Nagyon érdekes honatyák

2000.12.12. 19:34

Előszavunkat itt olvashatják.

Az össszeállítást Szegő Iván Miklós készítette.


A-D G-H J-Ne Ni-R S-Sz T-V

Sándor László (MSZP), az MSZOSZ elnöke

1.) VIP-lista

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. szeptember 8.)

    A postabankos VIP-listán szereplő Sándor László szocialista képviselő továbbra sem látja indokoltnak, hogy lemondjon parlamenti tisztségéről, vagy szakszervezeti vezetői posztjáról.

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. június 25.)

    2.) A Hotel Füred Kft. ügye.

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. június 14.)

    Schalkhammer Antal (MSZP)

    A Schalkhammer Antal szocialista képviselő vezette Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (BDSZSZ) egy november eleji, Dél-Afrikában megrendezett nemzetközi szakszervezeti kongresszuson 18 személlyel képviseltette magát. Az elnök gépkocsivezetője is elutazott, holott a bányász-szakszervezetnek csak három szavazati joga volt - adta hírül a Magyar Nemzet. A cikk szerint háromnapos szafarilátogatáson is járt a BDSZSZ népes küldöttsége. Schalkhammer elmondta: a helyi partnerszervezet meghívására érkeztek a tanácskozásra, és költségeik jelentős részét a dél-afrikaiak fizették. Neki nincs sofőrje, az illető személy a szakszervezet alkalmazottja, és a saját költségén vett részt a konferencián. A 18 tagú delegációt pedig testületi döntés alapján állították össze.

  • (Forrás: Népszabadság, 1999. november 25.)

    Selmeczi Gabriella (Fidesz), a Lockheed-ügy miatt lemondott államtitkár

    1.) Lockheed-ügy

  • Hack Péter (SZDSZ) a Lockheed-vizsgálatról
  • Sajtószemle az SZDSZ.hu-n

    A Fidesz-frakció foglalkozott a Lockheed-üggyel. Szájer József frakcióvezető elmondta: a képviselőcsoport megerősítette, hogy hiba volt a támogató levél megírása. Ezzel egyetértett Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a kormányzat jelenlévő tagjai is. (Napi Magyarország).

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. május 26.)

    2.) Aláírás-ügy.

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. május 29.)

    Suchman Tamás (MSZP), volt miniszter

    1.) Mátrai Erőmű

    "Mindezek után igazán meglepo, hogy a szóban forgó különmegállapodás ellenjegyzője és az egész energiaszektorban lezajlott, kétes ügyekkel terhelt rohamprivatizáció Háry Jánosa, alias Suchman Tamás ma is büszke a Mátrai Eromu Rt. ilyen módon történt eladására."

  • Lázár Mózes (Fidesz) parlamenti hozzászólása

    Az elmúlt időszakban sokan vitatták az egyezség jogszerűségét. A németekben fel sem merült ennek a lehetősége, hiszen a magyar állam nevében fellépő Suchman Tamás privatizációs miniszternek joga volt a magánosítási folyamat során bármilyen külön szerződést kötnie. Az 1996 elején kötött szerződést mélységes titok övezte. Mígnem egy szokásos pénzügyi ellenőrzés során a privatizációs szervezet felügyelőbizottságában fel nem fedezte valaki a 26 millió dolláros többletet. Suchman Tamás nevetségesnek és változatlanul rosszindulatúan rágalmazónak tartja a problémafelvetést. Szerinte ugyanis az akkor ellenzéki helyzetben lévő pártoknak az ÁPV Rt. felügyelőbizottságába delegált tagjai olyannyira tudtak a készülő üzleti megállapodásról, hogy annak szövegezésében aktívan részt is vettek.

  • Népszava

    2.) Tocsik-ügy.

  • Deutsch Tamás parlamenti felszólalása Suchman leváltása után

    "Suchman Tamás privatizációt felügyelő, korábban tárca nélküli, most ipari és kereskedelmi miniszter felelős mindazért, ami eddig történt, így önnek, mint a kormány fejének menesztenie kell miniszterét."

  • Deutch Tamás korábbi felszólalása a Parlamentben

    3.) Polygram-ügy.

    "Ha és amennyiben igaz az a sajtóban megjelent hír, hogy az ÁPV Rt.-nek a jogi igazgatósága megvizsgálta a pályázatokat és megállapította, hogy a Polygram mellett a nyertesnek kihirdetett Magyar Művészek Konzorciuma pályázata is érvénytelen, mert megsértette a pályázati kiírásnak több pontját, akkor ezt követően milyen helyzetben van a magyar állam?"

  • Sepsey Tamás kérdése Suchman Tamás miniszterhez

    4.) Dunaferr-ügy.

