'Jól seggbe rúgtuk a kommunistákat'

Délelőtt tíz körül érkezem metróval a Moszkva térre. Mint a városban annyi helyen, a közelben is '56-os megemlékezést tartanak. Ma negyvennyolc éve kezdődött, alig két hétig tartó forradalomnak a Széna tér fontos helyszíne volt. Kiérek a felszínre, elindulok a Lövőház utca felé, ahol az esemény zajlik. Menet közben körbenézek, tipikus szombat délelőtt, talán valamivel több embert látok mint általában, de nyugodtnak mondható a környék.

Barikádok mögött

Felvonulási tér Klikk a képre!

Eszembe jut, hogy egyszer interjút készítettem a Széna téri forradalmi csoport egyik tagjával. Diákként vett részt az október 23-ai tüntetésekben, másnap véletlenül járt ezen a környéken. Elmesélte, hogy fegyverropogást hallott, mindenfele felborított autókat látott, meg egy halott idős asszonyt a földön, mellette egy eldőlt kosár, amiből kiborult az élelmiszer.

Merengés közben lassan megérkezem az ünnepségre. A Lövőház utca bejáratánál, az 56-os emlékmű mellett kőből épült barikáddal zárták le az utcát. Gerendák és szögesdrótok állnak ki a kupacból, előtte rozsdás hordó. A barikád mögött egy tank várakozik, amit egy öregúr simogat. Nem szeretetteljes törődés ez, inkább valamiféle rítus, aztán nem bírja tovább türtőztetni magát, és jól oldalbavágja a többtonás harckocsit. Körülnézek, régi ágyúk és gépfegyveres statiszták mindenfele, mások meg ÁVO-nak öltözve fokozzák a hangulatot.

A kommunista szellem vasútja

Az utca közepén rikkancsok osztogatják az erre az alkalomra nyomtatott, 56-os cikkeket tartalmazó Magyar Forradalom című lapot. Legalábbis a program szerint ők a rikkancsok, mindenesetre hangjukat sem hallani, és bár a ruházatuk korhű, néha határozottan az az érzésem, hogy a körülöttünk található bevásárlóközpontból verbuválták őket.

"Az ötvenes évek szellemei" elnevezésű kiállítást egy sátorban tartják, bent vörös szőnyeg, Marx, Rákosi és Lenin képei, meg egy óriásportré a bejáratnál Sztálinról, előtte szégyenlősen pózol egy kisfiú. A sátorból kiérve szintén a szovjet diktátorba botlunk, pontosabban annak nagyjából hat méter magas szobrába, nyaka körül kötél, már csak arra vár, hogy ledöntsék a forradalmárok.

Nagy fekete autó

Ötvenhatos látványutca a Lövőház utcában

A tömeg azonban inkább a kiállított Csajkákkal meg farmotoros Ikaruszokkal van elfoglalva, igazi oldtimer autókiállítást árukapcsoltak a szervezők az 56-os megemlékezéshez. Az egyik autó hátsó ülésére be is ülök, hogy megtudjam, milyen a nagy fekete autó hátsó ülésén ülni, de végül nem az államvédelmisek, hanem egy egyetemistának tűnő lány jön értem, és rám parancsol, hogy azonnal hagyjam el a kiállítási tárgyat.

Az utcán ingyenteát és -pogácsát osztanak, közben előadás kezdődik a tank mellett egy teherautó platóján. Fiatal és kevésbé fiatal színészek adnak elő részleteket a forradalomból, az egész olyan átélhető. A harckocsik, a barikád a szögesdróttal meg a rajta lobogó lánggal, a katonák korabeli ruháikkal és a színészek az életszerű párbeszédekkel élettel töltik meg az általában hullaszagú megemlékezést.

Ez az előadás azonban határozottan leköti az összegyűlt körülbelül háromszáz embert, egy bácsit jól láthatóan megríkat. A szemét törölgeti, megpróbálok beszélgetni vele, mondja el, ő hogy élte meg a forradalmat, de nem akar válaszolni, csak nézni a műsort és nosztalgiázni.

Nem ér rá

Felpattanok egy négyes villamosra, és átutazok a fél városon egészen a Corvin közig. Annak idején igaz ellenállógócpont volt itt, a Corvin köziek, meg Maléter Pál katonái a szomszédos Kilián-laktanyából együtt küzdöttek a szovjet csapatok ellen. Rengeteg idős ember ácsorog a tömegben, leginkább ők és rokonaik jöttek el erre a megemlékezésre, ami kevésbé interaktív, sokkal inkább hagyományos, beszédes. Messze sem kell menni, háttérben ott a mozi, ahol egyébként éppen Mészáros Márta Temetetlen halott című filmjét vetítik, nehéz is hirtelen megkülönböztetni a moziplakátokat és az ünnepségre készített óriásképeket.

Corvin köz

Miközben a lépcső tetején szavalnak meg beszédeket mondanak, én a tömegben nézelődöm. Egy bácsi a páncélököl működését valamint végtagszaggató kockázatait magyarázza fiatalabb barátainak de amúgy is mindenki sztorizgat. Kiszúrok magamnak egy magányon ücsörgő öregurat, aki elsőre elutasít, mert inkább az előadást hallgatná, aztán elkezdi mesélni, hogy miért hallgatná inkább az előadást, "elmeséljem neked, hogy miért fontos ez nekem, fiam"?

Seggbe rúgták

A harcokban ugyan nem, de háttéremberként részt vett a forradalomban. Elmondja, hogy nem azzá lett a világ, mint amiről ők annak idején álmodtak. Ők egy élhető szocializmust terveztek, amiben valóban a népé lett volna minden. Úgy gondolták, hogy a gyárakat a munkások kapják, ki-ki érdemei, pontosabban ledolgozott évei szerint részesült volna az üzemekből, ha jól értem, egyfajta részvénytársaságról lett volna szó. De mindenesetre "jól seggbe rúgtuk a kommunistákat" mondja, én meg elbúcsúzom tőle meg a Corvin köztől is.

Villamossal az Oktogonig, onnan meg rövid séta a Felvonulási tér, ahol a program szerint élő múzeumnak kéne lennie, mindenféle kiállítással és társulatok előadásaival, de igazság szerint csak pár nagyon furcsa szobrot meg elvont logika mentén berendezett teherautóplatót találunk. Meg biztonságiakat minden mennyiségben, gyakorlatilag majdnem annyian vannak, mint a látogatók, de legalább senki nem szól ránk, amikor bemászunk a pár évtizedes tévés közvetítőkocsiba. Elmerengünk még a kommunista állami vezetők limuzinján, a Csajkán, aztán gyorsan lefotózunk pár magyar zászlót a Hősök terén.