Natália
-3 °C
7 °C

Botrány egy újhelyi iskolában

2006.09.08. 08:05

Botrányba fulladt a tanévnyitó a Sátoraljaújhelyi Általános Iskola Jókai Mór Tagiskolájában. Az elsősök szülei közül többen nem akarták beengedni gyermekeiket a terembe, mert soknak találták a cigány diákokat a tanulócsoportban - írja a Népszabadság.

A Sátoraljaújhelyi Általános Iskolának a néhány évvel ezelőtti összevonás óta négy tagintézménye van. A gyerekeket a szülők oda írathatják be, ahová jónak látják. Tavasszal úgy alakult a helyzet, hogy a Jókai tagiskolát 31 diák választotta.

A lap úgy tudja, hogy a Jókaiba irányítottak át több olyan gyereket, akiket eredetileg a Kazinczyba írattak be. Azzal, hogy az új osztálytársak mindannyian romák, csak a tanévnyitón szembesültek a szülők. Ellenállásuk miatt végül a Jókaiba áthelyezett kisdiákok többsége visszakerült a Kazinczyba, de négy a Jókai egyetlen első osztályában kezdte el a tanévet.

Az igazgató szerint a történtek oka a szülőknek a romákkal szembeni előítéletében és helyi iskolaszervezési problémákban keresendő.

A legszomorúbb az ügyben, hogy a roma gyerekek első iskolai élménye máris összefügg a származásukkal, s azt kellett érzékelniük, hogy nemkívánatosaknak tartják őket - mondta Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod megyei elnöke.