Nyilatkozatstop a K&H-ügyben

2003.07.14. 13:46
Látványosan visszavett a K&H Equities Rt.-nél történt pénzügyi visszaélések feltárásának lendületéből a két nagy párt. A szerdán kirobbant panamaügyben beindult politikai csatározás öt nap után leállt.
Elfogyott az állami pénzek bevonásával folytatott pénzügyi panama feltárásának lendülete a politikai pártoknál.

Kivárnak

A múlt hét második felében egymást érték az ellenzéki és kormánypárti sajtótájékoztatók, nyilatkozatok, amelyek a másik oldal politikai felelőségét és kapcsolatait firtatták. A kölcsönösen támadásoknak, illetve hazugságoknak minősített érvelések azonban kevés bizonyított konkrétumot tartalmaztak. A K&H Equities ügyet több jelenlegi miniszterrel is összefüggésbe hozó Fidesz eddig egyetlen dokumentumot sem tárt a nyilvánosság elé állításai alátámasztása érdekében, az MSZP viszont már állításokat sem fogalmazott meg, csak kérdéseket intézett a Fidesz vezetőihez.

Hétfőn viszont már a nyilatkozatoktól is elzárkóznak a két nagy párt vezetői és az eddig exponálódott politikusai. A nagyobbik ellenzéki párt kivárással érvel a nyilatkozatstopra vonatkozó kérdésre, azt mondják: megvárják, amíg a fejek hullanak az ügy miatt. Az MSZP-nél viszont az Index kérdésére elmondták, hogy jelenleg a Fidesz válaszaira várnak, Gy. Németh Erzsébet szabadságolása miatt pedig az üggyel kapcsolatos kommunikációt Katona Béla veszi át.