Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Kovács Árpád a Fidesz kormányfőjelöltje?

2006.09.27. 18:05
A Heti Válasz csütörtökön standokra kerülő száma szerint a Fidesz az Állami Számvevőszék elnökét látná szívesen a szakértői kormány élén. Kovács Árpád méltatlannak tartja a híresztelést.

"Soha senki ilyen gondolattal nem keresett meg a politikai élet résztvevői közül", reagált az MTI-n keresztül a Napi onlájnon nyilvánosságra hozott Heti Válasz cikkre Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, miután a hetilap arról írt cikket, hogy a Fidesz által elképzelt szakértői kormányt Kovács vezethetné.

Kovács mint írja teszi a dolgát. "Ambícióim annyiban vannak, hogy kollégáimmal együtt szolgáljam az Országgyűlést és a közpénzügyeket". Az ÁSZ elnöke méltatlannak nevezi a személyét érintő bármilyen híresztelést.

Miniszterelnök, aztán államfő?


Kovács Árpád
"A Fidesz szerint azért Kovács Árpád a legalkalmasabb jelölt, mert az ÁSZ vezetőjeként maga a megtestesült pártokfelettiség, és mindig szigorúan szakmai alapon kritizálta az egyes tárcák gazdálkodását és a büdzsé egészét", olvasható a cikkben.

A hetilap ugyanakkor azt álítja, Kovácsnak államfői ambíciói is vannak, és gondolatai a 2010-es köztársaságielnök-választás körül forognak, amihez "jó ugródeszkát jelenthetne a szakértői kormány vezetése". A Fidesz szerint, írja a lap, a szakértői kormányba a pártok erősorrendben delegálhatnának minisztereket, vagy esetleg a kabinet összetételéről közmegegyezéssel dönthetnének a parlamenti pártok.

A szakértői kormányról Orbán Viktor pártelnök a múlt héten beszélt, mert mint mondta, a jelenlegi kormány illegitim, ezért a következő választásokig, korlátozott jogkörrel, szakértői kormány vezethetné el az országot.