Keller a bíróságon támadja meg az ombudsman állásfoglalását

2004.07.21. 12:54
Keller László a bírósággal mondatná ki, hogy -az adatvédelmi ombudsman állításával ellentétben - jogszerűen kutakodott a vadászati társaságok naplóiban. Péterfalvi Attila jogszabálymódosítást javasol és fenntartja álláspontját, miszerint a közpénzügyi álamtitkár adatkezelése jogellenes volt.
Keller László közpénzügyi államtitkár a bíróságon támadja meg az adatvédelmi biztos vadásztársaságokkal kapcsolatos állásfoglalását - írta szerdán a Népszabadság. "A Keller kontra Péterfalvi-ügy precedensértékű, hiszen ez az első eset, hogy az adatvédelmi biztos megállapításait a bíróság előtt próbálja valaki cáfolni" - írta a napilap.

Vadak, vagy politikusok után kutakodott?

Sajtóhírek szerint Keller Polt Péter vadászati szokásai után kutakodott a vadásztársaságok dokumentumai között. Az adatvédelmi biztos korábban azt állapította meg, hogy az államtitkár jogellenesen kéretett be vadászati naplókat, amelyekből megtudhatta, ki, mikor, kikkel és milyen értékben vadászott. Emiatt nyomozást indított az ügyészség annak felderítésére, hogy történt-e bűncselekmény, amikor Keller László közpénzügyi államtitkár bekérte a Somogy Megyei Halászati és Vadászati Hivataltól a területén működő vadásztársaságok vadásznaplóit és trófeajegyzékét. Az adatvédelmi biztos jogsértőnek minősítette Keller eljárását. A Legfőbb Ügyészség személyes adatokkal visszaélés, valamint hivatali visszaélés ügyében indított eljárást.

Keller László szerint azonban nem a vadászatot folytatók személyes adatainak megismerése volt a cél, hanem az, hogy a kiállított számlákkal egybevetve megállapítható legyen, történt-e károkozás. Az államtitkár információi szerint ugyanis több elejtett, nagy értékű vad árát nem fizették ki az állami vadásztársaságoknak, így közvetve az államot is kár érte - ismertette a történteket a lap.

Péterfalvi fenntartja, jogellenes volt az adatkezelés

"Tartom azt az álláspontot, hogy ez olyan adatkezelés volt, amelynek nincsen meg a törvényi alapja, tehát jogellenes volt" - mondta Péterfalvi Attila a lapértesülésre reagálva az MTI-nek. Közölte: amennyiben az adatvédelmi biztos jogellenes adatkezelést állapít meg, felszólítja az adatkezelőt annak megszüntetésére. Ha az adatkezelő ennek nem tesz eleget, az ombudsman elrendelheti a jogellenes adatkezelés megszüntetését. Hozzátette: ha ezzel az adatkezelő nem ért egyet, bírósághoz fordulhat. "Ebben az esetben a bíróságnak kell döntenie, azonban ő a jogellenes adatkezelést addig nem folytathatja" - hangsúlyozta az ombudsman.

Közlése szerint a bírósági jogorvoslatra január óta van lehetőség, korábban az adatvédelmi biztos állásfoglalását nem volt kötelező végrehajtani. Hozzátette: az adatkezelők többsége, érzése szerint több mint 90 százaléka elfogadta az ombudsman állásfoglalását, s ez most is így van. "De ha már kötelező érvényű egy határozat, akkor nyilván a jogállamiság elve alapján (...) meg kell nyitni a jogorvoslati utat" - mondta.

Péterfalvi Attila elmondta, javasolni fogja az adatvédelmi törvény kiegészítését, mert nem egyértelmű, hogy ilyen esetben a pert a személyiségi jogi vagy a közigazgatási eljárás szabályai szerint kell lefolytatni.