Ez a poszt a következő Percről percre része:

Kampányt zártak a pártok

Megtartották a kormánypártok és a Fidesz is a választási kampány utolsó nagygyűlését. Az MSZP és az SZDSZ szimpatizánsai a Városligetben gyűltek össze. Demszky Gábor, Molnár Gyula és Kóka János Orbántól próbálta óvni a fővárost. Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy szerinte győzni fognak 23-án, ha az emberek a remény koalíciójára szavaznak, de ettől 24-én még nem lesz kettő nap. Kuncze Gábor szerint az SZDSZ megerősödve jött ki a választásból, feltették a pontot, vasárnap a választópolgárok alátolhatják az i-t.

A Műegyetem előtti Fidesz-gyűlésen Szabad György csalást kiáltott, Philip ötvenezer embert számolt össze, Bod Péter Ákos meglepődött. Orbán azt hangsúlyozta, hogy a győzelemhez száztíz mandátumból hetvenet kell megszerezniük. "Ne kerteljünk, ez hatalmas munka. Nem lesz könnyű győzni, de sikerülhet. Az elöttünk álló hegy magas, de nem lehetetlen megmászni" - mondta.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • cikkünk a témában:

    Nagygyűlések, forgalomkorlátozások

    Közös választási záróeseményt tart csütörtök délután az MSZP és az SZDSZ a városligeti Kós Károly sétányon, és szintén nagyszabású rendezvényen korteskedik a Fidesz elnöke a Műegyetemnél. A szocialisták előre tudatták programjukat és a szónoklatokon túl fellép például a Ladánybene 27, az ellenzéki nagygyűlésről csak annyi tudható, Orbán Viktor biztosan ott lesz. A városban több helyen is korlátozták a forgalmat.
  • A Kós Károly sétánynál körülbelül két-háromezren vannak, nagyon sok a fiatal, piros MSZP-s ruhákba öltözött aktivista. Az eső elállt, rengeteg a piros lufi. A Dózsa György úton, Andrássy úton hatalmas dugó van. A környéken külföldi turistáknak is osztogattak szocialista szórólapokat, a helyszínen perecet és sört biztosan lehet kapni, virsliárust még nem láttunk.
  • Az Index tudósítói a Kálvin térnél rájöttek, hogy mindenki a Fidesz nagygyűlésére tart. Tudósítóinknak csak a harmadik villamosra tudtak felszállni.
  • A Műegyetem-rakpart legfeljebb félig telt meg, de folyamatosan érkeznek a nagygyűlésre. A többség magyar zászlóval érkezett, de felbukkannak az április 2-i nagygyűlésen osztogatott narancssárga pöttyök is. A rakparton két kivetítőn is követni lehet az eseményeket, egyelőre csak a Gellért térinél gyülekeznek.
  • A koalíció jelöltjei 11 napja elsöprő győzelmet arattak, a szabad demokratákat a fővárosi SZDSZ-esek vitték be a parlamentbe, mondta Demszky Gábor, a koalíciós pártok Kós Károly sétányi nagygyűlésén. A főpolgármester elsöprő győzelmet remélt a második fordulóra. "Kovács Pisti nyugdíjba küldheti Mikola Istvánt, hosszabb időre pihenni küldhetjük Orbán Viktort" - mondta. A Fidesz ezt a választást azzal veszítette el, hogy ostobának és együgyűnek nézte a választópolgárokat.


    Az ATV felvétele

    A Fidesz negatív kampányát Gyurcsány, Kóka, majd Demszky kiplakátolása indította, majd jött a depressziókampány. A Fidesznek a Gyurcsány-Orbán-vita óta nincs miniszterelnök-jelöltje. Nem örülne, ha bármilyen formáció élén visszatérne Orbán. Nem akarnak Budapest minisztériumot. Grespik Lászlót (a fővárosi közigazgatási hivatal egykori vezetőjét) a Fidesz helytartójának nevezte.


