Miklós
-7 °C
2 °C

Juszt átadná műsora gyártását a köztévének

2003.04.18. 15:31
Nyílt levélben sajnálkozik Juszt László, amiért a TV ügyvédje című műsorával kapcsolatban a sajtó nem a produkcióval, hanem annak finanszírozásával foglalkozik. Juszt a tévé ügyvezetőjéhez írott levelében felajánlja, hogy lemond műsora producerségéről, mivel "több évtizedes presztízsemet erodálja az, ami most folyik".
Három adás volt látható eddig Juszt László A tévé ügyvédje című műsorából. A Clean Line Bt. által gyártott produkció 26 részére nettó 212 millió forintot költ a köztévé, ami azt jelenti, hogy adásonként 8 165 920 forintba kerül az új műsor. Juszt László pénteken az országos Sajtószolgálatának útján nyílt levelet írt a köztévé ügyvezetőjének, melyben jelzi, hogy bár úgy gondolta a tévének és neki is "jó lesz" az új produkció elindulása, "szomorúan állapítom meg, hogy nekem nem lett jó". "Bár igen rövid idő alatt sikerült felépíteni egy nagyon jó, ütőképes, nagyrészt tehetséges fiatalokból álló szerkesztőséget, s jó nézettséget produkálva megindítani a műsort, mégis oda jutottam, hogy producerként nem kívánom folytatni a gyártást" - írja Juszt, aki szerint "több évtized alatt felépített presztízsemet erodálja az, ami most folyik".

Talán kommunikációs hiba

"Sajnos - lehet, kommunikációs hiba miatt - a sajtó, a közvélemény egyre inkább a műsor anyagi hátterével foglalkozik, s nem a produkcióval" - sajnálkozik Juszt, aki szerint ez mindaddig kivédhetetlen lesz, amíg az MTV nem vállalja fel, hogy kiáll mögéjük. Juszt szerint a helyzet addig nem változik, amíg a tévé világossá nem teszi: a műsorért kifizetett pénz nem az ő zsebébe vándorol.

"A tévé képtelen lenne egy ilyen produkcióra"

Juszt László úgy fogalmaz, ezt a műsort sem pénzügyileg, sem technikailag, sem személyi állományában nem tudja kiállítani a Magyar Televízió. Kifejti: a technikát hétről-hétre például öt helyről veszik bérbe és csak az a videofal, amely a stúdió alapképének szerves része, egy-egy adásban 740 ezer forint + áfa. Juszt szerint partnerei - ismerve - ismerve az MTV fizetési fegyelmét - nem is szállítanának a televíziónak. Juszt két lehetőséget vázol a probléma megoldására: átadja a gyártás lehetőségét a felépített csapattal, díszlettel, infrastruktúrával a Magyar Televíziónak; folytatja a gyártást, de csak abban az esetben, ha az MTV tájékoztatja a közvéleményt, hogy mennyibe kerülne a műsor belső gyártásban.

Válasz csak kedden

Az Index szerette volna kideríteni az üggyel kapcsolatban a köztévé álláspontját is, ám ott keddre ígértek érdemi reakciót a tévés felvetéseire.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.