'Mintha semmi sem történt volna'

2005.05.10. 17:05
Emailben adták meg a matematikatételek fellelhetőségét a Szent Margit Gimnázium igazgatójának hétfő este, a történelemtételeket pedig maguk a diákok vitték be neki kinyomtatva. Az érettségi ettől függetlenül rendben zajlott a megkeresett iskolákban, a tanárok amúgy sem tudják kideríteni, hogy a diákok találkoztak-e a vizsgák előtt a tételekkel, vagy sem. Egy biztos: a diákok bizonytalansága és a tanárok kétségbeesettsége. A nevüket inkább elhallgató diákok szerint aki nem él teljesen elszigetelten, az mind megnézte hétfő este a matektételeket a neten, és a legtöbben a történelemfeladatokra is rákeresnek, igaz, a kormány azóta úgy döntött, megváltoztatja a szerdai tételeket.

Nem volt válsághangulat a keddi matematika írásbelin a Szent Margit Gimnáziumban: a diákok is úgy csináltak, mintha a tanárok nem tudnának a botrányról, és a tanárok is úgy csináltak, mintha az érettségizők nem tudnának róla, mondta az igazgató az Indexnek. Sümegh László beszélgetésünk első két perce után felállt és elsietett, majd mikor visszatért, azt mondta, szóltak neki, hogy most már ne nagyon nyilatkozgasson. Nem jelölte meg közelebbről, hogy ki utasította, csak annyit mondott, "fentről szóltak".

Fülest kapott

Mint mondta, hétfő este kapott egy fülest emailben, valaki felhívta a figyelmét a keddi matematika írásbeli tételeinek hollétére, és keddre bebizonyosodott, hogy az interneten fellelhető tételek megegyeztek az elvileg szigorúan őrzött hivatalos feladatsorral. A történelemtételekről elmondta, azokat a diákok kinyomtatva vitték el neki.

"A mi diákjaink morálisan jobban fel vannak készítve" - mondta Sümegh László arra felvetésre, hogy legalábbis furcsa, ha egy diák az igazgatójához fut azzal, hogy sorvezetőt kapott az érettségihez. Hozzátette, a diákok érezték, hogy mennyire inkorrekt ez az egész, és "amit három ember tud, azt már mindenki tudja."

"Csacsiság" - mondta Sümegh arra a kérdésre, hogy az egyházi iskolák támogatásának kormányzati megnyirbálása összefüggésben áll-e azzal, hogy a kiszivárogtatott történelemtételekkel elsőként a Szent Margit Gimnázium állt elő. Hozzátette, ők a "kétszintű érettségi elkötelezett támogatói"; ez az ötlet egyébként is még a Fidesz-kormánytól származik. Mint mondta, már csak azért sem fordulhat ez elő, mert ők a diákoknak jót akarnak, ez a botrány pedig őket érinti a leghátrányosabban. Az OKÉV (Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont) emberei egyébként ellenőrizték a gimnázium páncélszekrényeit.

Botrány 2005 - óráról órára
Hétfőn délután, a középszintű magyar írásbelik után több órával várt hivatalossá: ismeretlenek már vasárnap kitették az internetre az elvileg szigorúan őrzött érettségi tételek elérhetőségét. Magyar Bálint oktatási miniszter közölte, az új érettségirendszer elleni politikai bűncselekményre gyanakszik. Hétfő estére kiderült, nemcsak a magyar-, hanem a matek- és a történelemtételek is kiszivárogtak. A Nemzeti Nyomozó Iroda szolgálatititok-sértés gyanújával nyomozni kezdett, az oktatási ombudsman elmondta, ez volt az elmúlt időszak legsúlyosabb érettségibotránya. Kedden valóságos tételözön árasztotta el a netet, az Oktatási Minisztérium pedig úgy döntött, a történelem írásbeli tételeit bevonják, szerdáig új feladatsort nyomtatnak ki, és az írásbeli időpontját két órával elhalasztják. Kedd este a Magyar Rektori Konferencia elnöke közölte, előfordulhat, hogy az egyetemek nem fogadják el a megkérdőjelezhető érettségieredményeket.

