Miklós
-7 °C
2 °C

Kisakkozták az Év jegyzőjét

2001.12.05. 16:31
Hivatalvesztéssel sújtotta a korábban az Év jegyzője címet elnyert Szikora Zsoltot a zuglói képviselőtestület MSZP-SZDSZ többsége. Ez a büntetés a köztisztviselőkre kiszabható legsúlyosabb szankció, melyet többrendbeli hivatali visszaélés miatt kapott a jegyző. A szerda hajnalban befejezett önkormányzati ülés végszavazásáról kivonult a Fidesz-frakció.
Killik Jenő SZDSZ-frakcióvezető elmondása szerint a testület többsége bizonyítottnak találta a vizsgálóbiztos jelentésének megállapításait, ezért egyebek mellett a közpénzek hanyag kezelése és vétkes kötelezettségszegés miatt indokoltnak tartotta a legsúlyosabb büntetést.

Csiha Judit, a kerület MSZP-s országgyűlési képviselője az Indexnek elmondta, a jegyzői visszaélés gyanúja egy, a közelmúltban elvégzett belső ellenőrzéskor került felszínre. Eszerint Szikora Zsolt vétett a közbeszerzési törvény ellen, mikor hivatali célra papírt és írószert vásárolt, túllépve a közbeszerzési értékhatárt. Ugyancsak a "vádpontok" között szerepelt, hogy a jegyző jogtalanul használt hivatali gépkocsit, miképp az is, hogy piaci értéke alatt értékesített leselejtezett eszközöket. Mindezt tetézi, hogy 289 hivatali dolgozóból 71-en nem tették le a köztisztviselői esküt, csak aláírták annak szövegét.

"Koncepciózus az elmarasztalás"

Rozgonyi Zoltán Fidesz-frakcióvezető szerint a jegyzővel szembeni vádak nem megalapozottak, és az ügyben lezajlott eljárás jogsértő, koncepciózus. Emiatt az éjjel megtartott végszavazáson nem vett részt a Fidesz-frakció, tagjai kivonultak az ülésről. - A botrányos testületi ülésen az MSZP-SZDSZ-többség egyetlen tanú meghallgatását sem engedélyezte, a vizsgálóbiztos az ellenzék kéréseinek több mint felére nem válaszolt, a szabad demokrata polgármester pedig többször is megvonta, illetve belefojtotta a szót Szikora Zsoltba - mondta Rozgonyi.

Kártérítést követelhet a jegyző?

Rozgonyi szerint egy, az ellenzék által kezdeményezett szavazás során kiderült az is, hogy még az MSZP-SZDSZ-képviselők sem kívánták személyesen anyagi felelősséget vállalni döntésükért. Az ellenzék azért vetette fel a személyes anyagi felelősségvállalás kérdését, mivel szerintük a bíróság előtt nem állnak meg a vádak, s ha visszahelyezik posztjára a jegyzőt, annak több tízmillió forintos kárigénye lehet.

Bírósághoz fordul

A jegyzővel szemben hozott fegyelmi büntetés jogerős bírósági elbírálásáig Szikora Zsoltot ismét felfüggesztették állásából. A jegyzőkorábban jelezte, minden vele szemben kezdeményezett eljárást megalapozatlannak tart, ezért testületi elmarasztalás esetén a bírósághoz fordul. A hatályos törvényi előírás szerint ha a jegyzőt jogerősen is hivatalvesztéssel sújtja a bíróság, akkor három évig nem dolgozhat a közigazgatásban.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.