Kenedi János lesz az ügynökbizottság vezetője

2007.07.18. 11:45
Megalakulhat a kormány által létrehozott, az ügynökkérdésre megoldást kereső szakmai bizottság. A testület vezetőjére az SZDSZ tett javaslatot: Kenedi János történészt jelölték.

Kenedi János történészt lesz annak a héttagú szakértői csoportnak a vezetője, amelynek az ügynökkérdés megoldásán kell majd dolgoznia, tudta meg az Index. A döntés a kormány szerdai ülésén született meg, a többiek nevét néhány nap múlva jelentik be.


Kenedi János

Az MSZP és az SZDSZ abban már korábban megállapodott, hogy a testületbe politikusok, vagy a titkosszolgálatokat és az előző rendszer állambiztosnágának érdekeit védő személyek nem kerülhetnek be, csak szakértőket delegálnak. Mindegyiküknek át kell még esnie a C-típusú nemzetbiztonsági átvilágításon. A grémium vezetőjére az SZDSZ tett javaslatot.

Kenedi a demokratikus ellenzék meghatározó személyisége volt a nyolcvanas években, ő adta ki az első szamizdat lapot, a Profilt, de ott volt a Beszélő alapításakor is. A rendszerváltás után Kenedi a Nyilvánosság Klub egyik vezetője is volt. Korábbi nyilatkozatai szerint Magyarországon az ügynökkérdést belpolitikai okok miatt nem rendezték a rendszerváltás óta.

Kenedi számos könyvet írt, szerkesztett, tanulmányok sorát írta. Közös munkái vannak többek között Varga Lászlóval is, aki szintén tagja lehet az ügynökbizottságnak. Kenedi egyik legismertebb munkája a Kis állambiztonsági olvasókönyv, amelyben elsősorban a nyolcvanas évek titkosszolgálati tevékenységét vizsgálja.

A bizottság a hírek szerint 6-8 hetet kapna a pontosan meg sem határozott feladatra. Annyi bizonyos, hogy a testületnek határt kell majd szabnia például abban, hogy ki tekinthető közszereplőnek. Erről jogszabálytervezetet is elő kell készíteniük a felkért szakértőknek.

A koalíciós pártok az SZDSZ nyomására június végén állapodtak meg abban, hogy a múlt lezáratlan kérdéseinek tisztázása érdekében július 15-ig szakmai munkacsoportot hoznak létre a közszereplők fogalmának pontos meghatározása, és azért, hogy a pártállami titkosszolgálati adatok megismerhetőek és nyilvánosak legyenek.

Korábban már több hasonló próbálkozás volt az ügynökakták nyilvánossá tételére, de a valódi nyilvánosságot az MSZP eddig rendre megfúrta. A 2002-es kormányváltás után nyilvánosságra került, hogy az akkori új miniszterelnök, Medgyessy Péter a rendszerváltás előtt a III-as főosztálynak dolgozott. Az akkori törvénymódosítási lendület hamar abbamaradt. A törvény megváltoztatására felállt bizottság - többnyire a szocialisták ellenállása miatt - érdemi eredmény nélkül fejezte be a munkát.

2004 decemberében Gyurcsány Ferenc adott újabb lendületet a törvény megalktásának. Azonban a teljes nyilvánosságot ígérő eredeti nekibuzdulásból MSZP-s, fideszes, MDF-es és SZDSZ-es módosítások miatt, senkinek sem jó, és alkotmányellenes jogszabály született.