Vilma
-7 °C
4 °C

A kormány ismét elhatárolódik a Kendernaptól

2003.05.04. 19:34
Nincs napirenden a könnyű drogok liberalizációjának kérdése - közölte Gál J. Zoltán vasárnap az MTI-vel. A kormányszóvivő indokolatlannak nevezte a Magyar Demokrata Fórum és az Ifjúsági Demokrata Fórum vasárnapi tüntetésen elhangzott felszólítását, hogy a kormány és a kormánypártok nyilvánosan határolódjanak el a Kendermag Egyesülettől, amely a könnyű drogok legalizálása mellett demonstrált.
A kormányszóvivő kijelentette: korábban a kormány több tagja is egyértelművé tette, hogy nem ért egyet a tüntetés céljával. Ugyanakkor a kormány híve a szólásszabadságnak, és elítél mindenkit, aki rendzavarást provokál - tette hozzá.

Pettkó András MDF-es országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a vasárnapi demonstráció mögött az MSZP, de főleg az SZDSZ "ott van". Sem az SZDSZ, sem pedig az MSZP nem áll a tervezett, a marihuána-fogyasztás büntetése ellen tiltakozó demonstráció hátterében - hívta fel a figyelmet válaszul két kormánypárti politikus. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint az MDF és az IDF politikusai azért gondolják így, mert elképzelhetetlen a számukra, hogy létezik civil társadalom és a sajátjukon kívül is létezhetnek vélemények a társadalomban. - Ez a demonstráció civil kezdeményezés, nem az SZDSZ szervezi, nem az SZDSZ áll a hátterében, ezt az MDF és az IDF kitalálta - fogalmazott a politikus.

Jánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke, egyben a kábítószerügyi koordinációért felelős Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium vezetője közölte: semmiféle pártháttere vagy párt-támogatottsága nincs az MSZP oldaláról a Kendermag Egyesület demonstrációjának. Emlékeztetett arra, hogy a kormányzat már sokszor világossá tette: nincs szükség további büntetőtörvénykönyv-módosításra, és nem is szabad tovább liberalizálni a drogfogyasztást. Jánosi György megismételte: a kábítószerekkel kapcsolatos liberalizálásban az MSZP nem partner.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!