Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Öt megyében már hivatalosan is kitört a járvány

2001.02.01. 16:25
A Tolna megyei ÁNTSZ azt fontolgatja, hogy a megye kórházaiban teljes látogatási tilalmat rendel el. Egyre többen betegednek meg, és még mindig szünetel a tanítás egy dombóvári iskolában. Az országban eddig harmincezren fordultak az influenza tüneteivel orvoshoz. Az Országos Epidemiológiai Központ szerint csak öt megyében beszélhetünk járványról.
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatása szerint eddig hét megyéből és a fővárosból jelentettek influenzás megbetegedéseket. Több mint harmincezren fordultak az influenza tüneteivel orvoshoz, és az esetek négy százalékában szövődmények is felléptek. Ötven beteg kórházi kezelésre szorult, közülük egy Somogy megyei idős asszony el is hunyt.

Akár teljes látogatási tilalmat is elrendelhetnek

Az újszülött- és gyermekosztályokon hétfő óta tart a látogatási tilalom Tolna megye kórházaiban. Brázay László, a megyei ÁNTSZ Járványügyi Osztályának vezetője az Indexnek elmondta, hogy a megbetegedések még mindig növekvő tendenciát mutatnak, ezért a kórházak összes osztályán is elrendelhetik a látogatási tilalmat. A végső döntést hétfő délután fogják meghozni, amikor megkapják a körzeti orvosok jelentéseit.

Az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint

A hét elején három idősebb embert kellett kórházba szállítani, náluk az influenza miatt szövődmények léptek fel - folytatta Brázay László. Jelenleg egy iskolában szünetel a tanítás Dombóváron. Az Országos Epidemiológiai Központ az influenza A-típusát mutatta ki a megyéből küldött mintákból.

Hivatalosan öt megyében van járvány

Somogy megyéből hétezer beteget jelentettek, ahol már január közepe óta a lakosság három százaléka betegedett meg. Tolna, Vas, Baranya és Fejér megyében ezek a számok két százalék alatt maradtak, de így is jócskán túllépték a fél százalékos határt, mely felett már járványról beszélhetünk.

A legérintettebbek a gyermekek voltak, mintegy hatvan százalékban 15 éven aluliak betegedtek meg. Szövődményes esetekben torok- és mandullagyulladással, illetve hörghuruttal kellett számolni.

A halmozottan jelentkező influenzaszerű megbetegedéseket még Bács-Kiskun, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém megyéből is jeleztek. A virológiai vizsgálatok tizennégy esetben mutatták ki az influenzavírust, ebből tíz esetben a B- és négy esetben az A-típusát.

Védőoltás, vitamin és kerülni a tömeget

A betegség megelőzése érdekében az orvosok főként védőoltást, sok vitamin- és folyadékfogyasztását, valamint azt ajánlják, hogy ne tartózkodjunk tömegben. Rakoncza István, gyógyszerforgalmazói igazgatóhelyettes az Indexnek elmondta, eddig az emberek nem rohamozták meg a gyógyszertárakat vitaminokért. Az Egis gyógyszergyár a 100 milligrammos C-vitaminból 2000 januárjában 700 ezer dobozzal tudott eladni. Idén ez a szám csak 250 ezer. Ez azt mutatja, hogy jóval kisebb járványról beszélhetünk idén - vélekedik az igazgatóhelyettes.

Influenza és influenzaszerű megbetegedések
2001. január 22-28.
Betegek Szövődményes Kórházba
szállították
Budapest4032 38 0
Baranya megye4426 261 6
Fejér megye5351 36 3
Győr-M.-S. megye1623 67 5
Somogy megye7056 148 6
Tolna megye4251 510 25
Vas megye3845 62 4
Zala megye711 147 1
Összesen31295 1269 50
Forrás: Országos Epidemiológiai Központ

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.