  • Az ATV felvétele
    Tudósítónk szerint most már 7-8 ezren lehetnek a kormánypártok majálisán. Vannak SZDSZ-es "Rajtunk múlik" zászlók, táblák is. Sokak kezében ilyen és MSZP-s tábla is van. Nagyon sok a szervező, olyan, mintha az ország összes szervezőjét idehozták volna.
  • "Tartozom nyolc liter bor árával, hogy adjam meg, hogy az asszony ne tudja meg" - éneklik a koalíciós pártok nagygyűlésén a romazenészek.
  • A Fidesz gyűlésén egyelőre a Kormorán zenekar szórakoztatja az egybegyülteket, a kezdés egyelőre negyedórát csúszik. A helyszínen magyar zászlót és Orbán Viktor könyveit lehet megvásárolni. A közelben szórólapokat osztogatnak, amelyeken azt hangsúlyozzák, hogy csak Magyarország számít, és a választókat a kormánypártok becsapták. A szórólapokon a változás fontosságára, az ürülő államkasszára és az elszabaduló árakra hívják fel a figyelmet.
  • A Kós Károly sétányon egymás mellett az Amőba mozgalom alapítványa és az MSZP-s pólóárusok rivalizálnak. Az Amőbás pultnál kétfajta trikó van: 600-ért és jobb minőségűt 1000 forintért lehet kapni. Amikor az árakról érdeklődtünk, az árus egyből közölte, hogy tud adni számlát. A szomszédos MSZP-pultnál egy idősebb néni 600 forintért vett egy pólót, majd azt mondta, „hátha megvernek érte”.
  • Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke szerint a tömeg jobban mutat a színpadról, mint hátulról. A vidékkel semmi hátsó szándékuk nincs. A Városliget egy jelképes hely, mert oda pihenni, sétálni járnak ki, legyenek párban vagy szinglik.


    Az ATV felvétele

    Három hete meglepődött, amikor Orbán arról beszélt, hogy támadnak a papírszobrok. Most jött rá, hogy saját magáról beszélt, mert minden kampányrendezvényén felépít egy papírszobrot magáról, amit le is rombolt. Budapesten is hagyott hátra papírszobrot, a gödört, a négyes metrót, a csepeli szennyvíztisztítót.

    Az elmúlt napokban "3,2 millió budapestivel beszélt", akik nem Budapest minisztériumot, hanem - többek között -négyes metrót akart.

  • Szájer József, a Fidesz EP-képviselőjének felszólalásával elkezdődött a Fidesz nagygyűlése is. A téren egy transzparens látható, amin a "Jobbik a kormányváltásért arra kéri szimpatizásait: szavazzanak a Fideszre". Rákay Philip (vélhetően Orbán Viktorral) még egy vidéki nagygyűlésen van, ezért Havasi Bertalan, a HírTV korábbi műsorvezetője konferál.

  • Az ATV felvétele

    "Az első fordulót a Fidesz elvesztette, a második fordulót mi megnyerjük, ez a cél" - mondta Hiller István MSZP-elnök. A választópolgárok azt üzenték, hogy "folytasd koalíció!".

    A rendszerváltás óta két tábor között soha nem volt olyan világos a különbség, mint most. Ha most vasárnap is eljönnek a koalíciós szavazók, akkor mindegy, hogy mit csinál az ellenfelük.

    Az MSZP miniszterelnök-jelöltjét "tehetséges és ambíciózus" embernek nevezte, aki már bizonyított. Együtt akarják, hogy végre egyszer ne törjön meg a kormányzás négy évenként.

    A Fidesz oldalán se program, se jelölt, "hogy az összefogásról már ne is beszéljek".

  • "Az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóján méltónak kell lenni 56-hoz" - kezdte beszédét Szájer József. A Fidesz EP-képviselője szerint Brüsszelben nem értik, hogy a régió vezető országából hogyan lett sereghajtó. "Újra a nyolcvanas évek végéhez hasonló adóssághelyzetben vagyunk, nálunk a legnagyobb az eladósodottság, és nálunk a legdrágábbak a hálózati távolsági telefonhívások" - mutatott rá egy eddig még nem hangoztatott problémára.

