Szilvásy: Kormányzati adatokhoz is hozzá akartak férni

2008.09.12. 12:29
Kormányzati szervek információs rendszeréhez is megpróbált hozzáférni egy vállalkozás, amely internetes kapcsolattartásra és információgyűjtésre alkalmas titkos hálózatot hozott létre, jelentette be a nemzetbiztonsági kabinet ülésén Szilvásy György titkosszolgálati miniszter. A Fidesz szerint Szilvásy György koncepciós eljárást próbál kreálni a párt lejáratására, ezért hivatali hatalommal való visszaélés miatt az ügyészséghez fordul.

Egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését", olvasható a nemzetbiztonsági kabinet ülése után a Szilvásy György miniszter titkársága által kiadott közleményben.

A kabinet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter kezdeményezésére, egy folyamatban lévő büntetőügy kapcsán ült össze. Az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél tartott házkutatást szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények gyanúja miatt. A céget Horváth József a Nemzetbiztonsági Hivatal volt műveleti főigazgató-helyettese vezeti. Az ügy összefüggésben állhat azzal, hogy az egyik szolgáltatónál több milliónyi e-mailt törtek fel.

Mint a közleményben olvasható: Szilvásy György arról tájékoztatta a kabinetet, hogy egy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) látókörébe került biztonsági vállalkozás eredeti rendeltetésétől eltérően "internetes kapcsolattartásra és információgyűjtésre alkalmas titkos hálózatot hozott létre".

"Ezt széles körű jogosulatlan titkos adatgyűjtésre - gyanú szerint egyebek közt minősített információk megszerzésére - használták fel" - tudatták a közleményben.

A tájékoztatás szerint az ügyben az NBH főigazgatója szeptember 10-én tett feljelentést a rendőrségen "számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény, államtitoksértés, valamint más cselekmények gyanúja miatt". A nyomozás során a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) még aznap a cég telephelyén illetve magánszemélyeknél számítástechnikai eszközöket foglalt le. Az adatok kiértékelése folyamatban van.

A miniszter beszámolója alapján a kabinet "kezdeményezte a képviselői érintettségre és a folyamatban levő ügy kiemelkedő társadalompolitikai és nemzetbiztonsági jelentőségére tekintettel a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülésén történő soron kívüli tájékoztatását" - olvasható a közleményben.

A Fidesz hivatali hatalommal való visszaélés miatt az ügyészséghez fordul  és lemondásra szólítja fel Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli minisztert. Demeter Ervin az Orbán-kormány egykori titokminisztere szerint a napokban nyilvánosságra került adatgyűjtési ügy arra szolgál, hogy Szilvásy György előre felépített, koncepciós eljárással próbálja lejáratni a Fideszt. Bővebben>>>