Budapesti nagygyűléssel zárja kampányát az MSZP

2006.03.28. 14:56
Szerdán arra a Nagykátára látogat a kormányfő, amelynek választókörzetében egy szocialista párttag saját pártját csalással vádolja. A kampánycsend előtti napon az MSZP nagygyűlést tart.

Két héttel ezelőtt Budapestről kellett új gépkocsit küldeni Gyurcsány Ferenc vidéki kampánykörútjának egyik állomására, mert a kormányfői Audi felmondta a szolgálatot, tudta meg az Index. Az említett napon egyfolytában esett az eső, Gyurcsány Jász-Nagykun-Szolnok megyébe látogatott, és továbbutazott volna Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, az ablaktörlő azonban tönkrement, ezért az őrezred a miniszterelnök biztonsága érdekében új autót kért.

Már csak Pest

Azokban a hetekben Gyurcsány a vidéket járta, mostanra viszont gyakorlatilag csak Budapestre koncentrál. Az elmúlt másfél héten két napot töltött vidéken, kettőt külföldön, de elsősorban a fővárosi kerületeket járja. Szerdán Gyurcsány ismét vidékre megy, de csak Pest megye széléig merészkedik. Arra a Nagykátára látogat, amelynek választókörzetében a hétvégén egy szocialista tag pártját választási csalással vádolta meg.

Merényletekre felkészülve a Köztársasági Őrezred és a rendőrség megerősített védelme alatt a szocialista párt szombaton, Budapesten tartja nagygyűlését, a Fidesz nagygyűlése szintén a fővárosban, de vasárnap lesz. Gyurcsány vasárnap nem tart nyilvános fórumot.

Borult a program

A kormányfő jövő heti programja a pártelnöki vita új időpontja miatt némileg módosult, de az már biztosnak látszik, hogy a kampánycsend előtti napon Gyurcsányék nagygyűléssel zárják programjukat.

Orbán Viktor ugyanakkor Budapesten már csak egyszer jelenik meg nyilvánosan, az említett vasárnapi nagygyűlésen. A Fidesz elnöke sajtóhírek szerint "lemondott Budapestről", és vidéken akarja megnyerni a választást. A fideszes kampánykörútról Deutsch-Für Tamás adott részletes információt: a volt miniszterelnök körútján összesen 4474 kilométert utazik, és 55 településre látogat el.

A két választási forduló közötti kampányhelyszíneket mindkét párt csak az első forduló eredményeinek ismeretében állítja össze.