    Szájer szerint silány és külföldi árukat vásárolunk a magyar helyett. "Nem értik [mármint Brüsszelben], honnan és miféle rejtekhelyekről bújnak elő az előző rendszer figurái, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták. Hátrafelé megyünk, mint a rák. Vissza a múltba" - mondta. Szerinte a kormány a gazdasági adatok elhallgatásával akar nyerni, de az uniós statisztikai hivatalt "még nem sikerült átvenni. A kormánynak "flepnije van arról, hogy alkalmatlan a gazdasági és a pénzügyi verseny kezelésére. 1957 óta nem volt ország, aki annyi figyelmeztetést kapott volna, mint mi".

    "Ha egy marslakó érkezne a földre és bekapcsolná a tévét, valami olyasmi derülne ki a számára, hogy valami Gyurcsányi nevű ember, aki amúgy az SZDSZ vezetője, elsöprő arányban legyőzte a Fideszt. De mi nem vagyunk marslakók!".

  • "Nyugalom vagy felfordulás, békesség vagy ribillió?" - Hiller szerint ez a választás lényege.

    A Fidesz szerinte nem felejtett, de nem is tanult, Rágalommal, rémhírekkel árasztják el az országot, itt a második depressziókampány, de ez is megbukik, mint az első.

    Hisznek ebben az országban, elutasítják a megosztást, nem engedik, hogy más mondja meg, ki a jó magyar, ki nem.

    Nem elég izgulni, a fotelkarfát szorongatni, hogy mi lesz a végeredmény, szavazi is el kell menni a "remény koalíciójára". Az SZDSZ-szavazókat arra kérte, hogy együtt az MSZP-támogatókkal menjenek el és szavazzanak a koalíciós jelöltre.

  • Schőn Péter, a BRFK szóvivője az Indexnek azt mondta, általános biztosítás mellett zajlanak a nagygyűlések, nincs kiemelt intézkedés a helyszíneken.
  • Hegedűs Zsuzsa szociológus szerint április 9-én nem dőlt el semmi, így mindegy mit mondanak a politikusok, a választások végeredményét a második fordulóban szavazók döntik el. A Párizsban élő értelmiségi saját bevallása szerint választójogával Párizsban, a szólásszabadságával pedig Magyarországon él. Arra kérte a megjelenteket, hogy győzzenek meg mindenkit arról, hogy április 23-án mindegy kire, de szavazzanak. Hergedűs után Szabad György tett hitet a Fidesz programja mellett. Időközben Orbán Viktor is megérkezett a helyszínre.
  • Ha elmegyünk szavazni, akkor nem fordulhat elő, hogy Orbán Viktor visszajön a hatalomba – mondta a tömegnek Kóka János, gazdasági miniszter. A közönség azt skandálta, hogy „ott leszünk, ott leszünk”, a szabaddemokrata politikus pedig azzal tüzelte a hangulatot, hogy visszakérdezett: „ott lesznek?”.

    Az ATV felvétele

    Ezek után azt kérdezte a néptől, nem tud-e ajánlani a Fidesznek egy miniszterelnök-jelöltet. Ha megnyerjük a választást, bukhat Orbán Viktor, Kövér, Mikola, Semjén, Bayer, bukhat a megosztó, mindent tagadó politika de egyvalamire nagyon kell figyelnünk – mondta Kóka, nehogy a konzervatív érzelmű emberek úgy érezzék, rosszul járnak.

  • Szabad György arra bíztatta a résztvevőket, hogy a szocialista álszavazólapokat ne dobják a szemétbe, hanem rakják el, hogy adott esetben bizonyítani lehessen, nem egy, hanem több millió embernek küldték el. A csalásvád után Havasi konferansz kérésére mindenki megfogta a mellette álló kezét.

  • Az ATV felvétele

    "Pisti jól van, köszönöm szépen" - mondta Kuncze Gábor szabad demokrata elnök, aki rég volt ekkora SZDSZ-gyűlésen. Megköszönte az MSZP-szavazóknak az első fordulós állítólagos átszavazást, de olyan szabad demokratákról is tud, akik az MSZP-re szavaztak. Őket arra kéri, hogy cselekedjenek így vasárnap is, majd sürgősen menjenek vissza az SZDSZ-hez.

