Fidesz-alelnök ismerősei fejlesztik a nyugdíj-szoftvert

2001.08.03. 10:27
Rogán Antal egyik tanárkollégája a tulajdonosa annak az IT-COM Kft-nek, amely 8,2 millió dolláros megbízást kapott a nyugdíjfolyósító nyilvántartási rendszerének elkészítésére. A cégnek munkatársa Tábori Tamás is, aki korábban a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott és ugyanabban a szakkollégiumban volt diákbizottsági vezető, ahol az informatikai bizottság fideszes elnöke is. Rogán Antal kérdéseinkre tagadta, hogy bármi köze volna a nyertes pályázathoz, ahol az IT-COM vetélytárs nélkül nyerte el a nyugdíjbiztosító megrendelését.
Vetélytárs nélkül nyert 8,2 milliós megbízást az informatikában nem túl ismert IT-COM Kft. a nyugdíjbiztosító főigazgatóság közzététel nélküli tárgyalásos eljárásán - közölte szerdán az Index.

A vállalkozás kizárólagos jogot szerzett a nyugdíjbiztosítás nyilvántartási szoftverének megtervezésére, kifejlesztésére és bevezetésére. Az igazgatóság munkatársa korábban azzal magyarázta a kizárólagosság biztosítását, hogy más cég nem tudta volna elvégezni a munkát, az IT-COM ugyanis saját kockázatára kifejlesztett a nyugdíjbiztosítónak megfelelő programot.

Az Index hozzájutott az ONYF két - a cikkünk után keletkezett - belső tájékoztatójához, melyben részletesen "indokolják" a közzététel nélküli tárgyalásos eljárás okát.

Az IT Com Kft. a világbanki projekt egyik alvállalkozójának partnere volt

Az ügy előzménye, hogy 2000 őszére nyilvánvalóvá vált, hogy a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat 1997 őszi - nyilvántartási rendszerére kiírt - világbanki pályázatán nyertes Idom Rt.-Deloitte and Touche konzorcium a feladatot nem képes megvalósítani. Az ONYF 2001. márciusában bontott szerződést (még most is perek folynak köztük), a rendszerre az igény azonban változatlanul fennállt.

Mit enged meg a jogszabály?
A közzététel nélküli tárgyalásos eljárásra a 1995. évi XL törvény a közbeszerzésekről kifejezett lehetőséget ad (70. §), ha:

- A szerződést műszaki-technikai sajátosságok, _ vagy kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy meghatározott személy képes teljesíteni;

- az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt e törvényben előírt határidők nem lennének betarthatóak; a rendkívüli sürgősséget indokló körülmények azonban nem eredhetnek az ajánlatkérő mulasztásából.

Hellner Zoltán, az IT-COM ügyvezetője az Indexnek elmondta: cége és a projekt korábbi alvállalkozói konzorciumot alakítottak és ajánlatot tettek az ONYF részére a fejlesztés sikeres befejezésére. Az ajánlatot az ONYF elutasította azzal az indokkal, hogy a konzorcium nem ad megfelelő pénzügyi garanciát.

A birtokunkban lévő feljegyzések szerint a korábbi alvállalkozók nem akartak fővállalkozóként felelősséget vállalni a "folytatásban", azonban felvetették, hogy egy IT Com Kft. nevű cég (az előző projekt egyik alvállalkozójának partnere) ezt megteszi, emellett letesz 250 ezer dollár értékű bankgaranciát. Hellmner Zoltán ehhez hozzátette, hogy az egyéb adatok banktitkot képeznek.

Az alvállakozók eközben a félkész szoftver termékek forráskódjait és az ezekhez fűződő kizárólagos jogaikat az IT Com Kft-re ruházták, ahogy Hellmer nekünk nyilatkozta: "Az alvállalkozókkal kötött megállapodás alapján, az IT-COM Kft. birtokába jutott azon félig kész eredménytermékekhez fűződő összes olyan jogosultság, amelyek alapján ajánlatot tehetett az ONYF részére és felelősséget tudott vállalni a projekt befejezésére."

Az ONYF szakértője szerint a közzététel nélküli gyors eljárást azért választották, mert törvényi kötelezettségük van (kiértesítési feladat a 2000. év során járulékköteles jövedelmet szerzett polgárok felé), ami jelentős részben erre a projektre épül. "A nyílt eljárás esetében csak napjainkban kezdődhetne és 2002. elején fejeződhetne be az érdemi munka, a projekt csúszna" - áll az elemzésben.

Az alaptőkénél nagyobb jelentőségű a garanciaösszeg

Az ONYF szerint számukra "az alaptőkénél sokkal nagyobb jelentőségű az a tény, hogy az IT-COM Kft. olyan mértékű garanciaösszeget volt képes banki letétbe helyezni, amelyre magyar informatikai cégek közül nagyon kevesen lettek volna képesek."

A cég minősítése: mikrovállakozás
A cég a Közbeszerzési Értesítőben megjelent pontozás szerint ajánlati árára 10, műszaki tartalmára és megfelelősségére 8, megbízhatóságra 6, jótállási kötelezettség vállalásaira 5, fizetési egyéb szolgáltatási kedvezményeire 4 pontot kapott. Az értesítőben megjelentek szerint a cég minősítése mikrovállalkozás.

A feljegyzés szerint "a szerződés - közterhek nélkül - 1985 ezer dollár összegű alkalmazásfejlesztési, 455 ezer dollár összegű okmány-feldolgozási, 130 ezer dollár összegű járulékos feladatot és 30 ezer dollár összegű oktatási és rendszertámogatási kötelezettségvállalást tartalmaz. Az ezen felüli rész opcionális, melyet az ONYF források hiányában a szerződés lejáratáig biztosan nem tud igénybe venni (utána pedig jogi okokból nem teheti)."

Rogán az Indextől tudja

Rogán Antal
Az egyelőre még saját honlappal sem rendelkező cégben az Index információ szerint Rogán Antalnak, a Fidesz alelnökének ismerősei is érdekeltek. Az IT-COM ügyvezető igazgatója és egyik tulajdonosa a cégadatok szerint Pápai Zoltán, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója, így a szintén ott előadó Rogán kollégája. Pápai a köz- és versenyszektor szabályozásáról ad elő az egyetem közszolgálati tanszékén.

Szintén a Fidesz alelnökének jó ismerőse az IT-COM domaninnevények bejegyzője, Tábori Tamás. Ő a Széchenyi Szakkollégium diákbizottsági titkári posztján követte Rogánt, de információink szerint nem főállásúként dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal a gazdasági kabinetjében is.

Természetesen semmilyen összefüggés nincs az ismeretségünk és a cég által elnyert megbízás között - jelentette ki az Indexnek Rogán, aki állítása szerint első ízben hallott a nyugdíjbiztosító közbeszerzési eljárásáról. Pápai Zoltánról Rogán úgy nyilatkozott, hogy őt kevéssé ismeri.

Hellner Zoltán az Indexnek kifejtette, hogy Rogán Antal kollégiumi társa, Tábori Tamás pusztán külső tanácsadóként dolgozik cégüknél, az Országgyűlés informatikai bizottságának fideszes elnökét, Rogánt Antalt pedig személyesen nem ismeri.