a bagdadi kormányzat ugyan folyamatosan tett lépéseket az Öböl-háborúban szétzilált légvédelmi rendszerének helyreállítására, de ez idő alatt az Amerikai Egyesült Államok felderítőgépekről folyamatosan figyelemmel kísérte ezt a tevékenységet.