    Kiderült, hogy a konzervatívoknak nincs programjuk, mert az csak egy ígérethalmaz volt. A liberálisokon múlik, hogy milyen kormány alakul Magyarországon. Az SZDSZ megerősödve jött ki a választásból, feltették a pontot, vasárnap a választópolgárok alátolhatják az i-t. ("Ott leszünk" - skandálta a tömeg.)

  • Megérkezett Rákay Philip. Mint mondta, ma ez a hetedik kampányrendezvény, amin részt vesz. Volt ahol tízezren is voltak, mondta, aztán becsült: "a Városligetben 4-5000-en lehetnek, itt tízszer annyian vagyunk".

    "Vasárnapig ne foglalkozzanak a liberális médiában felszólaló szakértőkkel. Meg kell nyerni, nem számolgatni kell" - buzdította a megjelenteket.

  • Azért kell elmenni szavazni vasárnap, mert évtizedek óta, vagy akár száz éve nem látott fejlődési szakasz következhet.

    A vasárnapi szavazással gondoskodhatunk gyermekeink, unokáink jövőjéről, a liberális programból többet tud érvényesíteni az SZDSZ (a választás után a viták következnek), és segíthetnek konzervatív riválisaiknak. Meg kell tanulniuk a jobboldalon, hogy Magyarország fontos akkor is, ha kormányon vannak, akkor is, ha ellenzékben. A konzervatívoknak meg tanulniuk, hogy tarthatatlan az, ami ma van az országban.


  • Az ATV felvétele

    "Van ok a lelkesültségre" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Nem engedték, hogy a kampány szétszakítsa az országot, az ország végre azzal is szembesülhetett, hogy egy jobb jövő reménye áll előtte.

    Megmutatták, hogy hisznek Magyarországban. Nem hajlandóak azon keseregni, hogy milyen nehéz volt az elmúlt ötszáz év. Sikeressé kívánják tenni ezt a nemzetet.

  • Bod Péter Ákost meglepte, hogy politikai rendezvényen találja magát és gazdasági adatokról beszél, miközben egy boldog országban a legtöbb ember azt sem tudja, hogy a GDP-t eszik vagy isszák. De mégis beszélt gazdasági adatokról, hogy a közönség értse, "mihez képest hallatszik a csoszogás dübörgésnek". Bod Péternek déja vu érzése volt, amiért a kormány elhallgatta a valós gazdasági adatokat. "Azt hittük, ennek vége, de megint feltörtek a régi emlékek".
  • Vissza kell adni mindenkinek a hitét, előre kell jutni egy jobb Magyarországért, egy sikeresebb és igazságosabb világért, mondta az MSZP kormányfőjelöltje.


    Fotók: Barakonyi Szabolcs

    Szocialisták és liberálisok azt kiabálják közösen, hogy "húzzunk bele". Tudják, hogy nem kaphatják meg ajándékba a sikert, de tudják, hogy ez az ország olyan lesz, amilyenné az itt élő tízmillió ember teszi.

    Gyurcsány szerint győzni fognak 23-án, ha az emberek a remény koalíciójára szavaznak, de ettől 24-én még nem lesz kettő nap. Úgy fogalmazott, lehetőségek kapui nyílnak ki. Azt mondja, soha nem ígéri és ígérte, hogy egymaga képes átalakítani az országot, de az összekapaszkodásban hisz, mert minden hitre szükség van. Nem változik meg minden egy csapásra, mondta.

    Az a vágy űzi és hajtja, hogy egy szebb világot teremtsenek a fiataloknak és „szépkorúaknak”.

  • Gyurcsány Ferenc beszéde közben háromszor futott neki egy szónak, amiről aztán kiderült, hogy nem is létezik: sokfajtaság, sokfajtaség, aztán sokaség. A közönség nevet, a kormányfő is, aztán megszületik a megfejtés: SOKASÁG.

    Mondhatnánk azt is, hogy ezzel Gyurcsány Ferenc is útelágazódáshoz érkezett. Ugye emlékeznek Medgyessy Péter halhatatlan parlamenti nyelvtörőjére?

