Amnesztiát adnának a kecskeméti polgári körök a hídfoglalóknak

2002.07.19. 22:25
Göncz Árpád egykori államfő átvilágítását, illetve a kormányfő és az országos rendőrfőkapitány távozását sürgették a Kecskeméti Polgári Körök a városban tartott demonstrációjukon.
Magyarországon csendes szabadságharc folyik, a mindig idegen érdekeket kiszolgáló nomenklatúra visszatérése ellen - jelentette ki Kerényi Imre, a Madách Színház igazgató-főrendezője pénteken este Kecskeméten, a Végh Mihály Polgári Kör által rendezett demonstráció vezérszónokaként.

Kerényi óva intett a törvénytelenségtől

Kerényi Imre óva intve a polgári köröket a törvénytelenségtől, hangsúlyozta: "ez a csodálatos polgári körök mozgalom azért van", hogy tiltakozzon a mindig idegen segítséggel, ez esetben a világtőke segítségével hatalomra jutott csoportosulás ellen.

Leszögezte: a polgári köröknek nem az MSZP-SZDSZ szavazótáborával van bajuk, hanem azzal az öt-tízezer emberre tehető nomenklatúrával, amely a nemzeti értékeket, nemzeti érzelmeket semmibe veszi, mindig az idegen érdekeket szolgálja.

Feddhetetlen kormányfőt és országos főkapitányt

Kerényi Imre beszéde végén felolvasta a kecskeméti polgári kör nevében általa megfogalmazott 10 pontos követelést. Ezek sorában az első, hogy a kormányzó koalíció a miniszterelnöki és országos főkapitányi posztra feddhetetlen előéletű személyeket állítson.

Göncz átvilágítását szorgalmazzák

Követelik továbbá például azt is, hogy Göncz Árpád volt köztársasági elnök mielőbbi teljes átvilágítása megtörténjen. A követelések egyik sarkalatos pontja, hogy a parlamenti választások első fordulójában feltűnően nagy számú érvénytelen voksokat vizsgálják felül, darabról darabra értékelve azokat, számolják újra a szavazatokat.

Végezetül követelik, hogy Budaházy Györgyöt és társait - az Erzsébet híd elfoglalóit - a taxisblokád precedensére hivatkozva, Mádl Ferenc köztársasági elnök részesítse amnesztiában. A demonstrálók a korábban kiosztott "Stop D-209!" feliratú piros lap felmutatásával megszavazták a Kerényi Imre által összeállított 10 pontos követelést.