Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kontrát: a rendőri brutalitásra politikai döntés nélkül nem került volna sor

2006.10.29. 12:21
Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint politikai döntés nélkül nem került volna sor arra az október 23-i brutális, sok vonatkozásában törvénytelen és értelmetlen rendőri fellépésre, terrorra, amely megrázta Magyarországot, és megdöbbentette a világot.

Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője úgy értékelte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a hírek szerint a rendőrségi vezetőkkel állandó kapcsolatban lévő Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is meg kell nevezni a politikai felelősök között. Kontrát kifejtette, hogy a rendőri felelősség főként az országos rendőrfőkapitány sajtóhírek szerint szeptemberben kiadott utasításának alapján merül fel, amelynek értelmében gyakorlóruhához nem kötelező azonosítószámot viselni.

A képviselő szerint ez az utasítás megsérti mind a rendőrségi törvény 20. szakaszát, mind az Alkotmánybíróság 2000-ben született határozatát. Kontrát úgy véli, a rendőri fellépésnek sok olyan áldozata volt, akik nem tüntettek, nem ünnepeltek, és nem is a Fidesz nagygyűlésére mentek, hanem mindennapi életüket élték - a rendőrség által csatatérré változtatott - Budapest utcáin és beültek egy vendéglőbe, ahol igazoltatták és megverték őket.

A politikus állította, maga is tanúja volt annak, amikor rendőrök a Nyugati felüljárónál fekete maszkokat vettek fel. Eddig 423-an jelentkeztek a Fidesznél, többen tanúként is, fényképekkel, videofelvételekkel, orvosi látleletekkel, akiket rendőri atrocitás ért október 23-án. Egy fiatal lány arról számolt be, hogy a Belgrád rakparton igazoltatták és bántalmazták a rendőrök, majd igazolványait a Dunába dobták. Kontrát Károly - aki szerint az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlást leszámítva, még nem történt ilyen fellépés az országban - újságírói kérdésre válaszolva úgy értékelte, hogy "az emberek félnek", ezért született egyelőre az említett 423-as szám töredékében feljelentés.

Volt olyan, akit bevittek, és megvertek a rendőrök, majd 12 órán át tartó fogva tartás után úgy engedték szabadon, hogy aláírta: nincsenek igényei a rendőrséggel szemben, mondta Kontrát, aki pártja nevében felszólította Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy keresse és találja meg a felelősöket, illetve a rendőrség vezetőit, hogy tartsák tiszteletben a törvényeket és helyezzék hatályon kívül a jogszabályellenes rendelkezéseket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!