    A Suchman Tamás volt privatizációs miniszter idején született, 5 évre szóló szerződés a Dunaferr vagyonnövekedése után a saját tőke egy ezrelékére fix díjat és további 12,5 százalékára sikerdíjat állapított meg az Acél XXI. javára.

  • HVG

    Szabadi Béla (FKGP) politikai államtitkár

    Több mint harmincmillió forint közpénzt osztott szét az agrártárca pénzeit kezelő Agrárinnovációs Vidék és Területfejlesztési Kht. (AVT) Torgyán József személyes utasítására. A tárca pénzeinek kezelésével megbízott szervezet alapító szerződéseit megszegve az ország több régiójába utalt át milliókat, templomok és iskolák renoválására. A pénzek közvetítője, az AVT, (melyben az FVM részéről Szabadi Béla politikai államtitkár gyakorolja a tulajdonosi jogköröket) alapító iratai és közhasznú szerződése szerint azonban nem támogathat sem egyházközséget, sem középiskolákat, a kifizetéseket valahogy legalizálni kellett.

  • Agrárinnovációs templomok (Index)

    Szabó Attila (ex-Fidesz, független)

    1.) Botrány az ABC-ben

    Szabó Attila kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából, lemondott a képviselőcsoporton és a párton belül betöltött funkcióiról és párttagságáról, de nem vált meg képviselői mandátumától. Az ügy előzménye, hogy a képviselő nyáron Csopakon botrányt okozott egy ABC-áruházban.

  • Népszava

    2.) Lockheed-ügy

  • Sajtószemle az SZDSZ.hu-n

    Szabó János (FKGP), honvédelmi miniszter

    1.) Katonatisztek múltja, fegyelmije - per a Népszavával.

  • Népszava

    Szabó János honvédelmi miniszter állításaival ellentétben azt vallották: az MH egyes egységeinél az utóbbi hónapokban - felsőbb utasításra - adatgyűjtés folyt arról, a katonatisztek közül ki töltött be politikai beosztást 1990 előtt.

  • HVG

    A minisztert is beidézték a HM kontra Népszava perben

  • Népszava

    2.) Honvédségi telefontender.

    Természetesen a honvédelmi miniszter joga és felelőssége volt dönteni a katonai telefontender ügyében, de a parlamenti demokráciák gyakorlatában igen szokatlan, hogy Szabó János az Országgyűlés honvédelmi bizottságának javaslatával szemben foglalt állást - nyilatkozta lapunknak Juhász Ferenc, a testület szocialista párti alelnöke.

  • (Forrás: Népszabadság, 1998. szeptember 3.)

    3.) Lakásügyek.

    Két budai lakást is kiutalt a Honvédelmi Minisztérium központi lakásbizottsága Szabó János honvédelmi miniszternek: egyet a XI., egyet pedig a II. kerületben. Utóbbi villát Szabó saját pénzén kívánta felújíttatni. A Népszabadság értesülése szerint a tatarozás meg is kezdődött, de azt a tárca finanszírozza.

  • (Forrás: Népszabadság, 2000. április 27.)

    4.) A Kis Újság támogatása.

    Szabó János honvédelmi miniszter kimutatást készíttet arról, hogy a kisgazdapárt tulajdonában lévő Arculat Kft. havi 800 ezer forintért milyen, a szaktárcát bemutató cikket helyezett el a sajtóban. Borsovszki Tibor, a kft. ügyvezető igazgatója szerdán elismerte, hogy a HM-től kapott pénzt a kisgazdapárt lapjának, a Kis Ujságnak utalták át.

  • (Forrás: Népszabadság, 2000. október 5.)

    Szájer József (Fidesz), frakcióvezető

    Fidesz közeli alapítvány.

    "1992. április 3-án a Fidesz a vidéki irodahálózatának és infrastruktúrájának bővítésére ötvenmillió forintos állami kölcsönt vesz fel. A Fidesz az ötven milliót ugyanaznap átutalja a Demokratikus Politikai Kultúráért Alapítványnak. Az alapítvány elnöke Dr. Szájer József."

  • A Fidesz-közeli cégek Postabank-milliárdja (SZDSZ.hu)

    "A Magyar Hitelbanktól felvett Fidesz-kölcsönt - Szájer József alapítványa segítségével - a Schlecht által később fantomizált cégek alakították át Simicska Lajos nyomdacégévé, az Arzenállá."

