Mária
-7 °C
3 °C

Utazási költséget fizetett tanújának Keller

2003.01.09. 16:16
Utazási költséget fizetett egy, a volt titkosszolgálati miniszter apja ellen valló tanúnak Keller László - állítja a Magyar Nemzet. A közpénzügyi államtitkárt Hajdú Demeter Dénes perelte be, mert Keller a sajtóban azt állította, hogy részt vett a hungarista mozgalomban. Keller László közleményben válaszolt a napi lapnak, amelyben rosszindulatú következtetésnek nevezi, hogy az utazás elősegítését a tanú pénzeléséként tüntették fel.
Ötezer forintot fizetett Keller László szocialista politikus egy Szemenyei Kis Tamás tanúnak, akitől azt várta, hogy támassza alá Demeter Ervin édesapjáról elhangzott állításokat - írta Magyar Nemzet.

Egyszer ötezer

Keller László szocialista országgyűlési képviselő megsértette Hajdú Demeter Dénes személyiségi jogait, amikor valótlanul állította róla, hogy a hungarista mozgalom tagja - mondta ki múlt év decemberében kihirdetett elsőfokú ítéletében a Budaörsi Városi Bíróság. Az ítélet szerint nem vitatható ugyan Demeter Ervin, az Orbán-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere édesapjának jobboldali beállítottsága, de hungarista mozgalmi tevékenysége nem nyert bizonyítást. A Magyar Nemzet a bírósági eljárás jegyzőkönyvét idézi, amelyben Keller elismeri, hogy egyszer ötezer forintot adott át, hogy Budaörsre kiutazzon a tárgyalásra.

Rosszindulatú és rosszhiszemű

A lap idézi a bíróságon elhangzottakat, amely szerint az államtitkár "ezzel semmilyen módon a tanúvallomását befolyásolni nem kívánta", ám hozzáteszi, hogy Hajdú Demeter Dénes több tanú ellen hamis tanúvallomás miatt valószínűleg új eljárást kezdeményez. Keller közleményben válaszolt a napilapnak, amelyben rosszindulatú következtetésnek nevezi, hogy az utazás elősegítését a tanú pénzeléséként tüntették fel. Az államtitkár ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a bíróság rosszhiszemű pervitel miatt megbüntette Hajdú Demeter Dénest, aki több hónapon át nem ismerte el, hogy Zöldhegyi Ernő álnéven publikált jobboldali írásokat, valamint a magát hungaristának valló Szemenyei Kis Tamással és Ekrem Kemál Györggyel együtt szerepelt olyan megmozduláson, "ahol dominánsan a Hungarista Mozgalom hívei voltak jelen".

A Fidesz magyarázatot vár

"A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége a demokratikus jogállam elleni példátlanul durva cselekedetnek tartja, hogy Keller László pénzt adott egy bírósági perben mellette tanúskodó hungarista személynek" - áll a Fidesz elnökségének csütörtöki közleményben. A közlemény szerint a Fidesz vezető testülete magyarázatot vár Keller László államtitkártól arra, hogyan került kapcsolatba magukat hungaristáknak valló személyekkel.

"Felelnie kell arra is, hogy miért támogatta pénzzel a nemzeti szocialista mozgalom tanúként beidézett tagját, és felmerül az is, hogy ezek után Keller László felügyelheti-e a közpénzek törvényes elköltését" - áll a közleményben. Az elnökség szerint "az államtitkár olyan ösvényre tévedt, amelynek alapján okkal kérdőjelezhető meg: valóban mérce-e számára a törvények tisztelete". "Keller László eljárásával, törvénytelen eszközökkel kísérelte meg befolyásolni és megtéveszteni a bíróságot" - fogalmaz a közlemény. A Fidesz vezető testülete úgy ítéli meg, hogy ezzel Keller László "mindeddig szokatlan támadást intézett egy független és pártatlan hatalmi ág ellen". "De Keller László hallgat. És hallgatása mindennél beszédesebb" - zárul a közlemény.