Semmi nem kizárt

Nem volt a szokásosnál szigorúbb ellenőrzés a Városmajori Gimnáziumban az írásbeli érettségi második napján, tudtuk meg Szebedy Tastól, az intézmény igazgatójától. A matek írásbeli, akárcsak hétfőn a magyar, rendben zajlott. Az igazgató személyesen ellenőrizte az emeleti termekbe igyekvő érettségizők táskáját a lépcső aljánál, de ez a korábbi években is így volt. Kérdésünkre Szebedy elmondta, nem tartja kizártnak, hogy a diákok felhasználták a vizsgához a tegnap kiszivárogtatott tételeket, mint mondta, neki nem fogják elárulni, ha így volt. Ha konkrét csalásra derült volna fény a matematika írásbelin, azonnal leállította volna a vizsgát és jegyzőkönyvet vetetett volna fel.

Szebedy Tas reggel néhány szóban megkérte a gyerekeket, hogy ne nyilatkozzanak hülyeségeket, mint mondta, nem akarja többet exponálni az iskolát az ügyben, hiszen már a szülők aláírásgyűjtése is elég nyilvánosságot kapott.

Olvasói levelekben és fórumokon a Városmajort más intézményekkel együtt több dologgal megvádolták az érettségibotránnyal kapcsolatban. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy városmajoros diákok tették ki a netre a magyartételeket, máshol azt állították, hogy egyes tanulók már hétfőn lebuktak a magyar írásbelin. Az igazgató ezeket a vádakat hamisnak tartja, és azzal magyarázza őket, hogy az igazságtalan pontszámítás miatti szülői aláírásgyűjtés sokak szemében a kétszintű rendszer ellenzőinek táborába sorolta az iskolát.

Mindenki tudta?

"Rém primitív volt az emelt szintű matek, ezt írd meg nyugodtan. Akkor lett volna emelt szintű, ha egy óra alatt kell megoldani" - mondták az egyik fővárosi középiskola diákjai, akik ugyan matekból nem a kiszivárgott tételsort írták, de tudni vélik, hogy aki nem él egészen elszigetelten, és középszintűt írt, rákeresett hétfőn a keddi matekfeladatokra is. Az egyik fővárosi gimnáziumban állítólag két teljes osztály tudta a matekfeladatokat, de nem írjuk le, hogy melyik, nem híresztelünk. A diákok azt mondták, nem vitás, hogy kedd este rákeresnek a történelemtételekre is, hogy biztosra menjenek holnap. (Azóta a kormány úgy határozott, új történelemtételeket nyomtat, és az érettségi időpontját két órával későbbre halasztja.)

Mások, akik nem tartották annyira könnyűnek az emelt szintű matekot, azt mondták, bár könnyen rátalálhatnának a középszintű történelem tételeire is a neten, nem fogják megnézni, mert akkor "12 év munkája veszne kárba". Középszintű matekot író diákok elmondták, már hétfőn látták a matektételeket, és a történelemfeladatokat is meg fogják keresni.

Vegyes érzelmek

Könnyűnek találták a matematika írásbelit a vizsga után csoportosan beszélgető diákok, de vegyes érzelmekről számoltak be, amikor számba vették az ügy lehetséges kimeneteleit: "Nekem az lenne a legjobb, ha az év végi jegyemet ismernék el" - mondta egyikük, a másik szerint az lenne a jó megoldás, ha csak szóbelizniük kellene. Tanáruk közbeszólt: ha a szóbeli érettségi eredményei esnének latba, az megbolygatná a házi vizsgarendet, például újra egyeztetni kellene a vizsgaelnökökkel, és több időt is venne igénybe a vizsga. "Újraírni csak akkor szeretném, ha rosszul sikerül" - mondta az egyik diák logikusan.

A diákok leginkább bizonytalannak, a tanárok pedig kétségbeesettnek tűntek. "Elkeserítő! A súlya, az értéke vész el az érettséginek" - mondta egy tanárnő. Egy diák egyenesen úgy fogalmazott: "Először találkozunk nagy megmérettetéssel, és máris a rendszer tökéletlenségébe botlunk".

A megszólaltatott iskolaigazgatók is egyetértenek abban, hogy ennek a fiaskónak nem lehet jó megoldása, legfeljebb a lehetséges rosszak közül lehet kiválasztani a legkevésbé hátrányosat.