Natália
-3 °C
8 °C

Karsai kiegyezett az FVM-mel

2001.04.04. 17:16
Kapcsolódó cikkek (1)
Karsai József szerda délután átadta négy pontos petícióját Becz Miklós főosztályvezetőnek, Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter megbízottjának. Becz ígéretet tett arra, hogy a petícióban feltett kérdésekre hétfőig választ adnak. Karsai az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy ha valamelyik kérdésben nem kap kielégítő választ, akkor hétfőn megkezdi éhségsztrájkját. A megbeszélés után azonban kijelentette: a mostani minisztériumi vezetésnek semmi köze politikai üldözéséhez.
Karsai József hálózsákkal érkezett szerda délután három órakor a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba. A battonyai vállalkozó délelőtt az Indexnek még úgy nyilatkozott, hogy hat kérdést fogalmazott meg, amelyekre Vonza András agrárminisztertől várja a választ. Elutasítás esetén éhségsztrájkba kezd a minisztérium épülete előtt: "a hálózsák, a párna itt van a kocsiban".

Karsai József
Átadta négy pontos petícióját
A battonyai vállalkozó azt sérelmezi elsősorban, hogy 3 millió forintos hitelkérelmének elbírálásáról nem kapott még értesítést, mert - véleménye szerint - politikai diszkrimináció áldozata. Vonza András a napokban úgy nyilatkozott, hogy a törvényben előírt módon elvégezték a bírálást, és azt még a héten postázzák. Karsai nem érte be ennyivel, és személyes kérdését több agrárpolitikai kérdéssel toldotta meg.

Karsai telefonál és dönt

A kérdések száma négyre csökkent, és változott a program is: Vonza András éppen a gazdálkodó érkezése után hagyta el a minisztériumot. Karsait így Tallós Emil, a tárca sajtófőnöke fogadta, aki elmondta: Becz Miklóst, a Földművelési Hivatalok Főosztályának vezetőjét jelölték ki a petíció átvételére.

Karsai telefonál és dönt
-Igaz, hogy maga már kapott 6 millió forint támogatást? - kérdezte Tallós.
-Igaz, de kérem, én 16 millió forintot adózom.
-Na, felkísérhetem Becz úrhoz?
-Egy pillanat. Telefonálok. - mondta Karsai, majd a telefon végén igent mondtak a kérésre, és Karsai felliftezett az illetékeshez.

A negyvenperces megbeszélést Becz úgy foglalta össze, hogy kommunikációs zavar történt, és ennek elhárításának érdekében a jövőben mindent megtesz a minisztérium. A főosztályvezető ígéretet tett arra is, hogy hétfőig választ találnak a feltett kérdésekre.
Meg fogja kapni azt a tájékoztatást, amit vár tőlünk - mondta határozottan a főosztályvezető, majd hozzátette, Karsai ellen nem folyt adatgyűjtés.

Strasbourgot jegelik

Karsai visszafogottan nyilatkozott a tárgyalásról. Elmondása szerint meglepte, hogy "baráti és szakmai" megbeszélés történt.
Bízom abban, hogy tudjuk rendezni a vitás kérdéseket - reagált Becz nyilatkozatára a gazdálkodó. Karsai leszögezte, hogy a mostani minisztériumnak nincs köze a politikai üldözéséhez, hiszen "ebben a házban nem lebeg az én nagy barátom, Torgyán József szelleme". Karsai megismételte nekünk adott délelőtti nyilatkozatát: egyelőre jogászokkal vizsgálják, hogy Strasbourgban milyen feltételeknek kell megfelelni a politikai menekült státusz elnyeréséhez.

Karsai visszafogottan nyilatkozott a tárgyalásról
Az FVM sajtóosztálya közben közleményt adott ki, amelyben leszögezték: "a demonstráló battonyai gazda az agrártárcával nem közölte, hogy a tárca részére bármilyen petíciót kívánna átadni. Valótlan azon állítása is, hogy a tárca bármiféle, a személyére vonatkozó adatok gyűjtését végezte volna, vagy őt bármiféle megkülönböztetésben részesítené."

Megfigyelési ügy

Karsai petíciójának első pontja azonban pont az adatgyűjtésről kérte ki az FVM dokumentumait, mert szerinte Szabadi Béla volt politikai államtitkár személyesen adott ki utasítást a gazdatüntetések megszervezését írányító gazda megfigyelésére. Karsai ezen kívül kéri a földalapú támogatásokhoz feltételként szabott talajminták vételéhez szükséges háttér kialakítását, valamint személyesen kéri a minisztert, hogy "a megkezdett feltételezett korrupciós ügyekben folytatott vizsgálatokat gyorsítja fel, hogy ne az egész kisgazda társadalmat sújtsa."