Mária
-7 °C
3 °C

Juhász: Velünk akarják elvitetni a balhét

2003.09.07. 18:18
"Nincs kedve" elvinni a brókerbotrányt a szocialistáknak. A párt frakcióvezető-helyettese szerint az ellenzék és a Magyar Nemzet csak "hírbe hozza" őket. A frakcióhétvégén anyázásba torkolt a pénzügyminiszter személye körüli vita.
Elutasította a Magyar Nemzet szombati számában megjelenteket Juhász Gábor. "Az MSZP minden esetben támogatja vizsgálóbizottságok felállítását" - ismételte meg a szocialista frakcióvezető-helyettes a párt parlamenti képviselőcsoportjának szombati gyűlése közben újságíróknak korábbi álláspontjukat.

Megdolgozik-e Polt a fizetéséért?
Az MSZP-frakció hiányolja a legfőbb ügyész intézkedéseit a K and H Bank brókerbotrányával kapcsolatban - közölte Török Zsolt képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus az eljárás lassúságát kifogásolta, mondván, "a nyár a pangás jegyében zajlott". "Ki, vagy mi akadályozza az eljárás gyorsabb, még a bizonyítékok elenyészése előtti hatékony lefolytatását?" - tette fel a kérdést Török Zsolt. A képviselő hiányolva Polt Péter aktivitását az ügyben, arra is választ vár: megdolgozik-e a legfőbb ügyész a fizetéséért? Török Zsolt idézett az ügyészségi törvényből, amely szerint a Polt Péter irányította szervezet "kellő időben köteles megtenni a törvényben meghatározott intézkedéseket".

Véleménye szerint a költségvetési bizottság ellenzéki vezetésű ellenőrzési albizottságának "az egész nyár rendelkezésére állt" a Pannonplast-ügy vizsgálatára. ám ezt mégsem tette meg.

Juhász szerint amit K&H-ügyben folytatnak az ellenzéki pártok és a Magyar Nemzet, "az közönséges hírbe hozás". A szocialista képviselők esetleges K&H-s kapcsolatára Juhász azt mondta, "úgy tűnik, hogy velünk akarják elvitetni a balhét, ám ehhez nekünk nagyon nincs kedvünk".

Lászlót támadják

Helyszíni tudósítóink jelentése szerint a tapolcai frakcióhétvégére megérkezett László Csaba pénzügyminiszter is. A frakciótagok körében népszerűtlennek tűnő minisztert Karsai József, a búzaégetéséről ismerté vált battonyai képviselő támadta leghevesebben. Karsai tudósítónk beszámolója szerint minősíthetetlen szavak kíséretében követelte a pénzügyminiszter lemondását.

László Csaba tudósítóinknak nem kívánta kommentálni Karsai szalonképtelen megjegyzését. A frakció több javaslatot is tett a minisztérium kommunikációjának javítására, melyeket László, mint mondta, megfontol majd. "Igyekszünk javítani a kommunikációnkon" - nyilatkozta az Indexnek, hozzátéve, hogy úgy látszik, "a foci mellett ez az a téma, amihez mindenki ért".

A miniszter tervei szerint a költségvetés elfogadása után is megtartja hivatalát, bár mint azt helyszíni tudósítóinknak elmondta, valószínűleg szabadságra megy majd.

Viták, viharok nélkül

"Vitatkozós, de nem viharos" - értékelte a szocialista frakcióhtvégét záró sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó. A frakcióvezető szerint "aktívabb kormányzásra, a politikai célok tudatosítására és a frakció nagyobb munkájára van szükség. Mint mondta, a hétvégén a "nyarat értékelték, de az őszre tekintettek előre".

Juhász Gábor saját, az Indexen megjelent nyilatkozatára reagálva annyival egészítette ki azt, hogy "a balhét a felelősök viszik majd el". Göndör István zárásként a Fidesznek üzent. Mint mondta, az ellenzéki párt kezdeményezésére összehívott szeptember 17-i politikai vitanapon az MSZP bebizonyítja, hogy a Fidesz "csak hecckampányt folytatott".