  • A Fidesz-közeli cégek Postabank-milliárdja (SZDSZ.hu)

    "Másodikként az ötvenmilliós Fidesz-hitel ügyét ismertettem. Ennek köze van a mostani ügyhöz is: ugyanaz a Tóth Marianna javasolta a Fidesz-hitelt az MHB-nál, aki a Centum hamis fedezetigazolásain is szerepelt. Mint kimutattam, a Fidesz az ötvenmilliós állami kölcsönt egy Szájer József elnökölte alapítványán keresztül a hírhedt, késobb török rabságra jutott cégekhez juttatta. Végül Simicska ebbol hozta létre az Arzenált, a Mahir nyomdaipari kft.-jét. A Fidesz-szerezte állami pénzbol alapított Simicska-cég ma Kövér Szilárd hozzátartozóinak tulajdonában van. Válasz helyett mindeddig csak Szájer József nevezett nagy mérgesen a "polgárok ellenzékének". Véleményem szerint ne juttasson a Demokratikus Politikai Kultúráért Alapítvány állami pénzt Simicskához, s rögtön nem lesz mérges az elnöke." - Eörsi Mátyás elemzése.

  • AZ SZDSZ sajtószemléje

    Szanyi Tibor (MSZP)

    1.) Torgyán-feljelentés.

    Párttársainak juttatott több százmillió forintos támogatás miatt hivatali visszaélés és más bűncselekmények alapos gyanújára hivatkozva Szanyi Tibor szocialista képviselő feljelentette a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert. Torgyán József ezután közölte, hogy ő pedig hamis vád bűntette miatt jelentette fel Szanyit.

  • Népszava

    2.) Honvédelmi ügy.

    "Szanyi úr kérem szépen kiállt a napra. Márpedig akinek vaj van a fején, az köztudott, hogy ne álljon ki" - Szabó János honvédelmi miniszter Szanyi ügyéről.

  • Nap-Kelte

    A Honvédelmi Minisztérium egy ingatlanjának bérletéből származó, mintegy tízmillió forintos kárának megtérítésére polgári peres eljárást indított az Euro-Info Service Kft. és ügyvezetője, Szanyi Tibor szocialista parlamenti képviselő ellen. A cég a szaktárcával kötött bérleti szerződés alapján a minisztérium margitszigeti, félmilliárd forint értékű ingatlanjában az Európa Ház nevezetű vállalkozását üzemeltette 1994-98 között. A tárca szóvivője szerint a minisztérium azért indította a keresetet, hogy a cég, amely 1998 óta nem költözött ki az épületből, térítse meg a mintegy hárommillió forintos használati díjat, egymillió forintos közüzemidíj-tartozását, valamint a nem rendeltetésszerű használatból eredő, mintegy hatmillió forint kárt. A bíróság 2000. március 18-i jogerős ítéletében arra kötelezte a bérlőt, hogy 30 napon belül, azaz április 18-ig adja vissza a bérleményt, azonban ez azóta sem történt meg. Szanyi Tibor elmondta: az Euro-Info Service Kft. az ingatlanról nem bérleti szerződést kötött a HM-mel, hanem működtetési megállapodást. A cég és a tárca között március végén bíróság előtt írásban rögzített egyezség - nem pedig ítélet - jött létre arról, hogy 30 napon belül átadják az épületet a HM-nek, és a két félnek egymással szemben semmilyen követelése nincs. Szanyi szerint a határidő még nem járt le. A képviselő visszautasítja, hogy nem rendeltetésszerű használattal hatmillió forint kárt okoztak volna.

  • (Forrás: Népszabadság, 2000. április 15.)

    Székely Zoltán (az FKGP-ből kizárt képviselő), bizottsági elnök

    1.) Vita az MDF-es Font Sándorral a közbeszerzési bizottság működéséről.

  • Népszava

    2.) Lobbizási ügy.

    Székely Zoltán kisgazda országgyűlési képviselő lapunknak nyilatkozva megerősítette, valóban lobbizik egy Duna menti, 3,8 milliárd forintos szennyvíz-csatornázási pályázat kedvező elbírálása érdekében. A környezetvédelmi célelőirányzatokat elbíráló parlamenti albizottság és a közbeszerzési beruházásokat ellenőrző bizottság elnöke azonban határozottan visszautasította, hogy ezt üzleti megfontolásokból tenné. "Megmondom őszintén, azért támogatom a csatornázási pályázatot, mert Dunaföldváron lakik az összes rokonom" - jelentette ki.

  • (Forrás: Népszabadság, 2000. augusztus 10.)

    3.) Zártörési ügy.

    Zártörés vétsége miatt büntetőeljárás folyik Székely Zoltánnal, a Független Kisgazdapárt képviselőjével, a parlament közbeszerzési vizsgálóbizottságának elnökével szemben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság indítványozta a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A vádindítvány szerint a Székely-Vanrozó Kft. nem rendezte társadalombiztosítási tartozásait, a cég ellen kibocsátott fizetési meghagyás jogerőre emelkedett, és végrehajthatóvá vált. A lefoglalás után tartott készletellenőrzés során egyes ingóságok már nem voltak megtalálhatók a kft. telephelyén. Székely a kft. ügyvezető igazgatójaként tudott a lefoglalásról - rögzíti a vádindítvány. Székely közölte: nem követte el a bűncselekményt.

