Iskolabezárás a XI. kerületben

2003.03.09. 10:58
Mintegy száz oktatási intézményt fenyeget Magyarországon a bezárás vagy az összevonás réme. Ezek közül az egyik a XI. kerületi Bocskai István Általános Iskola. Az igazgató nem tudja elképzelni, hogyan lehet tanítani egy úgynevezett kimenő rendszerű iskolában, ami azt jelenti: évről évre csökken az évfolyamok száma, míg nyolc év múlva végleg bezárja kapuit az intézmény. Az oktatási alpolgármester szerint az iskolák megszűnésével és összevonásával is ugyanannyi gyerek jár majd átlagban egy osztályba, mint korábban, a gazdasági ügyekért alpolgármester megígéri: nem lesz bevásárlóközpont a Bocskai helyén.
"Be akarják zárni a gyerek iskoláját" - érkezett szerkesztőségünkbe egy olvasói levél Budapest XI. kerületéből. Az ország több ezer szülője írhatna ezekben a napokban kétségbeesetten különféle újságokba; a kormányváltás és különösen az önkormányzati választások óta - a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete adatai szerint - száz oktatási intézményt fenyeget a bezárás vagy összevonás réme.

Szőlők, szántóföldek, bolgárkertészek

Bocskai István Általános Iskola - bezárja kapuit?
A Bocskai István Általános Iskola olyan helyre épült 1929-ben, ahol már csak szőlők, szántóföldek, bolgárkertészek és tanyák voltak. Ma ez a XI. kerület központja, a jobboldaliból októberben szocialista-szabad demokratává változott polgármesteri hivatal épületétől alig száz méter választja el. "Az alpolgármester-asszony február 4-én közölte velem: a kerületi oktatási koncepció felülvizsgálata során arra jutottak, hogy be kell zárni a Bocskait" - eleveníti fel az egy hónappal ezelőtti esetet Székely László, az intézmény igazgatója.

A hír "derült égből villámcsapásként" érte, mivel néhány hónappal korábban nyújtott be egy száz-százötvenmilliós tervet az önkormányzathoz az iskola bővítéséről. Ebben aula kialakítása, kamara- és kiállítóterem létesítése, új könyvtár építése szerepelt. Az iskola még az előző, fideszes városvezetés alatt, eladott egy "kevésbé használt részt" az udvaron, amelyből 22 millió forint folyt be.

Az állásrovatot böngészik

Székely László igazgató 1981-ben napközis tanárként kezdte a Bocskaiban
"A határozati javaslatban már úgy szerepelt, hogy a száz-százötvenmillió forint az iskola felújítására kellene; ez azonban nem igaz, statikai szakértői véleményünk van arról, hogy az iskola műszaki állapota jó" - utal egy félreértésre Székely László. Az önkormányzat úgynevezett kimenő rendszerben tervezi megszüntetni az iskolát, ami azt jelenti, hogy évről évre csökkenne az évfolyamok száma, míg nyolc év múlva végleg bezárhatná kapuit az intézmény. "El lehet képzelni, hogy a maradó kollégáknak milyen lesz a hangulata egy olyan iskolában, ahol nincsenek kis elsősök, folyamatosan szűkül a létszám, a tanárok pedig az újságok állásrovatait böngészik" - vetít jövőképet az iskolát 1989 óta vezető igazgató, aki 1981-ben napközis tanárként kezdte, majd tanító, végül tanár lett, de közben takarított is a Bocskaiban, mert "kellett a pénz".

Valamit tenni kell

Hol van már a hetvenes-nyolcvanas évek negyven fős osztálylétszáma?
Az iskolába jelenleg 335 gyerek jár 16 osztályba. Ez azt jelenti, hogy átlagosan huszonegy gyerek jár egy osztályba, mely alig van az Európai Uniós átlag fölött. Hol van már a hetvenes-nyolcvanas évek negyven fős osztálylétszáma? A tanárok most azt kérdezik, hogy miért nem maradhat így, hiszen az oktatási intézmények megszüntetésével óhatatlanul emelkedik a diáklétszám.

