Árpád
-1 °C
9 °C

Megverték Vámospércs szocialista pártelnökét

2006.04.23. 19:01
A Fidesz egyik aktivistája elveszítette a fejét, mondta a szocialista pártelnök. Máshol az aktivisták listát vezettek arról, hogy ki volt már szavazni. Négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választókerületben kampánycsendsértésre panaszkodtak.

Megverték Forgács Imrét, az MSZP helyi elnökét vasárnap Vámospércsen. A pártelnök szerint egy demokráciában ez megengedhetetlen. Forgács az Index kérdésére elmondta, hogy az egyik helyi szavazókör előtt állt, mikor egy kismama azzal vádolta meg, hogy autóval követte őt. „A nő egyébként választópolgárokat szállított a szavazókörbe, de nem igaz, hogy követtem” – fogalmazott.

Szidalmazás, pofozkodás

Elmondása szerint a kismama káromkodni kezdett, támadóan lépett fel, végül egyszer pofon csapta őt. A nő csak akkor higgadt le, amikor Forgács feljelentéssel fenyegetőzött. Forgács látleletet vetetett fel, és feljelentést tett a rendőrségen. „Felháborítónak és elkeserítőnek tartom, hogy ilyen szintre tud süllyedni a politika, és ezzel nem a fizikai fájdalomra célzok” – mondta Forgács.

A Fidesz vámospércsi csoportja viszont arról számolt be, hogy egy autóból kiszálló 5 hónapos terhes kismamát fényképezett le Forgács. Mikor a kismama ezt szóvá tette, a pártelnök szidalmazni kezdte és bántalmazta őt oly módon, hogy "bal karját meglökte és a hasába ütötte". A terhes kismama orvosi látleletet készíttetett és rendőrségi feljelentést tett. A Fidesz helyi szervezete elítélte és "az 50-es évek módszereit visszaidéző" viselkedésnek nevezte az MSZP elnökének cselekedetét. A kismama tettlegesség miatt feljelentést tett a rendőrségen.

Forgács Imre rágalomnak és hazugságnak minősítette a Fidesz közleményét. Megerősítette, hogy mindössze annyi történt, hogy ő maga hátralépett, és megfogta az ismét felé lendülő kezet, hogy kivédje a második pofont.

Földesen is kihívták a rendőrséget, mert az egyik párt aktivistái a szavazóköröknél listán ikszelték, hogy ki volt már szavazni. Többen kifogásolták, hogy szombaton a kampánycsend idején telefonon egy ismert színész agitált egy párt mellett. Hasonló ügyben a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottsághoz (TVB) is érkezett egy bejelentés, közölte Vasas Lászlóné, a területi választási iroda vezetője. A beadványról három napon belül kell döntenie a testületnek.

Választási törvénysértés

Megsértették a választási törvényt az egyik párt aktivistái, amikor április 18-án Kálban felülragasztották a rivális párt plakátjait, született meg a döntés a Heves Megyei Területi Választási Bizottság vasárnapi, Egerben megtartott ülésén. A testület ezzel megváltoztatta a helyi választási bizottság döntését. A megyei választási bizottság bizonyítékként fogadta el a sértett párt helyi kampányfőnökének rendőrségi feljelentését.

Kampánycsend

Vasárnap kora délelőttig négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választókerületben tett kampánycsendsértésre hivatkozva bejelentést az egyik párt. A kampánycsend ellenére szombaton és vasárnap is folyt a választók meggyőzése, hogy kire szavazzanak a négy körzetben, mondta a párt térségi irodavezetője. A bejelentés szerint szórólapos és telefonhívásos kampány, személyes meggyőzés, sőt fenyegetés is volt, arra az esetre, ha a megkeresettek nem a megadott jelöltre szavaznának. Kilátásba helyezték azt is, hogy elveszti munkáját, aki másra szavaz. A konkrét, választási bizottságokhoz beadott eseteket, az elkövető párt nevével, aktivistáinak megnevezésével, illetve az érintett települések megjelölésével együtt a kampánycsend után hozza nyilvánosságra a a bejelentést tevő párt tisztségviselője.

Szavazatszámlálók

Salgótarján 16-os számú szavazókörében a szavazatszámláló bizottság egyik tagja reggel rosszul lett, de ez nem befolyásolta a szavazás menetét. A bizottsági taghoz mentőt hívtak, és pár perccel hat óra után elszállították. A testület kieső tagját nem kellett pótolni, a bizottság kellő létszámban dolgozott. Jászalsószentgyörgyön tíz órakor lett rosszul a szavazatszámláló bizottság delegált tagja, mivel az orvosi ügyeleti ellátás után sem tudta folytatni munkáját, más helyettesítette.

Áthúzott név

A Győr-Moson-Sopron megyei 2-es számú választókerületben az országgyűlési választás vasárnapi második fordulójában javított szavazólapot kap 51 150 szavazásra jogosult állampolgár, visszalépés miatt. A 2-es számú győri választókerületben egy egyéni jelölt lépett vissza szombaton, ezért a nevét a szavazólapon a szavazókörökben tevékenykedő szavazatszámláló bizottságok tagjai áthúzták, mivel a lapok újranyomtatására már nem volt lehetőség. A kampánycsendre tekintettel az érintett jelölt nevét és pártját nem közölhették.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!