  • (Forrás: Népszabadság, 2000. április 8.)

    4.) Cégügyek.

    Font Sándor, az MDF frakcióvezető-helyettese kezdeményezte Székely Zoltán kisgazda képviselő visszahívását az Országgyűlés közbeszerzési bizottságának elnöki tisztségéből. Dokumentumok tanúsága szerint, a Székely Zoltán résztulajdonában lévő Epsilonex nevű vállalkozás a fővárosi Tűzoltó utca 31. szám alatt van bejegyezve. Ugyanitt található a legnagyobb hazai közúti és közműberuházó Betonútépítő Rt. székhelye is. A Betonútépítő Rt. és Székely közösen hozta létre korábban a Mavabau Építőipari Kht.-t, amely szintén vállalkozhat közműberuházások kivitelezésére. Az MDF frakcióvezető-helyettese szerint ezek a gazdasági vállalkozások nem egyeztethetőek össze az éppen a közbeszerzések törvényességét vizsgáló ellenőrző bizottság vezetésével.

  • (Forrás: Népszabadság, 2000. május 27.)

    5.) Húszmilliós vesztegetési ügy.

    Az FKgP és a Fradi kasszafeltöltőjének nevezte magát Székely Zoltán - jelentette ki Balla Dániel, a megzsarolt csatornaépítési vállalkozó. Balla elmondta azt is, hogy a jelenleg vesztegetéssel és zsarolással gyanúsított parlamenti képviselő két lehetőséget kínált számára: az elnyert, közel 800 milliós vállalkozás felét átadja egy általa megnevezett cégnek, vagy kifizet számára 30 millió forintot. Balla szerint Székely látta az átadott pénzt, de meg sem számolta azt.

  • Székely látta a pénzt (Index)

    Az Országgyűlés 275 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül egy tartózkodás mellett meghozott döntésében felfüggesztette Székely Zoltán vesztegetéssel és a zsarolással gyanúsított független képviselő mentelmi jogát. Így már semmi akadálya annak, hogy az Ügyészségi Nyomozóhivatal lefolytassa ellene az eljárást. A közbeszerzési ellenőrzőbizottság volt ex-kisgazda elnöke zsarolásért és vesztegetésért együttesen akár tízéves börtönbüntetést is kaphat. http://index.hu/politika/belfold/felfuggeszt Húszmillió forint vesztegetési pénz átvételén érték tetten Székely Zoltán kisgazda parlamenti képviselőt a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal és az ORFK nyomozói.

  • Vesztegetésen kaptak egy kisgazda képviselőt (Index)

    6.) Zsarolás Emődön?

    A Népszabadság hivatalosan meg nem erősített információi szerint Székely Zoltán az év elején sikertelenül próbálta megzsarolni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emőd polgármesterét. A napilap miskolci tudósítója úgy értesült, hogy a képviselő arra akarta rávenni az emődi önkormányzat vezetőségét, hogy a nyáron kezdődő csatornázási munkálatok egy részét az általa megnevezett cégek kapják meg. Az ügyről beszámoló miskolci Hírnök szerint Székely kilátásba helyezte: ha nem az általa javasolt vállalkozások nyernek a pályázaton, lelassítja a Környezetvédelmi Alaptól a településnek járó pénz átutalását. A megzsarolt polgármester magnófelvételeket készített a Székely Zoltánnal folytatott beszélgetésekről.

  • (Forrás: Népszabadság, 2000. október 20.)

    Szita Károly (Fidesz), Kaposvár polgármestere

    "1999. június 4-én is a sajtó adott hírt arról, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság vesztegetés alapos gyanúja miatt feljelentette Szita Károly képviselő urat, Kaposvár polgármesterét."

  • Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP) felszólalása a Parlamentben

    "Az ügyek kapcsán felmerült kérdések a nyilvánosság és a politikai élet fórumain nyilván vitathatók, de ezek nem bűnügyek."

  • Györgyi Kálmán válasza Dr. Juhászné Lévai Katalinnak

    Három (egykori vagy jelenlegi) fideszes polgármester (Szita Károly, Várhegyi Attila, Rapcsák András) ellen is büntetőeljárás vagy ügyészségi vizsgálat folyik.

  • SZDSZ.hu

    Szűrös Mátyás (MSZP), volt ideiglenes köztársasági elnök

    Az átvilágító bírák nyilvánosságra hozták, hogy Szűrös Mátyást érinti az ügynöktörvény, de nem mond le (Magyar Hírlap. Magyar Nemzet, Népszabadság).

  • A Miniszterelnöki Hivatal sajtószemléje (1999. szeptember 8.)


    A-D G-H J-Ne Ni-R S-Sz T-V