Veresné Krajcár Izabella, a XI. kerület alpolgármestere statisztikát tesz elém: a gyerekszám folyamatos csökkenése várható az elkövetkezendő huszonhét évben. Jelenleg 12 ezer 6-13 éves gyerek él a jómódú kerületben; 2015-re 8026-an lesznek. A 10-17 éves korosztálynál 2030-ra harminc százalékos fogyás várható. "Az iskolák megszűnésével és összevonásával is ugyanannyi gyerek jár majd átlagban egy osztályba, mint korábban" - igyekszik megnyugtatni a kedélyeket az alpolgármester, aki nyomatékul hozzáteszi: "Az átadás-átvételnél az előző polgármester is azt mondta: az oktatási intézményekkel valamit tenni kell."

Előre lehet tervezni

Veresné Krajcár Izabella alpolgármester a kedélyeket nyugtatja
A kerületben mintegy tíz oktatási intézmény szűnik meg, amennyiben a közgyűlés március 20-án megszavazza az előterjesztést. Ezek között óvoda, általános iskola, gimnázium és szakiskola is szerepel. "A sajtóba csak a nagyobb érdekérvényesítő képességű iskolák esetei kerülnek" - fogalmaz Veresné Krajcár Izabella, aki hangsúlyozza: a kimenő rendszer előnye, hogy előre lehet tervezni a pedagógusok áthelyezését. Az önkormányzatnál adatbankot állítanak fel, amelyből nyomon követhető, hogy például nyugdíjazással hol és mikor szabadul fel álláshely. Az elmúlt években egyébként 235 pedagógus munkahely szűnt meg a kerületben.

Halvány reménysugár

Kimenő rendszerben szűnik meg
"Az iskolák a túlélés reményében igyekeznek kitalálni olyan feladatokat, amelyekre csak ők képesek, és ennek megszűnésével pótolhatatlan veszteség érné a kerületet" - jelzi az alpolgármester, hogyan próbálják túlélni az iskolák a bezárási hullámot. A Bocskai esetében nem tűnik légből kapott ötletnek az informatika, mivel a kerületben, tíz évvel ezelőtt, itt vezették be először ennek oktatását, és azóta is magas szinten művelik.

Ennek jeleként az Oktatási Minisztérium a szeptembertől felálló, félszáz iskolát érintő informatikai referenciahálózatába jelölte a Bocskait is, amelyhez negyven-ötvenmillió forintot biztosít fejlesztésre. Az iskola kimenő rendszerben történő megszűnésével ez a pénz elveszne. "Ez egy nagyon halvány reménysugár" - fogalmaz Székely László. "Ezt a feladatot ugyanazokkal a tanárokkal máshol is el lehetne látni" - hűti le a lelkesedést Veresné Krajcár Izabella, de bíztatóan hozzáteszi: amennyiben a minisztériumtól a fenntartás költségeire is sikerül pályázati pénzt szerezni, akkor a közgyűlés nem biztos, hogy megszavazza a Bocskai megszüntetését javasló előterjesztést.

Blöff és hangulakeltés

Ingatlan, jó helyen - a XI. kerületi önkormányzat
A szerkesztőséghez eljuttatott szülői levélben szerepel egy kitétel: "Lakos Imre alpolgármester kinézte magának azt a telket, amin a Bocskai áll, mert az lenne üzleti szempontból a kerület legértékesebb telke. Kétségkívül igen jó helyen van, ha valaki egy bevásárlóközpontot akar építeni."

"Ellenzéki blöff és hangulatkeltés, semmi alapja nincs" - kommentálja Lakos a feltevést. A felszabaduló épületeket, mint mondja, az önkormányzat nem akarja lebontani, ezeket el- vagy bérbe adják magániskoláknak. "Hihetetlen érdeklődés van az oktatási alapítványoktól az ingatlanok iránt, úgy tűnik, hogy kezd megerősödni ez a szektor" - mondja Lakos Imre, aki különben a középső Ferencváros rehabilitációjáért különféle ingatlanfejlesztési elismeréseket kapott.

A közgyűlési döntésig aláírásgyűjtéssel, szülői fórumokkal, petíciókkal tiltakoznak a döntés ellen. Itt, a Bocskaiban és még az ország vagy száz oktatási intézményében Szombathelytől Kőbányáig.