Jogszerűen van jelen az MSZP-ben a háborús platform

2005.07.11. 15:24
Az MSZP etikai bizottsága szerint jogszerűen alakult meg és működik párt ötödik platfromja, az elnökséggel hadban álló Észszerűség és Felelősség Platform.

Az Index információi szerint az etikai bizottság a szocialista párt elnökségének kérésére megvizsgálta a párt Észszerűség és Felelősség Platfromjának megalakulását, és azt állapította meg, hogy a több száz fős csoport jogszerűen jött létre, és működik.

Szerintük hivatalosan megalakultak

Az Észszerűség és felelősség nevű az MSZP ötödik platformja. A szocialista párt 1989-ben platformok szövetségeként alakult. Az elmúlt tizenhat évben az MSZP négy platformjának volt a legnagyobb befolyása a pártra. Kertész Krisztián, az Észszerűség elnöke szerint a platform hivatalosan megalakult, mert ehhez nem kell semmilyen testület jóváhagyása.

Az új platform megalakulását az MSZP vezetői nem nézték jó szemmel, ezért az etikai bizottsághoz fordultak. A két testület szembenállása viszont igazi belháborúvá dagadt azután, hogy a platform vezetőjének és Szekeres Imre elnökhelyettesnek a négyszemközti vitájáról készült emlékeztető feljegyzés nyilvánosságra került.

Úgy tudjuk, hogy az etikai bizottság megállapította, az alapszabály szerint szükséges 250 fő részvételével alakult meg a a platform, amelynek a programja is megfelel a párt alapszabályában előírt kritériumoknak.

Szekeres Imre elnökhelyettes nem kommentálta értesülésünket, azt közölte az Indexszel, hogy még az etikai bizottság foglalkozik a platform megalakulásával.