Keller szerint a legnagyobb hiba az volt, hogy elkezdte

2004.10.04. 16:08
Búcsút mondott Keller László közpénzügyi államtitkár a sajtónak és hivatalának, miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök már nem számít a munkájára. Keller szerint sorsát "vadászati érdeklődése" pecsételte meg, túl sokak érdekét sértette. "Elfogyott körülöttem a levegő", mondta, mert "ha tisztább közéletet akar az ember, akkor az nem mindenkinek tetszik".
Keller László közpénzügyi államtitkár kétéves munkájának eredményeit foglalta össze hétfői sajtótájékoztatóján, ahol kiderült, hogy Keller azt tartja a legnagyobb hibának, hogy annak idején, 2002 júniusában, amikor még csak éppen megalakult a közpénzügyi államtitkárság, elvállalta a tisztséget. Szerinte az akkor adott feltételekkel nem szabadott volna belevágni.

"Nem a Fidesz ügyeivel foglalkoztam"

Keller a sajtótájékoztatón tizenöt percen keresztül sorolta, hogy hány üggyel foglalkozott az ismert fideszes-ügyektől kezdve, a balatoni szúnyogírtáson át a Medgyessy-kormány minisztériumainak ügyeiig. Mindezzel azt kívánta bizonyítani, hogy "nem a Fidesz ügyeivel foglalkozott". Ez azért fontos, mert Keller szerint bukásához egyrészt az vezetett, hogy túl sok "kedvezőtlenül végződött ügyet húzott magára" - utalt az ügyészség által megszüntetett eljárásokra. Keller azt is hibának tartja, hogy nem alakított ki jobb kapcsolatot a koalíciós pártok frakcióval.

Elfogyott körülötte a levegő

Az államtitkárság megszűnését Keller azzal magyarázta, hogy "elfogyott körülötte a levegő". "Sorsomat igazából a vadászati érdeklődésem pecsételte meg", utalt márciusban megkezdett vizsgálatára, melyben a somogyi erdőgazdaságok működése kapcsán kezdte áttekinteni "a vadászati szokásokat". "Azok a gazdasági erők, amelyek ebben a folyamatban érdekeltek voltak, tudták érvényesíteni akaratukat", mondta.

"Ha az ember tisztább közéletet akar, az nem mindenkinek tetszik. Ha csak a Fidesz ügyeivel foglalkoztam volna, nem fogyott volna el körülöttem a levegő. Ma a levegőt nem a Fidesz osztja" - mondta Keller. Hogy konkrétan a saját pártjából, vagy a koalíciós pártok részéről nehezedett-e rá nyomás, arra Keller nem válaszolt mondván, ő már "tapasztalt peres eljárásokban, és bizonyíték híján nem akar a bíróságon magyarázkodni". Keller elmondta, a jogszabályok szerint a közpénzügyi államtikárság még működik.

A korrupcióval gyanúsított tanácsadójával kapcsolatban Keller azt közölte, még azt sem tudja, mely időszakra, és mely dokumentumokra vonatkozik a gyanú.