  • Gyurcsány Ferenc beszédével vége lett a városligeti rendezvény politikai részének. Most a Ladánybene 27, a United és Gáspár Laci ad koncertet.
  • Orbán Viktor Bod Péter Ákossal lépett színpadra. Üdvözölte a közönséget, majd gratulált a Fidesz budapesti képviselőjelöltjeinek, mert már most több ember bizalmát kapták meg, mint négy éve. Ahol ma megfordult, a lelkére kötötték, hogy mondja el, Budapest a vidékiek fővárosa is, a vidékiek a budapestiekkel vannak, harcos üdvözletüket küldték a budapestieknek.

    "Két célt tűzhetünk ki magunk elé. Őszintén és komolyan szembe nézhetünk a kialakult helyzettel, és megbeszélhetjük, hogy mit kell tennünk". Orbán szerint az ország egyik fele igennel, a másik nemmel válaszolt a szocialista-liberális koalíció maradására vonatkozó kérdésre. "Száztíz mandátumból hetvenet kell megszereznünk, hogy az MDF és a Fidesz együtt nemzeti programot, nemzeti kormányt alkothasson. Ez nehéz feladat, de nem lehetetlen. Könnyebb mint négy éve, reális esélyünk van a hetven mandátum megszerzésére" - mondta.

    Az ellenfél szerint a választás eldőlt, de akkor miért járják az országot, kérdezte. "A végső szót április 23-án mondják ki".

  • A mai magyar helyzet érdekessége hétfőn állt elő, amikor kiderült, mi az igazság a magyar gazdaság állapotáról, mondta Orbán. Kiderült, hogy a kasszát kirabolták, a kormány nem tud elszámolni a súlyos százmilliárdokkal, amiket az elmúlt esztendőkben felvettek. „Hol a pénz?” – kérdezte a Fidesz –elnök. A felelősséget a kormány nem háríthatja a Fideszre.


    A HírTv felvétele

    Az elmúlt 16 év legarcpirítóbb mondatát a pénzügyminiszter mondta, amikor arról beszélt, hogy nem hozzák nyilvánosságra a gazdasági adatokat, mert befolyásolná a választást. Éppúgy, mint a 80-as években, amikor az igazi áruk a pult alatt voltak. Ez a kormány pult alatti kormányzást folytat. Ez a kormány visszaélt az emberek jóhiszeműségével, megtévesztették a saját szavazóikat, az ország egyik felét.

  • Mi a feladat? El kell mondaniuk a magyaroknak, hogyha nem lesz kormányváltást, akkor olyan csomagot kapnak, hogy Bokros Lajos hátizsákja kutyafüle volt ahhoz képest, tovább nő a munkanélküliség, elszabadulnak az árak, mindent eladnak, fizetősség teszik az egészségügyet.

    A magyar vidéknek is fel kell ébrednie, mert iskola- és óvodabezárások jönnek a falvakban. 2002-ben a két forduló között megmondták, hogy megfojtja kormányt a Széchenyi-tervet, felemelik a gáz- és villanyárat, felemelik a diákhitel kamatát, felrúgják az otthonteremtési támogatást, zaklatják az egyházakat, ellehetetlenítik az egyházi intézményeket, a státustörvényt kiüresítik. Előbb tagadták, és végül pontosan ezt tették.

  • Április 23-án ismét el kell menni választani azoknak, akik két hete eltalálták „a helyes választ”, mondta Orbán. Ők mindig ott vannak, ha haza kell küldeni az oroszokat, ha meg kell építeni a gátakat, meg kell ünnepelni a millenniumot, ha el kell küldeni a kormányt.


    A HírTv felvétele

    Azokkal is beszélni kell, akik másra szavaztak két héttel ezelőtt. A jövőt fenyegető veszélyek elhárítása miatt arra kéri őket, hogy szavazzanak a Fidesz jelöltjeire.

    Szerették volna az első fordulóban dűlőre vinni a dolgot, de nem sikerült. Egyedül kell megnyerni a választást, de mindent meg kell tenni azért, hogy utána létrejöjjön az együttműködés a Fidesz és az MDF között. A nyolcvanas években sem keverték össze az MSZMP Központi Bizottságát a 800 ezer pártaggal. Ezért az MDF budapesti vezetését sem szabad összekeverni az MDF tagjaival.