Az új honvédelmi miniszter a NATO bővítését szorgalmazza

2002.05.22. 13:42
Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága elfogadta Juhász Ferenc kinevezését a honvédelmi tárca élére. Az MSZP-s politikus jelentős haderő-reformokra készül. Megítélése szerint változtatni kell a rendszeren, melyben a katonai kiadások nőttek az utóbbi időben, a hadsereg megítélése viszont folyamatosan romlott.
Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága szerdai ülésén 11 igen és 10 nem szavazattal támogatta Juhász Ferenc kinevezését a honvédelmi tárca élére.

Az MSZP-s politikus - aki az elmúlt nyolc évben a bizottság tagjaként is tevékenykedett - az önkéntes-hivatásos haderő mielőbbi bevezetését, a civil kontroll erősítését, az átláthatóbb működést, a haderő társadalmi megbecsülésének erősítését tartja legfontosabbnak, illetve azt, hogy a haderő legyen alkalmas a NATO-tagságból fakadó feladatok végrehajtására is.

Elégtelen a légierő és a szárazföldi csapatok működése

Úgy vélekedett, hogy a honvédelmi kiadások mértéke jelentősen nőtt az utóbbi időben, azonban a hadsereg megítélése romlott: a NATO szerint elégtelen a légierő és a szárazföldi csapatok működése. Mint mondta, olyan hadseregre van szükség, amelyik a NATO tagjaként is kiválóan teljesít.

Juhász Ferenc leszögezte: az ország érdeke, hogy ne maradjon "szigetország", hiszen jelenleg egyetlen szomszédos állam sem tagja a NATO-nak. Hozzáfűzte: ezért a NATO bővítése alapvető érdeke Magyarországnak.